2010. szeptember 19., vasárnap

Pécs, Erreth ház

Nagyon nehezen szedtem rá magam, hogy ebben a vacak esőben felöltözzem és egyáltalán kilépjek a lakásból…
De az Erreth házra kíváncsi voltam, akkor is, ha a neten látható képek nem ígértek túl sokat…
Felkészülésképp az „Angstertől a Zsolnayig – ipartörténeti    tanulmányok”  című könyvemben kicsit utána-olvastam a Pécsi Bőrgyár történetének. Itt is lehet kutakodni:
Erreth ház (a Bőrgyár területén van)  :  http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=12027

Most jártam először ebben az épületben, és az itt töltött, meg az utána következő idő, (dacára, hogy már elállt az eső és ici-picit derült az ég is) rettentő nyomasztó volt.
A benyomásaim pontosan a következők voltak – ha egy-egy mondatban kell megfogalmaznom:
Az Erreth ház olyan, mint egy 24 órája halott öregúr. A gyár(rom-maradvány), ahová bejutottunk, meg egy  halott elefántot juttatott szembe. Meglehet, hogy most meghökkentek ezektől a szavaktól – nem tehetek róla, egyszerűen ez van a fejemben.

Halvány gőzöm nincs, kinek és miért jutott eszébe ezt a házat az „Örökségnapok” keretében bemutatni. Inkább valami szomorú temetési szertartás része lehetett volna.
El lehetett meditálni a romok között sétálva, mi is történt hőn szeretett városomban az elmúlt csodálatos, szabadságtól mámoros 20 esztendőben.
Volt: bőrgyárunk, kesztyűgyárunk, dohánygyárunk,  sörgyárunk, kenyérgyárunk, nagy húsfeldolgozónk, tejüzemünk, szénbányánk, uránbányánk. Azt hiszem a gázmű és a DÉDÁSZ is a „mi kezünkben” volt.  Lehet, volt más is, de hirtelenjében ennyi jut most eszembe.
És mi maradt ???????
Azt hiszem talán (ez se biztos) a kenyérgyár van magyar kézben.
Meg a cirkuszok közül egy pár.
Mit is mondtak a régi rómaiak ?
Panem et circenses !
Na ennyi jutott nekünk…ez a kettő.

Szóval nem csak egy döglött elefántunk van…Persze vannak „kitömöttek”, de azok már nem a mi elefántjaink….

Na, de térjek vissza a ház bemutatójára.
A gyár és a villa történetét Vass Mária igazgató ismertette, rendkívül szakszerűen, rengeteg adat felsorolásával, nagyon visszafogottan – idegenvezetése aranyat érő volt !
A ház egyébként 1917-ben épült Pilch Andor pécsi építész  tervezete, kétszintes szecessziós és neoreneszánsz jegyeket viselő lakóépület.  Jelenleg itt lakik az a valami, ami a Bőrgyár „maradéka”. Néhány ember dolgozik itt, magának az épületnek a felújítására természetesen nincs pénzük, pedig nagyon nagy szükség lenne rá. Belülről próbálták kicsit helyrehozni,  de az egész olyan szomorú, olyan lehangoló…Ha az ember meg még el is engedi a fantáziáját és arra gondol, milyen élet folyhatott itt 70-80 évvel ezelőtt…..hát igazán nincs oka még egy halvány mosolyra sem…

És akkor következzen néhány kép, amit az Erreth házról készítettem:


















Ezek pedig a "gyári" képek: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése