2010. augusztus 7., szombat

Szégyenletes szegénységi bizonyítvány (JPM Schaár Erzsébet: Utca)

Az alábbi sztorim délelőtt történt, s délután, a géphez leülve olvastam @x ajánlatát –
( http://nol.hu/lap/mo/20100806-nem_art_a__hatszel__a_muzeumi_teremorseghez  ) .
Néha egészen megdöbbenek, hogy milyen fura egybeeséseket produkál az élet.
Olvassátok:

Az úgy volt – nincs rá dátum-fotós dokumentumom – hogy már két ízben jártam a Schaár féle „Utca” kiállítás közelében, de mindkét alkalommal a kapu zárva volt, s mivel volt más megnéznivaló tervem, továbbmentem azzal, hogy majd legközelebb tán nyitva találom…
Nos, ma újra arrafelé mentem….
Majdnem fél 11 volt, amikor a kapuhoz értem, ami természetesen (?) megint zárva volt. És természetesen sehol egy árva cetli nem volt kiragasztva/tűzve, hogy mégis miképp lehetne ezt a kiállítást megnézni ? Bevallom, elöntötte az agyamat a vörös köd, és csillagjegyemhez méltóan, bősz bikaként berontottam a JP. Múzeum épületében. Nem is tudom, talán szerencse volt, hogy a kapuban egy ismerősömmel futottam össze, akit viszonylag barátságosan voltam kénytelen kérdőre vonni, hogy mégis mi a csoda van itt ? Bezárt a Schaár Utca ? Harmadszor kísérlem meg a bejutást – eredménytelenül.
Tőle tudtam meg, hogy először el kell menni a Vasarely múzeumba, ott jegyet kell venni és megkérni valakit, hogy jöjjön át velem. (!!!)

Hát bevallom, nagy nagy szerencse, hogy ilyen esetekben nincs vérnyomásmérő a közelemben, mert túlszaladt volna a felső értéken, az biztos.
Persze – amilyen erőszakos nőszemély vagyok – most már nem hagytam annyiban a dolgot, dúlva-fúlva felmentem a Vasarely múzeumba. Ahol elég indignálódott hangnemben mondtam el a véleményemet, hogy ha már így van, legalább egy átkozott papírfecnit tennének ki a kapuba, hogy más is megtudja, ide kell jönni vezetőt kérni. Akkor most én be szeretnék menni, küldjenek már oda valakit.
Jaj, hát most ment oda a kolléga – volt a válasz. (Később tudtam meg, a dühöngésemet meghallva, a múzeumból telefonáltak fel nekik, hogy küldjenek le egy embert…)

Akkor ismételten visszamentem a Schaár-féle kiállító-teremhez és tényleg egy nagyon kedves fiatalember épp akkor nyitotta ki az ajtót. Ráborítottam minden dühömet, a kritikámat, köpni-nyelni nem tudott szegény…
Lecsillapodtam, megnéztem, csináltam pár fotót. Aztán bezártuk a múzeumot, együtt visszamentünk a Vasarelybe és vettem – utólag – egy jegyet. (Kiderült, hogy ezzel a jeggyel a Vasarelyt is meg lehet nézni, azt ugyan többször is láttam régen, de az átrendezés után nem, hát felmentem és gyorsan végigszaladtam azon is – nem volt ott számomra semmi újdonság…)

Namármost kérdem én, hát tényleg ilyen koldusszegény ez a múzeum, ez a város ??? Nem keresgélek, de egészen biztos vagyok abban, hogy találnék ész nélkül, feleslegesen kiszórt pénzeket, amiből lehetne finanszírozni egy teremőrt. De legalább egy nyomorúságos tájékoztató tábla lenne ott !!! Hát csoda, hogy senki nem megy be, ha nincs kiírva, mit is rejt a kerítés, vagy hogy ami ott van, mikor, miképp látogatható ??? Ki az az agyament személy, aki úgy vár vendégeket, hogy elrejti előle a néznivalókat ?

