2010. október 29., péntek

Ki fogom próbálni.

Kedvenc Tv-adásaim egyike a Palnet Wissen. Csodajó témákat tárgyalnak meg – ma véletlenül kettőt is láttam – az egyik a kakó-csokoládé témáról szólt a másik a gombákról. Bár a vad gombák szezonja hovatovább lejárt, hiszen olyan hidegek az éjszakák, hogy szegény kis gombicák már nem nagyon mernek előbújni – de azt hiszem mégis csak megnézem a piacon – talán lesz még negyed kilónyi szegfűgomba, vagy egy-két szépséges, duci, kemény-húsú vargánya, amivel kipróbálom azt a receptet, amit ma hallottam. Aki szereti a gombát és kísérletező kedvű, szintén megpróbálhatja, olyan egyszerű, hogy semmiféle szakács-tudás nem szükséges hozzá.


25 dk gombához 25 dk szobahőmérsékletű vaj (nem margarin!) kell és só.
A gombát mosás és a szükséges tisztogatás után nagyon apróra kell vágni (2-4 mm), 1 evőkanál vajat gyengéden (kis lángon) felolvasztani, beletenni a gombát, és addig kevergetni, míg a keletkező nedvesség elfő. Ezután sózni és hagyni kihűlni.
Amikor kihűlt akkor lehet a vajhoz keverni, megkóstolni s esetleg még utána-sózni.

Alufóliába tenni, ügyesen egy hengerré felcsavarni és betenni a hűtőbe (nem fagyasztóba!)

Pirított kenyérre kenve, de sült húsra is használható és természetesen ízesíthető hagymával, fokhagymával, borssal – bár ezek elveszik az eregeti jó gomba-ízt.



Kép: http://konyhamalac.blog.hu/2008/09/19/gombas_sertesragu   (vannak itt receptek is!)

9 megjegyzés:

  1. hmm......... van is itthon erdei gombám , kipróbálom.Köszönöm !

    VálaszTörlés
  2. Ma én is éppen gombát ettem, fokhagymás túróval töltve, de az is nagyon jól hangzik, kipróbálom!
    Ezt a műsort nem ismerem, köszi, hogy felhívtad a figyelmet!

    VálaszTörlés
  3. (szombat) Ez aztán a téma ! Csak győzzem a hozzászólást ? -
    Na, igen !- néha jut eszembe (...) nem csak "szellemi táplálékkal" él az ember... (-bár az kevésbé macerás,mint a sütés/főzés...)
    Mivel nem nagyon szeretik,ha a piacon fotózik az ember (én má' csak tudom)- itt van pár retro kép :
    Gombások a 13>15 képeken és egyebek
    (folyt.köv.)
    Ki ne feledjem ! Az alufólia meg épp' 100 éves ! (volt) Google
    *********************************

    VálaszTörlés
  4. (4.) Olvastam valahol, állítólag " a gomba az egyik legnehezebben emészthető étel ?" - pontosítandó. (kimaradt az előbb.)
    Aki nem ismerte volna : (régebbről)
    Díjnyertes túraoldal
    vagy
    Virtuális séta Pécsett
    ( Sajnálatos szerintem beírhatta volna a Perczel MIKLÓS u.-nál a 32.sz. házat!- bauhaus/Molnár Farkastól- stb. Remélem, észreveszed a Pécsi Szemlében!- bejelöltem, hogy forrás (is) van/volt a Perczel utcában ?-
    (folyt.köv. ? )

    VálaszTörlés
  5. (5.) Akit érdekel(ne) azt a www.boston.com oldalt megnézni ! (régebbieket is !) - nekem pl. az izlandi lovak tetszettek,- bár többször láttam róla filmet a tv.-ben - az csak-csak jobb volt.) Nat.Geo.-n
    Aki nem akarná személyesen megnézni :
    Egzotikus fosszíliák
    Na, nem ajánlok több dolgot ?- (ezekkel is el lehet lenni...)
    Aztán nem elfelejteni az órákat átállítani! (Előre "rosszul vagyok" tőle...meg majd utána vagy 2-3 hétig ?- biol.órám miatt.)

    VálaszTörlés
  6. Amilyen jó volt látni a régi fotókat (még ismerőst is felfedeztem!), annyira felingerelt a virtuális séta. Vagy én vagyok egy béna öregasszony, vagy nem igazán tökéletes a lap, akármilyen csoda-díjat is nyert. Arról már nem is beszélve, hogy "Fecskeháznak" nevez valami 16 lakásos épületet a Felsőmalom utcában - véletlenül épp itt kezdtem a nézegetést. Ha jól tudom, fecskeház egy van Pécsett és az nem ez. (Ha tévednék, akkor bocsánat.)

    VálaszTörlés
  7. Szuper ez a gombás recept! Körülnézek még a dombon, hátha...Bár nálunk ma reggel -3 fok volt!:(
    @X, jó, hogy említetted az órát, mert elfelejtettem volna!:) A sok ajánlatodat képtelen vagyok megnézni, pedig nagyon izgat! Majd ha másodszor is nyugdíjas leszek, talán lesz időm!:)))))

    VálaszTörlés
  8. Kérdés : vajon te mit neveztél (eddig) fecskeháznak Pécsett ? Igaz, én elfelejtettem, hogy azt az épületet Pécsett annak nevezik, ill. azt tudtam, hogy az valamilyen "program!" -
    Fecskeház Pécsett
    Ismertem egy panelházat Pécsett, ahol pl. 5 évig lehetett lakni ?- majd onnan nagyobba költözni (stb.) de azt nem nevezték "fecskeháznak."
    Na, ennyit - ehhez.
    ********************************

    VálaszTörlés
  9. Én megpróbálom a francia gombával.

    VálaszTörlés