2010. november 9., kedd

Nekem ezt senki se mondta (Morfondírozás térdízületi gyulladás kapcsán)

Vannak „elgondolkodós” időszakaim – melyek nem mindig jelentenek igazán jót, sőt, ha egészen pontos akarok lenni, akkor valójában sosem jelentenek jót (számomra).

Ahogy múlik az idő, egyre gyakrabban készítek mindenféle mérlegeket és mivel ezeket általában senkinek nem mutatom/mondom/írom meg, eléggé szubjektív a mérés eredménye.  És ilyenkor töprengek azon, mit, hol, mikor, miért csináltam úgy, ahogy ….és többnyire a kudarcos dolgaim jönnek elő.  Nem tudom, miért van ez így, valami pszicho-orvos biztos tudná az okát. Néha még én is tudni vélem…
De ami – szerintem az evolúció vagy mi – csodája, hogy ezekből a gödrökből (eddig még) mindig kikecmeregtem valahogy.  És hát az egész csak nézőpont kérdése. Ha képes vagyok az agyamat átkapcsolni egy másfajta „látásmódra” – akkor bingó ! 
Hogy mik segítenek ki ? Régebben a kutyám volt a legjobb menedékem. Mostanában inkább csak a gyerekkorom élményei, a világ akkori felfedezése, és igencsak hálás vagyok a Teremtőnek, hogy bizonyos ősrégi dolgokat meg tudtam őrizni. Ha szerencsés napom van, akkor eszembe jutnak olyasmik is, amit az ember szerénytelenség nélkül, a „siker” kategóriába tud sorolni. Ám a legjobb vigaszom nekem már csak a természet  számtalan csodája/szépsége marad. Vagy legalább az ezekre való emlékezés...

Az egyetlen – tán leggyakrabban feltett -  megválaszolatlan kérdésem azonban így szól: miért nem mondta ezt nekem senki  ? (t.i. hogy  az idő múlásával ilyeténképp alakulnak a dolgok?)  Miért kussol minden öreg ember ? Miért szégyen, miért számít gyengeségnek  (?)  beszélni bizonyos lelki/testi dolgokról, miért kell hozzá igencsak intim baráti társaság,  nekikeseredettség, lelombozott hangulat, hogy ezek a dolgok kijöjjenek az emberekből ? És persze akkor is csak „szigorúan” hasonszőrűek között.  Hogy ne rontsuk el az ifjak szép napjait ? De ezáltal fel se készítjük őket az öregség nyűgeire, kínjaira, nehézségeire ! Nagyon kevés több-generációs család van manapság, ahol lehetősége lenne a fiatalnak naponta figyelemmel kísérni, miképp épül le, törik/gyengül meg a déd-vagy nagyszülő.  S bár én ilyenben éltem, nekem se a dédmamám, se a nagymamám nem mondta, hogy milyen 82 ill. 84 évig élni. Így azt se tudtam,  milyen 65 évessé válni és mostanság igen gyakran érnek emiatt meglepetések. Az ízületi probléma  „természetes”,  a szívpanaszok is, vagy a cukorbaj, vagy millió más, ami az elhasználódás során csak-csak kialakul. Arról inkább ne is essen szó, hogy mivel az idős korosztály a társadalomnak igen nagy terhet jelent, nem csak nyugdíj kell nekik, hanem esetleg költséges orvosi ellátás – hát a kórházakban könnyebb szívvel hagyják „távozni” mint egy fiatalabbat.

És ezek után joggal kérdezhetitek, hogy  én vajon elmondom mostani nyűgeimet a gyerekeknek ? Nem, én sem mondom el. A fene se tudja, miért ? Kegyelemből ? Szégyenből ?  Álságos szeretetből ?
Nem tudom a választ.

Mielőtt bárki is azt kommentelné, hogy „ Miért, miben reménykedtél ? Azt hitted, 65 évesnek lenni olyan, mint 25-nek?” – elmondom, hogy nem, nem hittem azt. De azt se, hogy ennyire rossz lesz. Vagy még pontosabban, nem gondoltam, hogy ennyire nehezen fogom elviselni/tudomásul venni, hogy lejárt a szavatosságom.


A kép még a múlt héten készült, (járóképes állapotomban). Legutóbb a Francia emlékmű alatti domboldal őszi színeit mutattam meg egy fotón, ez most pont fordítva, onnan készült és a Ny-i oldalt mutatja, ugyancsak impozáns sárga-zöld-mintás ruhában.  

