2010. november 6., szombat

Már a kávét se…

Tegnap elég nyűgös napom volt,  ilyenkor gyakrabban bekapcsolom a TV-t  - nagyszerűen el tudja terelni a gondolataimat önmagamról. A baj csak az, hogy ha nem jól választom meg a  műsort, akkor néha rosszabbat teszek magammal, mintha a saját gondolataimon morfondíroztam volna.
Természetesen tegnap is ez utóbbi történt. Egy  - a kávétermelésről szóló filmet láttam. Kicsit hozzáolvashatsz a témához itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1v%C3%A9

A film légyegében arról szólt, hogy mennyire igaz a nagy kávéimportáló-cégek (neveket mellőzöm, de nyilván tudjátok melyekre gondolok, a sármos George Clooney reklámjával az élen, stb…vagy a T-s…na szóval vannak páran „nagyok”) tehát, hogy ezek a cégek mennyire mondanak igazat, abban a kérdésben, hogy a kávétermelésben résztvevők között
a) nincsenek gyerekek,
b) megfelelő körülmények között élnek a kávészüretelők.

Természetesen zömében rejtett kamerás felvételeket láthattunk. Ám még úgy is, hogy minden előre egyeztetve volt,  és az ottani nagyfőnökök mondták meg, melyik farmra lehet forgatni menni, - elképesztő állapotokat láttunk. Hadd ne kelljen tételesen mindent felsorolnom ! Sokáig nem fogom elfelejteni a 8 éves kisfiú arcát, ahogy az egyenlítői 40 fokban, fejpántjára akasztva 30-40 kg-os zsákot cipel, s amikor nagy sóhajjal leteszi, kopasz kis kobakjáról izzadságpatakok gyöngyöznek lefelé az arcán… Arról se szívesen mesélnék részleteket, hogy milyen körülmények között élnek ott ezek az aratómunkások…..
Komolyan mondom, kétségbeejtő 2010-ben látni ilyesmit. Mintha a rabszolgatartók idejében  lennénk…

Vagy tán ott is vagyunk ? 

Csak nem vesszük észre ? 

p.s.1.  Nem fogok tudni a közeljövőben egy csésze kávét lelkiismeret-furdalás nélkül meginni….
p.s.2.  Keresgélve a neten, pl. ezt is találtam. Tehát egyáltalán nem olyan „új” a téma….

6 megjegyzés:

  1. Kellett ez nekem ! Épp' a délelőtti újságolvasásból ébredve (!)- második kávémat benyomattam,rágyújtottam... és akkor itt van ez. (mellesleg a dohánytermesztésben is alkalmaznak gyerekmunkásokat) - és akkor most az lenne a megoldás, hogy a számítógépet se használjam ?- (lásd kik állítják elő - ) - ne soroljam. Összegezve: egyáltalán nem az a megoldás, hogy lelkifurdalásom legyen !
    Bár az említett filmet nem láttam, helyette láttam a valamilyen ércbánya (?) környéken dolgozó gyerekeket ill. a még súlyosabb : az afrikai - volt -katonagyerekeket ! Ami viszont engem ennél jobban elgondolkodtatott,az ez :
    szegregátumok [Milyen szép szó!- megint tanultam valamit ! ] - ill. nem oly' rég láttam egy műsort, és abban : pl. lassan már 2 olyan generáció van, szülők+gyerekek - ahol a szülők még egyetlen napot sem dolgoztak!-és a gyerek természetesen születése óta azt látja!- és.kb. úgy (is) folytatja majd ? - hát, nem tudom.

    VálaszTörlés
  2. Kifelejtettem : (bár lehet,hogy az ajánlott linkben benne lesz ? ) melyik a világ legdrágább kávéja?- aki nem tudná ! ( amit nyers formában megetetnek azzal a macska-félével - stb.) -Keresse a neten, akit érdekelne.
    Viszont,- mivel épp' telelihegtem a netet azzal, hogy a szegedi paprika valami védettséget kapott,- vagy mit -(bár,majd olvasd el a csomagolásán,honnan van maga a paprika!) - ez itt egy mai cikk :
    A magyar árú Kicsit terjedelmes egy cikk. Bár- gondolom- ezt eddig is tudtátok.

    VálaszTörlés
  3. (vasárnap)
    hagyján !...de egyre jobban "szenvedek" - OK!- még csak egy hét telt el...és a "biológiai órám" kész katasztrófa !- na, magánügy !
    Jut eszembe,- (mellesleg) nov.07. (!)- ha jelent-e ez bárkinek is valamit ?- és ne bonyolítsam. :-)
    Valahogy nincs kedvem (?) linkeket beírni ! - és egyre erősebben érzem, hogy " nem nekem kell8ene) megmentenem az emberiséget!" - értsd : a "testi-lelki" (?) "szennytől" (?) szeméttől és egyebektől ! Egyre "szkeptikusabb" (?) vagyok... olvasva/tudva (?) azt, hogy "új divat lesz" (?) a "civil mozgalmakkal" (?) elvégeztetni "dolgokat!" (?) - de ezt se bonyolítsam!
    Hát, talán ennyit... "bemelegítésként" :-) :-)

    VálaszTörlés
  4. ...hogy esetleg jobban érthető legyek ?- ( nem tudom, ki-mennyire ismeri a napokban/hetekben lezajlott és majd még következő" - "családi örömködéseket?"- Pécs / Tettye/kertváros és egyéb)melynek valahogy az a lényege, hogy ... feleszedik mások után a szemetet és fát ültetnek és ilyesmik! OK! -
    (ki ne feledjem az új tippet!- a házak előtti zöld terület "átadása" a lakóknak... stb.) - majd kiváncsian várom, hogy pl. egy 10 emeletesben lakók közül, mennyi embernek tetszik az, hogy pl. az ablaka alatt "grilleznek!"- de ne legyen igazam !
    Amúgy (esetleg) itt a jövő ?- mert szeretünk hivatkozni arra, hogy "máshol" már bevált ?- és ilyesmik.
    Big Society
    Hát, valahogy ennyit...

    VálaszTörlés
  5. Minden reggel egy hosszú kávé a teraszon, ( most már a radiátor mellett )aztán máris jól kezdődik a napom!
    Sajnos még egyszer sem jutott az eszembe, hogy lelkifurdalásom legyen.
    Túl kicsi vagyok hozzá, hogy az elénk tárt problémákon változtatni tudnék, talán annyit, én megvásárolom a terméket. Megnyugtatásként gondolom, ha a gyerekek pénzt visznek haza talán nem éheznek.
    Van ellenpélda is Mo.-on. Itt még a felnőttek sem akarnak dolgozni, várják a postást a segéllyel és már azt kérdezik mikor jön a legközelebbi... és a gyerekek mégis éheznek!

    VálaszTörlés