2010. július 22., csütörtök

Vöröspataki jódlikórus

Vagy nagyon meleg van, vagy tényleg kezdek eltelni az EKF-el… Szerda este nagyon nehezen szántam rá magam, hogy fél6-kor felöltözzem és nekiinduljak a hőségnek, de hát a „kötelesség”…
Szép számmal gyűltünk össze - jódli-kedvelők - a tettyei mésztufa barlang körül. Úgy hirdették meg a svájci jódli énekkar műsorát, hogy előzetes bejelentkezést kértek, mert túl sokan nem férnek be a barlangba. Nekem nem is volt szándékomban bemenni, mert arról is szó volt, hogy a hangverseny előtt és után is adnak egy kis ízelítőt műsorukból, a barlang előtt a kint rekedteknek. Erre vártunk elég sokan.

És ekkor (18.10) megállt a Tettye utca végében a Boci-boci-tarká-s tejesautó. Aki Pécsett él, tudja, hogy ez az autó az őrületig játssza ezt a gyerekdalt, ezzel hívja fel a figyelmet arra, hogy a szokott helyén várja a házi tejet vásárolni kívánókat. Pompás időzítés volt, mert pár pillanat múlva rázendített a jódlis énekkar is. Ezt a mennyei összhangzatot !!! A pécstv műsorából biztos kivágják, pedig ilyen egyedi hangzást a világon soha többé már sehol nem fog tudni az együttes produkálni. Szerencsére - talán figyelmeztette a tejest valaki ? – pár pillanat múlva a bocizás abbamaradt.
Nem lehetett viszont ilyen könnyen parancsolni a tettyei vízmű zubogó túlfolyó vízének, így hát a dal végéig mégis csak volt „kísérőzenéje” is a kórusnak.
Az énekszám után egy kedves hölgy kezdett beszélni valamiről. Sajnos fogalmam nincs miről, mert 2010-ben e rendezvény szervezői kőkorszakbeli módszerekkel dolgoztak, egy nyomorult mikrofonra/hangszóróra nem futotta a költségvetésből – ergo, akik kicsit távolabb álltak, egyetlen egy árva szót nem hallottak az egészből.
Ekkor volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, szétdurranok  – s ezzel a hanghatással igazán nem akartam volna már tovább gyötörni a tisztelt közönséget. Felvettem a nyúlcipőt és iszkiri, hazajöttem.
Egyébként ez az együttes volt itt: http://www.rotbach-choerli.ch/
Ha rákattintasz a címre, a zenéjüket itt legalább tisztán hallgathatod.
Számomra, aki napközben szinte csak a svájci Eviva rádiót hallgatom, és este meg csak német tv adókat nézek, nem hinném, hogy valami nagy szám lett volna ez az együttes – így hát elég nyugodt szívvel jöttem el.
Lehet, hogy kicsit szüneteltetnem kéne az EKF rendezvények látogatását ?!?
P.s Megnéztem a Pécstv tudósítását, nagyon ügyesen kivágták belőle a bocizást ! : - )


6 megjegyzés:

  1. A nagy durranás talán az lett volna, ha az énekkar "eljódlizta" volna a Boci boci tarkát az autó aláfestésével :-)

    VálaszTörlés
  2. Jaj nekem! (megint mivel és hol is kezdjem ?) Bizonyos mértékben (?) egyetértek azzal, hogy " Megjelent egy furcsa érzet:rengeteg programról lemaradunk "... elmaradt (?)/elfelejtették(?) a túlkínálatra felkészíteni a kultúrafogyasztókat."
    I.félév/1.
    I.félév/2.
    ****************************** Többször elolvasva beszámolódat, a "hegyi legelőket megidéző kolomplás " elmaradt ? - Nem semmi, hogy még a (GPS) koordinátákat is megadták,hol gyülekezzetek. (a jegyár kimaradt...) Jódlizás főbb adatai
    Mellesleg (vagy egy éve?)- egy magyarszéki (?) tehéntartó cég hordja a tejet - (tejszállító autó) - a mi utcánkba is... és van még a "jégkrémes" is ( szintén "zenél") - kissé engem is "idegesít",- ha alvásból ébreszt... (délután...) - hát, van ez így !
    Hangosítás : hát...olvasom... máshol is "kritikán aluli" volt...pl.
    l.d. 4.hozzászólót
    **********************
    kezdetként...

    VálaszTörlés
  3. (Na, egy kivétellel - sikeres beírások (linkek)
    Jódlizás a barlangnál
    (Nem a "mundért" védem...(gondolom,nincs megfelelő hangosító berendezésük)- nem mentség !- lehet,hogy akik jegyet vettek,azok reklamálása még jogosabb lenne! - csak tényközlés (!) - vagy 15 évig (ha nem több) "hangosítottam" (is) - (szabadban[sportpálya méretben!]- de beltéren is - ne bonyolítsam. )- Már megszoktam (?) - soha nem hallom jól... és nem törődöm vele! ( - és már a pécsi temetőben sem "érdekel)" - mert kb. ott is hasonló a helyzet...)
    Na, igen ! ma 16 órára (!) temetésre illő mennem... (csak oda ne pusztuljak!) - úgy tudom,gyászmise (?) nem lesz, így aztán a Gebauer Ernő freskókat nem tudom megnézni... (Hosszúhetény ?) :-)
    ********************************

    VálaszTörlés
  4. Savanyúcukor !
    Mindjárt jódlizni fogok !
    Más : tudlak "irigyelni!" - (nekem- valahogy-"más" gondjaim akadtak tegnap... (országgyűlés...) - (tv/hírek/stb.)- bár nem ott hangzott el (Németországban?) és nem dakota közmondás!- de kb. ezt mondta O.V. : " Ahová az elefánt lép,ott nem nő fű!" ...( jó kérdés..."ki" az elefánt...és "ki" a fű ?- (bár értem én...) - csak...van az a porcelánboltos mondás is...)

    VálaszTörlés
  5. OK!-(ne legyek demagóg...) - a jódlizás szerdán volt... a ponthatár (?)bejelentés meg csütörtökön... csak-csak látom, ha szükséges (?)- akkor van "hangosítás"...
    Volt ilyesmi is
    (Most írjam, hogy... (közterületen) cigaretta a kézben... stb.) :-)

    VálaszTörlés
  6. Ezt itt csak gyorsan,(felületesen)
    Újabb kiállítás

    VálaszTörlés