2010. szeptember 28., kedd

Üvegikonok és ékszerek a Parti Galériában.


Hogy mik derülnek ki….A városunkban él már két évtizede a kolozsvári származású Dr.Cocora Beatrice – aki különleges tehetséggel rendelkezik: ikonokat fest. Alakjaiban modern/naív (?), de színvilágában nagyon is hagyományos képek ezek, ráadásul üveglap hátulján készülnek.
A Parti Galériában lévő poszterről megtudható, hogy édesapja román, édesanyja magyar, s hogy családjában több generáció óta adják  tovább az ősi ikonmintákat, melyek azért állandóan változnak, hiszen minden alkotó  hozzátesz a saját egyéniségéből is egy keveset.
A család Erdélynek abból a részéből származik, ahol  Szilézia és Bajorország után, már a  XVIII.szd-ban megjelentek az üveg-hátlap-ikonok. Családjukban a nők voltak azok, akik gyakorolták ezt a mesterséget, többnyire polgári foglalkozásuk mellett. A család ikonjai megtalálhatók több erdélyi templomban és külföldi gyűjtőknél is.
Ennek a kiállításnak a megtekintését is melegen ajánlom.
(Sajnos nem tudtam mindent lefotózni, mert az üvegre festett képek rettentően becsillannak.) 










Ezen az alábbi  két képen pedig a brassói Ilovay Zsuzsa   kövekkel díszített csipkeszerű ékszerei láthatók. http://www.brasso.ro/blapok.php?id=676&cat=U3rtbi1mb2x0 

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése