2010. július 4., vasárnap

Emlékmű

Nem volt lelkierőm ma déli 12-kor nekiindulni és résztvenni az emlékmű-avatón... Annyira nehezen viselem ezt a dög meleget (pedig igazi kánikulát csak a jövő hétre ígérnek), hogy  ha nem feltétlenül muszáj, akkor ki sem lépek napközben a lakásból. Kora reggel igyekszem elintézni, ami fontos, vagy muszáj, aztán csak tespedés, olvasás, olvasás, olvasás, tv, gépezés...
De azért csak csak beindult a lelkiismeretem délutánra, s elmentem le az állomásra megnézni a felavatott zsidó mártírok emlékművét.
"Az áldozatoknak egy keresztény szellemiségű civil szervezet, a Pécs Emlékezete Alapítvány állít mementót. Korinek László kriminológus, egyetemi tanár és Varga Jenő vállalkozó 2009-ben azzal a céllal hozta létre az alapítványt, hogy város nem zsidó polgárai hajtsanak fejet a holokauszt pécsi áldozatai előtt. A szoborállítás 12 milliós költségét az alapítvány adományokból gyűjtötte össze. A betonból öntött, gránit borítású emlékművet Illa Gábor képzőművész terve alapján a pécsi állomás délnyugati részén, a városhoz legközelebb álló vágány mellett építették meg. A helyválasztást az indokolta, hogy az elhurcoltak innen vetettek utolsó szempillantást szűkebb hazájukra. A szobor egy vagont jelképez, amelyben öttagú csoport sziluettje látszik."
( http://nol.hu/lap/kult/20100702-fohajtas_a_martiroknak )
Én persze már megint  úgy érzem nem jó helyen áll az emlékmű, mert pont a hatalmas sárgacsempés MÁV épület Ny-i oldalára tették, aki jön, vagy megy a vonatokhoz, tutti, hogy nem látja. De hát nyilván volt oka annak, hogy ide került, és én azt hiszem nem elsősorban az, ami a fenti cikkben olvasható.
No erről tán elég is ennyi.
Íme a képek:




7 megjegyzés:

  1. Megint szerencsés (?) voltam. Volt barátnőm - vasárnap - kb. 18.15.órakor (?) ment vonatjegyet venni,- (...) volt valamennyi "lelkifurdalásom", ha elkísértem volna,... volna...volna. Volt egy érzésem, meg fogod azt te csinálni! :-) :-)
    Más : (bár az indóház jelenleg be van "deszkázva" kívülről,- jó kérdés, mi lett a sorsa annak a kisméretű emléktáblának, ami az épület É-i oldalán áll ! (?)- bár emlékezetem szerint az a kitelepítettek" emlékére van ott ? - (majd pontosítandó) -
    Más : (nem vagyunk egyformák...)- szerintem meg jó helyen van az emlékmű! - tartottam attól, hogy a "sárga épület" (MÁV) K-i oldalára rakják, ahol most valamilyen virággal beültetett "építmény" van ? mellette padok.
    Továbbá jó kérdés, hogy (anno) volt ott egy elhanyagolt (?) műalkotás (?) is - vajon annak mi lett a sorsa ? (MÁV épület tövében ?)
    ******************************
    *******************************

    VálaszTörlés
  2. Kimaradt : és jó lenne tudni (?)- a volt Lakics -laktanya (aminek már nyoma sincs, mert talajszintig lebontva!-stb.)- falán lévő emléktábláknak mi lett/lesz a sorsa ? - (ritkán járok arra...)-de még a (pár db.) meghagyott gesztenyefa alatt egy valamilyen emlékmű ! (?) - maradványa. (táblák nélkül)- stb.
    **********************************
    Meglepett (ill. tetszett) az egyik pécsi online újságban kegyeleti okok miatt (!) sic!- nem lehetett a cikket kommentálni!
    **********************************
    Mivel a blog olvasói közül többen szobrokkal is "foglalkoznak" ,- az ő figyelmükbe ajánlom !
    Életbe lépett a turultörvény (Hát, tudjatok erről is,- és nem csak Bp.-re vonatkozik!)

    VálaszTörlés
  3. (Ez is meglepett!- mert egy-egy szombaton vagy vasárnap történt esemény a legritkább esetben szokott már hétfőn (reggel) látható lenni a helyi tv.archívumban... akár mondhatnám úgy is : dicséretes.)
    Emlékmű avatás/2010
    Időm rövidsége miatt már csak annyit, hogy a "botlókövek" (?) témát sem feledni!- bár nem egyszer említettem már a "neten!"
    *********************************
    Eseteleg utólag beírom ?- ill. a Király Lajos (festőművész) kiállítást is próbálom megkeresni. (nektek...)
    ********************************

    VálaszTörlés
  4. A filmbejátszás alapján jobban látom a művet.Nem is tudom mit is mondjak rá,vagy róla.Emlékműnek nem rossz.
    Szegedről 6.000 zsidót,vagy családot vittek el.Amit @X:írt,hogy "botlókövek",nem tudok itt mifelénk ilyenről.Lehet,hogy van,csak én nem tudok róla.Barátnőm,aki sajnos nagyszülők révén nagyon érintett volt,sem tudott ilyen kövekről.De már ő is elhunyt nemrégiben.

    VálaszTörlés
  5. /botlókövek

    Életrajzok (?)
    (vagy egy kis ügyes keresgéléssel a belépés után,- bal oldalra katt.)

    VálaszTörlés