2010. szeptember 10., péntek

Rippl Rónai képek

Megnéztem a Rippl Rónai József kiállítást is. Valószínű, ki kellet volna egy hetet hagynom a Munkácsy után – ugyanis az ő (R.R.J.) képei olyan mély benyomást nem tettek rám. Ámbár hazaérve elgondolkodtam, hogy más, ott a kisgalériában idén látott kiállítás élményéhez viszonyítva mit írnék – és azt hiszem, ugyanezt.

Valami miatt a képek zöme engem nem fogott meg. A nagyon finom pasztellek tetszettek, de az általa „kukoricásnak” ítélt stílus egyenesen taszított.  Pl ez: a „Tavaszi munkák” című:


Most, hogy utánanéztem
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rippl-R%C3%B3nai_J%C3%B3zsef
http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/r/rippl-ro
derült ki számomra, hogy Munkácsy tanítványa volt. Nem szégyellem bevallani, hogy ezt én nem tudtam eddig.
Két képhez a fertelmesen dohos helyiség körbejárása után is visszamentem, egy férfi és egy női portréhoz:
A „Fekete kesztyűs nő” engem teljesen Celine Dionra emlékeztetett, emellett persze tetszett az a finomság, ami egy jól sikerült pasztellt jellemez, s itt is látható volt.


A másik, Nemes Marcell portréja – engem megszólalásig emlékeztetett egy nemrég elhunyt pécsi „ismerősömre”.


Természetesen voltak ismerős képek is, mint pl. az „Apám és Piacsek bácsi vörös bor mellett” című is:

 Kép helye: http://mek.niif.hu/02500/02571/html/elemzes.htm

Az én benyomásaimtól függetlenül azért érdemes elmenni, mert nem valószínű, hogy mostanában hasonló formában (=értsd: több tulajdonos képe egy helyen) láthatók lesznek ezek az alkotások.

Legfeljebb ne két nappal a Munkácsy után nézzétek meg…

3 megjegyzés:

  1. (1.) meg nem mondom hány éve ( jó sok) épp' Szegeden láttam egy Rippl-Rónai kiállítást,- igaz, sokkal nagyobb teremben -és lehet, hogy a megfelelő távolság miatt (is) de nekem "bejött" a "kukoricás"=feltétes felrakású stílusa !- na, de sebaj. (Bár lógna szobánk falán az a "rondaság!" ) :-) :-)
    Itt lesznek képek
    Tekerjetek lejjebb,- arra a "sajtóbemutatós" részhez - ott vannak a képek.
    ******************************

    VálaszTörlés
  2. (2.) További képek itt - és még a (szakember által) legjobbnak tartott 4 kép(e)- a kiállításon.
    Benne képgaléria

    VálaszTörlés
  3. (3.) Ezt itt nem csak fiúknak ! (szombat-vasárnap) lesz a Pécs Expo és a Vásártér környékén ?- (Pécs Pláza) között a HATEJAMO ! - emiatt lesz ott útlezárás forgalomnövekedés ! (stb.) Akinek nincs arra dolga...hát kerülje el !
    A mai ÚDN 14.old. van a részletesebb leírása ! (pl. ingyenes buszjárat Konzum és Expo között - vagy hol érdemes parkolni és ilyesmik.)
    Persze, van weboldaluk is ,- de elfelejtettem- valami http://hatejamo - féle (Google)-
    *******************************
    Lesz ... "rák ellenes" futás is - (1000 Ft.) - kb. 3 km - sétálni is lehet. Jutalom : egy trikó,- de bizonyos múzeumokat aznap ingyen megnézheted ! (Akit érdekelne,keresse a neten!)

    VálaszTörlés