2010. szeptember 9., csütörtök

Pécs. Belváros. Este.

A barátnő-látogatás utolsó estéjére terveztem a kivilágított Széchenyi tér, ill. a Zsolnay múzeum fényfestés bemutatását. Sikerem volt vele. Még engem is elvarázsolt kissé. Apróbb hibákat most nem sorolok fel, (lennének) hogy ne rontsam az élmény szépségét.
DE…
De persze a fényképek készítéséhez fényképezőgépre lett volna szükségem. Az nincs.
Ami van, azzal ilyen képek készíthetők:






"A három vetítő egy gótikus és egy reneszánsz festményt varázsol felváltva az épület utcafronti falára.
A gótikus kép Jézus életének főbb eseményeit dolgozza fel, a reneszánszon főleg Erdélyben elterjedt lombdísz-motívumok, valamint négy pécsi prépost arcképe látható.
E festmények nem azok, amelyeket a középkor embere láthatott. Egyetlen, az eredetihez hű, reneszánsz részletük van csupán, a Fájdalmas Krisztus képe, amely 2006 nyarán megsemmisült.
Az egykori gótikus festményt Pécs mohácsi vészt követő török elfoglalása után tette tönkre a házba beköltöző török elöljáró, a reneszánsz töredékeket pedig három évvel ezelőtt egy segédmunkás verte le szabálytalan munkavégzés következtében. A kivitelezőt és a restaurátort ezért milliós nagyságrendű bírsággal sújtotta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.
Az 1324-ben épült múzeumi ingatlan Pécs legrégibb épülete és 1955 óta a világ legnagyobb, 12 ezer műtárgyat és 8 ezer dokumentumot magában foglaló Zsolnay-gyűjteményének ad otthont.
(http://www.mult-kor.hu/20090327_fenyfestes_a_zsolnay_muzeum_homlokzatan )






















Ilyen a vízlépcső - kivilágítva. Ha nem raknák ide a zenélő végbélkúpokat, még szépnek is mondhatnám. Este.












Szökőkutak játéka a Városháza kapuja előtt. Ezt el lehet nézegetni egy darabig...

Azért ha ráérsz, talán lesz még egy langyosabb őszi este, sétálj be a belvárosba !
Megéri.


12 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, valóban! Köszönöm az élményt!
    Én csak ezeket a ronda, neon színeket nem bírom a vizeknél, valahogy annyira nem megy az összképhez! A sima fehér, meleg sárga szép lenne, de ez így túl tarka! Nekem!!! Ez csak egy vélemény.
    Talán még lesz szebb idő, feltétlenül megnézem!
    A Zsolnay csodás...

    VálaszTörlés
  2. Én még nem is láttam az új főterünket így sötétben! Nagyon tetszik... Köszönöm a képeket!

    VálaszTörlés
  3. Kedvet kaptam a képek alapján élőben is megnézni.

    VálaszTörlés
  4. (4.) na ..akkor ezzel el is ment a kedvem... (benyomattam egy adagot... aztán be sem ment.)
    Hát, derűs estét !
    Itt egy program (09/12) - aki még nem kapta volna meg...
    Hát,imádkozzatok!

    VálaszTörlés
  5. (5.) Kommentelési próba !
    Persze, hogy a kb. 03.40.órakor kezdődő esőre (hangjára) felébredtem ! Kb.+18 C°(péntek)
    *********************************

    VálaszTörlés
  6. (6.) "Zenélő végbélkúpok" (?) (...) Ezt itt azoknak, akik nem tudnák, hogy mi várható még a térre :
    Zengő kövek(!) (Bár én különösebben azzal sem foglalkozom - és mindegy.)
    Viszont - tipp - ha nem láttad volna a kiállítást !- ill. ami lényegesebb : "szokni kell az újat !" (...)
    Mi lesz még ?
    P.s. : Én sem tudtam, hagy a tér ki van világítva ! Lehet, hogy este megnézem,hátha látható azon a ("nyomorult") webkamerán is ?
    *********************************

    VálaszTörlés
  7. (7.) Komolyan mondom, tele a puttonyom az egésszel !
    Nem jelenik meg a "mondókám" a hozzászólások között ! (2 x már beírtam ... hát, sajnálom.)

    VálaszTörlés
  8. (8)(péntek)
    Utolsó próba...
    Érdemes figyelmesen elolvasni (?) - nem majd a zárt ajtó előtt "duzzogni!" - (egyes cikkek 10/22/péntekre írták a nyitást... vagy 10/25/hétfőre - lehet,hogy előzőleg is lesznek (más) rendezvények. stb.
    Kész a Tudásközpont
    Be sem írom a linket (már)
    cím : A Google szerint 129 864 880 könyv létezik a világon. (keresse az.kit érdekel)

    VálaszTörlés
  9. Alig győzőm olvasni a rengeteg élményedet. A fotóid nekem az élményt visszaadták amit az esti sétádon tapasztaltál, nem beszélve a gyönyörű Szlovéniádról készültekről.

    VálaszTörlés
  10. a Honfoglalás
    Remélem sikerül a másolás.Még az előző naphoz egy kis adalék.
    Megadatott,hogy többször is láttam a 3 festményt egyszerre.legutóbb Pesten a Munkácsy kiállításon.Pár évvel ezelőtt.

    VálaszTörlés
  11. Most már igazán kezdek irígykedni
    Pécsre:)
    Nem tudom mi bajod a fényképekkel?Nekem gyönyörűek.
    Az estiek is!

    VálaszTörlés
  12. Délim, köszönöm a képet ! Azonnal "beugrott", hogy ennek a képnek (Honfoglalás) egy kicsiny másolata nekünk is megvolt - kár hogy nem tudom, hová tűnt el a "múlt ködében"....

    VálaszTörlés