Rettentően hálás lennék, ha valaki magyarázatot adna nekem a kérdésemre: MIÉRT csináljátok ezt ???
(Hol vagy okostojás „Gábor”ka ? Magyarázd már meg nekem, tényleg ez a Ti elképzelésetek a vendégfogadásról ? Vagy már megint én vagyok a begyöpösödött agyú kövület, akit még mindig nem mosott el az evolúciós hullám ????)
Miért hirdetitek a neten, hogy
Nyitva tartás szezonban: V.01.-IX.31.: K:-P: 10-16h
Nyitva tartás szezonon kívül: XI.01.-IV.31.: H:-P:10-15h
- amikor ez így egészen nem igaz ! Nyitva akkor van valami, ha bemehetsz az utcáról és megnézheted, és nem akkor, amikor ki kell nyomoznod, hogy miképp is juthatnál be oda ??? Hány száz/ezer (?) ember lehetett, aki elment a zárt kapu mellett és még csak fogalma sem volt róla, hogy ott miről maradt le ???
Meglehet, holnapra kinyomtatok egy cédulát a tudnivalókkal és saját kezűleg kiragasztom a kapura…


Egyébként: http://www.vendegvaro.hu/Schaar-Erzsebet-Utca-szoborkiallitas-Pecs :
Az Utca bizonyos részei önálló szoborkompozícióként is értelmezhetők (Nagy László, Patkós Irma, Szabó Lőrinc portréi, a Tükörszoba, Kirakat, Székek stb.).A különleges alkotás Schaár művészetének összegzése - a tér és az ember, a tér és az idő kapcsolatának szuggesztív megjelenítése.
Schaár Erzsébet (1908-75) az Utcát először 1974-ben állította föl Székesfehérvárott, majd módosított változatát 1975-ben mutatta be Luzernben. 1978-ban a Janus Pannonius Múzeum megvásárolta az eredeti plasztika hungarocell és gipsz elemeit. 1985-91-ben elkészítették a végleges gipsz változatot és védőépületét a Káptalan utcai ház udvarán. A kompozícióhoz Janáky István tervezte a különleges kiállítási teret.

És ezek meg a képek, minőségük – szokás szerint vacak, aminek nem csak a fényképzőm az oka, hanem a gyatra, helyenként hiányos világítás is… :










4 megjegyzés:

  1. Bocs'- de valahogy ilyenkor érzek valami "furcsaságot?" (magamban) - emlékezetem szerint én megírtam !- vagy küldtem olyan linket, amiben olvasható volt, hogy a "közelben" kell szólni/kérni , hogy kísérjen el egy "teremőr!" - stb. (+ engedjen be- stb.) na, sajnálatos. ( de attól még ez volt/van...és bizonyára lesz...) - ja, ne legyen igazam.
    (Bocs'- remélem tudod, hogy mennyi év látogatható ?... )
    Aztán a TÜKE kártya mennyit ért ?...

    VálaszTörlés
  2. (Savanyúcukor! Bocs',de ne hozz már ki a "sodromból!"...ill. ne legyek vulgáris ! - Milyen százezrekre célzol/gondolsz ?) - A Schaár E. :Utca az NEM a "Barátok közt" vagy Mónika Show -és ilyesmi! - egyéb adatok : pl. fogkefe/fogkrém (évi) fogyasztásunk... vagy a "magyarok könyvolvasási szokásai" - és ne bonyolítsam! Hát... ha így folytatod... nem jutsz el kedvelt hegyeid közé ! (mellesleg ott majd kit fogsz "leszúrni ?" ) :-) :-) -na, lenyugvás....

    VálaszTörlés
  3. Bocs' ("munkát" nem adnék... mert legtöbbször "megszívom ?"... :-):-)
    Nem volt még időm (elolvasni) esetleg ezt - vagy van ott a bal oldalon más is...
    Érzelmek ?

    VálaszTörlés
  4. Nálunk ebben a kisvárosban még a templomba sem mehetsz akármikor. Állandóan zárják, turistáknak vasárnap 13 órától nyitva. Ilyen világot élünk, a köztéri szobrokat is kiállítótermekbe mentik.
    A kiállítás megvilágítása pedig lehet akaratlagos, mert az utca elemeihez az árnyék játéka is különböző hangulatokat ébreszt, bizonyára ez volt az alkotói elképzelés.

    VálaszTörlés