Legelőször: bocsánatot kérek
mindenkitől, a kommentek azért nem jelentek meg, mert a blog úgy van beállítva, hogy
a két napnál régebbi hozzászólást letiltja ! Párat utólag közzétettem. Mától „szabad
a gazda újra !”
******** *********
********
Az ember megpróbálja magát kirángatni
a gödörből. Néha elég nehéz, akárhogy igyekszik is…Egyik jó módszerem, beülni
az autóba és menni, menni, menni. A vezetés leköt, eltereli a figyelmemet a
saját oktalan gondolataimról. Ha ehhez hozzájárul – váratlanul – valakinek néhány
kedves szava, akkor máris feljebb tudok lépni a gödör legmélyebb lépcsőfokáról.
A napokban jártam erre-arra.
Többek között Villány-Nagyharsány környékén is. Természetesen nem voltam
egyedül, velem volt a fényképezőm. Nem volt ragyogó napsütéses idő, ám azért
így is megláttam a (szerintem) szépeket, és meg is örökítettem. Ezekből mutatok
meg egy sorozatot, pár soros kommentekkel.
Bár erről nem készült kép, megjegyzem, hogy Kozármisleny felé mentem, (és nem Harkány-Siklóson át) s meglepődve tapasztaltam, hogy elkészült a megkerülő út. Gyorsabban leértem, mint máskor. Forgalom szinte nem volt. Első "piros pontja" a napnak...
Palkonyán álltam meg először. Talán van, aki emlékszik rá, tavaly is készítettem itt képet a hagymakupolás templomáról. Most azonban a híres pincesora miatt álltam meg. Néhány kép az itt készültek közül:
A következő falu Villánykövesd, ennek a pincesorát is fotóztam már, most itt mutatta meg magát legszebben az ősz. A színek miatt kerültek ide ezek a képek:
Ez után jött az első - és a nap egyetlen "fekete pontja" a villányi borpalackozó elhagyott/elhanyagolt, szerencsétlen épülete. A hely nekem cseppet sem közömbös, két okot is tudok mondani, az egyik: erről a nagy feldolgozóról írtam sok sok évvel ezelőtt egy tanulmányt, s míg az elkészült, több napot is töltöttem itt. A másik emlék: amikor a központi épületeket és a palackozót összekötő, közel 600 m-es pince-folyosó épült, az építés során egy csodálatos borsócseppköves üregre bukkantak az építők. A barlangász csapat, aminek anno én is tagja voltam, eljött megnézni, mert ritkaságnak számító cseppköveket lehetett itt látni.
Szomorú lett a szívem, hogy ilyen állapotban láttam...
Villányban valami borünnep vagy mi volt, s mivel cseppet sem kívánkoztam emberek közé, szép csendesen megkerültem az ünneplő tömeget, s meglátogattam Lili 11 éves fiát - akit születése s tőlünk elkerülése óta minden évben egyszer eddig is meglátogattunk.
Most egyedül jöttem. Ettől sem volt túl vidám a szívem...
De nem maradtam sokáig az emlékeimmel, indultam tovább, s útközben készítettem néhány képet az "ördögszántotta hegy"-ről - ami nekem kedves emlék, többször is jártam a csúcsán, pár éve a szoborparkban fotóztam rengeteget, és nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne jusson eszembe a monda, miért is olyan a hegy, amilyen ? Aki a történetet nem ismerné, itt elolvashatja: http://www.sasoutjai.eoldal.hu/cikkek/a-regmult-regei/az-ordog-szantotta-hegy
Útközben egy futó pillantást vetettem a beremendi cementgyárra, ami szép lasan megeszi a Szársomlyót. :-(
A következő megállóm Nagyharsány volt, itt találtam egy nekem tetsző, duci és mégis bájos, kutat/csorgót - amiből most ugyan nem csorgott semmiféle víz, de ettől függetlenül megérdemelte, hogy lefotózzam. Jó példa, hogy egy nagy darab szürke kőből miképp lehet mesét varázsolni véső és kalapács segítségével:
Utam utolsó állomása Máriagyűd volt. Régen jártam itt. Szép a templom, és nem is emlékeztem a Golgotájára. 1981-ben készültek a mázas kerámia képek a Zsolnay gyárban. Ugyancsak itt készült Szt. Ferenc mázas samott szobra is:
Örömmel a szívemben és kicsit megkönnyebbültebben tértem haza, s most, látva a képeket, egészen meg vagyok elégedve magammal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése