2010. július 28., szerda

Origami

@x kérésed parancs ! : -)


Én valahogy erről is lemaradtam. (értsd: origami elsajátítása…)

Tudásom megállt a csákó-csónak-repülő hajtogatásnál, habár meg kell valljam, a csónakhajtogatás szenvedélyemmé vált. Éttermi számla, parkolójegy, és sok, unatkozó-kezem-ügyébe kerülő papír végezte már csónak formájában. Úsztattam a Balatonon, a Dunán, Orfűn a Vízfő forrásnál, a Melegmányi völgyben, Calais-nál a car-ferryre várva, és valahol Szibériában (ez volt a távolsági-hajó-csúcs : -)) valamelyik erőmű tároló-tavában, az Adrián, sorolhatnám még…és mint legkedvesebb emlékem: otthon hajdanában, a nyári melegben, az udvarba kirakott és nekünk gyerekeknek strandként üzemelő, bádog fürdőkádban.
Épp ezért, mert  nekem e téren teljesen hiányos a tudásom, mindig ámulattal néztem azokat, akik semmi perc alatt békát, meg a csoda tudja miféle jópofaságokat tudtak hajtogatni. Később ezt már az oviban és az iskolában is tanították, ha jól tudom – de hát én erről (is) lemaradtam.
Azonban origami kiállításon még sosem jártam, s most sajnálom kissé, mert amit én itt (Civil Közösség Háza) láttam, attól szemem szám tátva maradt. Vagy fél órát nézegettem a nagy asztalnyi csodát – és egyszerűen képtelen vagyok agyilag felfogni, miképp lehet ilyesmit egy papírfecniből kivarázsolni. Gyönyörűek, és ha valaki szereti, értékeli az efféle művészi kézügyességet, ki ne hagyja ezt a kiállítást !
A Pécsi Origami fesztivál további programjairól itt olvashatsz: http://www.pecsiprogramok.hu/program.php?id=3358


4 megjegyzés:

  1. Hát ez az ! (OK!) ezek szerint a Civil Közösségek Házában láttad,- ill. "rácsodálkoztam", hogy ennyien "űzik"/csinálják ezt... (majd megnézem az ajánlott linket) - mert pl. "ráakadtam" erre is : Újhelyi Györgyné Gröber Eleonóra / "csorba győző" Könyvtár /Pécs/Nagy Jenő u. 24. > és még (későbbiekben?) a tettyei "barlangban" is lesz valami... (kinek több ideje van / pontosítsa) - "kuncogok magamban"... (?) - mennyi lehet a belépő a "barlangba" (?) - ha az origami miatt mennék... (vagy ez lenne az "árukapcsolás ?...) - OK !- mert természetesen ma is megvettem a cigarettámat és a söreimet... Ne legyek demagóg !
    *******************************
    Várnám, hogy ... "kiváltottad-e" a TÜKE kártyádat ?- (van honlapjuk, de azon NEM részletezik a (nyugd.) kedvezményeket - (ezért (ma) próbáltam a 3 oldalas "kedvezmények listája" c. irományt (ott adták) áttanulmányozni ... OK! ( még az elején vagyunk... még lehetnek jelentősebb/ -több helyre (is) vonatkozó kedvezmények (is)
    Tényleg ne legyek cinikus : (állítólag) a Baranya megyei Múzeumok Igazgatósága által működtetett múzeumokban a napijegy 5O% kedvezmény ! - (szerintem némelyik kedvezmény pedig "csalóka"...) de ne legyen igazam!
    Tanács : (tipp) gondoltam - egy német ismerősömet "meglepem" egy (boríték nagyságú) programfüzettel... (07/08 hónap) savanyúcukor !- kb. 800 valahány HUF-ért vitte volna el a "posta"... így aztán (önerőből) "nem reklámozok!" :-) :-)
    ********************************

    VálaszTörlés
  2. Ezek a kiállított darabokat nem egyszerű meghajtogatni. Minden elismerésem a készítőké.
    Az interneten sok mintával találkoztam már. Tapasztalatom, hogy a gyerekek körében nem egy népszerű tevékenység, mivel pontosságot, figyelmet, logikát és memóriát igénylő feladat. Pedig fantasztikus fejlesztő lehetőség van benne.

    VálaszTörlés
  3. Találkoztam májusban egy székesfehérvári könyvtárosnővel, aki ilyen origamikat készít. Biztosan ő is a kiállítók között van.
    Bámulatos! :)

    VálaszTörlés