2010. október 18., hétfő

Leányvásár - már csak a nevében...

„Az erdős Zengő-hegy körül a török háborúkat átvészelt kis, magyar református falvak népének ifjúsága évenként találkozott egymással; Lukács napján (október 18.) vagy az azt követő szombaton Várkonyban és a rá következő országos vásáron, Pécsváradon. Ekkor már megérett a gesztenye és új bor is volt a pincékben.
Távoli rokonok a Sárközből, Mohácsról és Belvárdról, és a szomszédos falvakból, Nagypallról, Hidasról, Váraljáról, Mázáról jöttek a lányok-legények seregestül. Nem volt sem Várkonyban, sem a váradi fölsővárosban udvar messziről jött vendégkocsi nélkül. A leányok legszebb ruháikban sétáltak fel s alá az utcákon, nótáztak, karikába „léptek”, „futottak” és „ugrottak”, szállt a rőzsetűz füstje és a serpenyőkben piruló gesztenye illata.
Ifjúsági találkozó volt ez, ismerkedő, barátságkötő, szerelemébresztő alkalom. A maga fajtájából való párt találhatott magának minden fiatal…Este nagy bál volt a várkonyi nagykocsmában, másnap pedig a váradi vásár sátraiban megvásárolhatták a bábsütőktől a sokat-ígérő mézeskalácsszíveket, rajta, az el nem mondott, csak üzent vallomással….Ezt a kedves-izgalmas régi ünnepet nevezték el tréfásan leányvásárnak.
Az 1966 óta megrendezésre kerülő Leányvásár gyökerei a régmúltban erednek, mai, felújított formájában és tartalmában évtizedes hagyományokra tekint vissza.
A programunkban kezdetektől jelen vannak a kézművesek, népművészek, akik napjainkra országos hírű népművészeti kirakódó vásárral és bemutatókkal színesítik a főutca hangulatát. Ugyancsak rendszeresek a bábosok, színjátszók, népzenészek, utcaszínházasok, mutatványosok előadásai gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt élményt nyújtó produkciói. A rendezvény részét képezi a térség gasztronómiai kultúrájának a bemutatása is, az ide látogatók a „Borok Utcájában” ízlelhetik meg a tájegység borait, és hozzá a híres sültgesztenyét.” (http://utazas.sk/pecsvaradi-leanyvasar )

A képeket @x-től kaptam – ezúton is köszönet érte.


















 

5 megjegyzés:

  1. (kedd) Előzmények : a tegnapi napom kb. 75%-át (?) alvással töltöttem, így aztán az első "reggeli zörgésre" frissen "felpattantam"... [az autó ponyvája majd' átrepült a szomszédba!- ( az autó műszaki vizsgán van ) -és egyéb zajok. Szeles az idő, gondolom pár leander is elgurulhatott. Kb. +9 C°- és a kéménybe befújó szél zörejei. ]
    Kösz' @Aranyosf.-nak, hogy "fotóimat" bemutatta, mert "idegesített" (?) - hogy hülyeséget írtam volna ?- de arról majd később. (vagy a blogban pontatlanság jelent volna meg.) :-)
    **********************************

    VálaszTörlés
  2. (2.) Pár (közeli) ismerősömnek elküldtem ezeket a fotókat és a táncosoknál megjegyeztem, hogy : " a táncosok Szentlászlóból - Horvátország (Croatia) érkeztek " - (azt hittem, ez a pontatlanság,- de nem ! ) Szerencsére (utólag) megtudtam - valóban onnan jöttek !- mert - a "magyar" Szentlászlónak - és a "horvát" Szentlászlónak van testvérvárosi kapcsolata. (stb.) Sajnos, az ÚDN cikkei a neten nem olvashatók, -épp' szombaton volt : "Szentlászló bemutatkozik" - (felavatták a kibővített iskolájukat,- volt 3.Kukoricás nap (!) - ill. nem tudtam, hogy Csuhémúzeum is van ott !
    ********************************
    Aki nem tudná, a Leányvásár "kissé bonyolult"- egyik évben "Gesztenyeszüret" a neve (pl.2009) -majd a következő évben "Leányvásár" (2010)- bár a program (szerintem) mindig azonos. Általában az 1.napon (szombaton) van a nagyobb látványosság ?- ( a táncosok) - a 2.napon (vasárnap)- kevesebb. (?) - Látható még egy zenekar" is,- ( sajnos a nevüket elfelejtettem) - (magyarok- pécsváradiak -és környéke ?) - épp' CD felvételt próbáltak készíteni, (?) - ill. az idősebb tagjaikat is köszöntötték. ( a műsor végén) -
    Ki ne feledjem : a "legbiztosabb pont" - a "chilei" (?) - zenészek ? - határozottan fejlődnek! :-) mert az idén már vagy 3 helyen "zenéltek" - és vagy 3 helyen "árultak" is... :-) :-)
    **********************************

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem a vásári hangulatot.
    Dicséretes a szervezőknek, hogy a vásárosok között már nincsenek
    "műa.bovlik". a gesztenye sütés látványa, felidézte gyermekkorom emlékét, főváros körútjain felállított hasonló kéményes sütögetőből árulták a platniról a gesztenyét és még melegedni is engedték a fázós embereket.
    Nálam a " Biri nénne " Ludas Matyi című rajzfilmből a vajákos asszony viszi a pálmát. Ilyen bosszorkányt szívesen akasztanák egy-egy ember ajtajára cégtáblának.
    A korán kelőknek szép reggelt!

    VálaszTörlés
  4. (4.) "Nem a mundér becsületét" védeném... (inkább bennem a hiba ?)... majd minden évben rájövök (utólag) hogy több a "bóvliról" készített képem, mint a "népművészeti" alkotásokról ? -
    Amúgy itt vannak "hivatásos" (?) fotósok képei...
    Pécsvárad 2008
    vagy
    Pécsvárad 2010
    Mentségemül : én "menet közben" (megállás nélkül) csak kattintgattam,- a "főutcán" ( K-Ny-i irány) - holott van "kitelepülés" É-i ( Borok utcája) és D-i irányban is. Na, igen- a "gépemmel" meg csak 99 felvételt lehet csinálni.) szerencsére :-) :-) Az is igaz,- vagy 30 éve "járok oda" - lenne/van "összehasonlítási alapom"- mi változott, vagy mi sem. ( Amit több éve sajnálok : (anno) a Magyar Posta (?) is kitelepült - és volt nekik "emlékbélyegzőjük" - (stb.) Igaz, manapság már ki ír képeslapot ? (...) - vagy levelet.
    (lehet,hogy a helyi posta)

    VálaszTörlés
  5. (5.) Értsd = lehet,hogy a helyi posta "települt" kis (anno) és árusított ezt- azt. (stb.)
    Volt egy homályos fotóm - (függöny mögött volt a tábla - ?) - valamilyen pályázati pénzt is "kaptak"- (leányvásárra) 507 038 Ft-ot (1812 €-t ) -
    *************************************
    Hogy "dolgozzunk is" : ma (kedd) 15.50. órakor (?) a Pécs Tv bemutatja Kismányoky K. filmjét a Bauhausról - (pécsi épületekről)
    Pontosítandó!
    Most meg megnézem az időjárást ! (majd szétesik a ház...) (széltérkép)

    VálaszTörlés