2010. október 15., péntek

2010.10.15. 14.18

Nevezetes dátum ez is. Érdekes, hogy a Sors, mint nagy rendező, két egymás utáni napra rendezett két ilyen fantasztikus eseményt, melyek a föld mélyében játszódnak. (El is gondolkodtam van-e, lehet-e ennek valamiféle jelentése, vagy tartalmaz-e valamiféle utalást a jövőre nézve? )
Tegnap a chilei bányászok megszabadulása a föld mélyéből, ma a  Gotthard-alagút (AlpTransit Gotthard) fúróinak áttörése volt a TV-ben a fő téma. A 3SAT-on  már délelőtt is az alagútépítéssel  kapcsolatos  filmek mentek, de 13 h-tól helyszíni közvetítés volt - ez is nehezen felejthető. Bár a TV képernyője csalóka, de azért csak el tudtam képzelni a méreteket, különösen, amikor az óriási fúrófej áttörte az utolsó cm-eket, s megjelentek  az átjáró-lyukban a „túloldal” emberei.
Hihetetlen hangulat volt. Az első hozta Szt.Barbarát és – mert ők is megérdemlik – hozták az építkezés közben meghalt bányamunkások (8fő) fényképét is magukkal, miközben a háttérben megszólalt Verdi Aidájából a győzelmi induló. Varázslatos káosz uralkodott, már a közvetítés is izgalmas volt, mert a német, osztrák, svájci, francia, dütsch nyelv keveredett, bár úgy tűnt, az emberek ott nagyjából megértik egymást – a Tv-nézőknek meg hellyel közzel fordítottak. A fúrófejen átkelők hozták az építkezésben résztvevő nációk zászlót, és pukkantak a pezsgős-üvegek, villogtak a vakuk rendesen. 
Ha valaki nézelődni akar kicsit a témában, kezdje itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gotth%C3%A1rd-b%C3%A1zisalag%C3%BAt  a lap alján vannak további linkek.


Az áttörés izgalmas perceit itt láthatod több részletben is videókról:

6 megjegyzés:

  1. Sajnálom ! - Igazán szólhatott volna valaki !
    Kezdem a dologtiltást!
    Holnapig - jókat !
    OFF! :-)
    Szombatra - vasárnapra...
    Pécsváradról
    vagy
    Bal old/Ajánlatok/Aktuális

    VálaszTörlés
  2. (2.) (szombat) Természetesen nem kisebbítve a hír értékét ! (a magyar RTL-en láttam épp' a fal átszakítást és egyebeket,-tv.híradóban) Arra emlékezve : kb. 57 km hosszú és kb.20017-re lesz kész ?- írom emlékezetből.) Megjegyzem: különösebb hatással rám nem volt, mert (ki tudja mennyiszer) láttam a "csalagút" építését - illetve elég sokszor a [az elhíresült] 4-es metro munkálatokat.] (...) - ha elérnek egy-egy állomásig- mindig mutatják a fal átszakítást! (stb.)
    A gépek nagyon hasonlóak,- ill. lehet, hogy azonosak is ! (pontosítandó) - JÓ KÉRDÉS : mi lehet a 4 db. gép neve ???? - mert hagyománya van annak, hogy a gépeket elnevezik. [ Bp.-en lett - (szavazás miatt...) Bochkor és Boros (keresztnevük ?- )- külön történet lehetne... mert van "tanulmány" is - címe : Egy újabb tárgynévtipus:a 4-es metro fúrópajzsának névadójáról. (Google)
    Na,- bemegy-e ?
    (folyt.köv.)

    VálaszTörlés
  3. (3.) ... (láttam >> a Szt. Borbála szobrot (védőszentjük) - volt felszentelés és a szobor is ott van egy szekrényben ?- [Bp.] - úgy tudom, meg még nem halt senki sem.
    Összegzés : természetesen a 2 "munkát" összehasonlítani nem célszerű,- ill. jutott még eszembe, hogy láthattam az M6/66 autópálya [elhíresült+/beomlott ] alagútjának építést is,- bár az egészen más technológiával készült. Talán nem túlzok, ha azt írom : mind a három "munka" a maga nemében "impozánsnak" nevezhető!
    ********************************
    Más : jaj..jaj... (tegnap)megérkezett a Pécsi Szemle (Várostörténeti Folyóirat) 3./ősz -
    A jövő héten (valamikor) el kell(ene) jönnöd érte... (Témák (?) - hát... merjem-e írni (Trebbin Á. : a Nádor pannóiról (!) ... vagy a Rácvárosi templomról (cikk) és ilyesmik.)- ( bár kis "csalódás" is ért ?- de az itt nem publikus)

    VálaszTörlés
  4. (4.) Na, akkor csak-csak megtudtam : Sissy (?)
    megfúrták Svájcot
    Bár ... azért ez se semmi ( főleg, ha a részletekkel is "tisztában vagytok!" )
    Kis előzetes
    (ja !- "utókornak!" )
    **********************************

    VálaszTörlés
  5. Ideges ember nincs !- csak bolond ! (...) Ám' legyen úgy, hogy Sissi.
    Aztán a link sem működik...
    Próba :
    Kis előzetes
    Friss :
    Külfejtésről
    (Csak lassan a testtel!) (...)
    Más cikk linkje hosszabb lett volna ! (Bocs')
    *******************************

    VálaszTörlés
  6. Hogy lepje el a vörös iszap!
    Kis előzetes
    Aztán a Hétvége mellékletet is megnézi ( ráérőbbek!) :-)
    (és szót sem az esetleges tv.antenna előfizetésről...) :-) :-)
    Na, - mára (szombat) pusz' nektek ! :-) :-)

    VálaszTörlés