6 megjegyzés:

  1. Nem szívesen szólok hozzá - remélve nem egoizmus részemről, hogy "telelihegem a netet"- és lehet, hogy mások épp' amiatt nem szólnak hozzá.
    Számtalan - illetve n+1 történetet írhatnék arról, hogy miért kellene mondani ? - elegendő lenne/lehetne "csak" a "nyitott szem" és vagy az "empátia?" (ne vitassuk most, hogy az empátia nem csak "lelkiállapotba való beleélés"- stb.)
    Nekem talán csak egy-vagy két példám van/lenne: (szándékosan nem a "testi bajokhoz!) -
    * Én soha nem hallottam Apámtól (Szüleimtől) hogy olvassak!-és különösebben könyvet sem adtak a kezembe.
    ** Soha nem mondta pl. Apám, hogy a cipőt hogy'illik/kell kipucolni! (A mai napig emlékszem egy "ártatlan meséjére" (?) - hogy a cipőnek a hátsó részét (saroknál) is hogy' kell kipucolni!- ( mert mintha ezt az egész történetet ő is a saját apjától hallotta volna) - szóval... valahogy így !
    Tipp: én - lassan már minden témánál - úgy kezdem : nem panaszkodás! egyszerű tényközlés ! - de az sem válik be ! - még 13 év után is, győzöm hallgatni (...) miért nem mozdulok ki.. meg járjak az erdőben...és ne soroljam ! Hát... talán ilyesmi lenne pl. az empátia ! -
    P.s. : mellesleg én mind a mai napig emlékszem nagyapám műfogsorára ! ( pohár vízben tartotta - "szegény" - vajon miért ?) - vagy nagymamám jóslataira : fájdalmairól,hogy érzi az időjárás változást !- és a sok többit ne is írjam ! -
    TÉNYKÖZLÉS : kb. 40 éves koromban "sza*abbul" voltam mint ők! - kifelejtettem : ilyesmikhez nem kell "tartósan egy fedél alatt élni!" "generációknak" -- szerintem.
    Na, ennyit !- mert még sok is...
    ***********************************

    VálaszTörlés
  2. Talán el sem hiszed nálam mennyire betalált ez a bejegyzésed. Nekem örök fájdalmam, hogy a fiatalabb generációk nincsenek tudatában annak, hogy ők is megöregszenek, méghozzá igen gyorsan. persze csak ha szerencséjük van. Nagyon nem tetszik, hogy a betegség, az időskori problémák, a halál a mai társadalomban tabu téma lett. Hamar elhessegeti mindenki magától, és gyorsan témát vált, ha szóba kerül, mintha a probléma nem is létezne. Ez a helyzet szüli pl. azt a fajta tiszteletlen magatartást az idősebbekkel szemben, ami naponta tapasztalható. Sok természeti nép, ebben lényegesen magasabb szinten van nálunk. Az öregek a bölcsek, akiket a tudásuk tapasztalatuk miatt tekint egy törzs értékesnek, még akkor is, ha egyébként már haldokolnak. Nem tudom milyen (lesz) 60 felettinek lenni, de gyanítom a mostaninál rosszabb, és ha ez vigasztal, a mi (de)generációnk negyven felett szinte már most rosszabb állapotban van, mint Ti, és ha a mai huszonéveseket nézem, van egy ugyanilyen minőségi ugrás a javunkra. Elég egyetlen visszahűlés, és máris csak a középkorosztály dolgozik a munkahelyen, míg a huszonévesek az ágyat nyomják. Visszatérve a témához, több "asztalkörülülős", többgenerációs beszélgetésre lenne szükség, és kéne arra időt, és energiát -de főként nem, a könnyebb utat választva- lelkierőt szakítanunk, hogy fogjuk a kezét a haldoklóinknak az utolsó perceikben. Akkor talán nem is kéne már elmondani, hogy mi vár ránk, hiszen láttuk, és felkészültebben várhatnánk.
    Gyógyulj meg hamar! :)

    VálaszTörlés
  3. Aranyosfodorka, nem tudok feliratkozni hozzád olvasónak:( Nem baj, megpróbálom később!
    És persze remélem jobb napod volt ma, sajnálom:)

    VálaszTörlés
  4. Fodorka, nagyon megfogott a mai bejegyzés. Én eddig mindig mint velem egy korosztályú, gondoltam rád, nagyon sokat megőrizhettél gyerekkori álmaidból!
    Amikor olvastam a bejegyzésedet, pont én is azokra a természeti népekre, vagy Japánra, Kínára gondoltam, ahol a leélt évek száma tiszteletet von maga után, ők a bölcsek, akiknek minden fontosabb esemény előtt kikérik a véleményét, és nem úgy tekintenek rájuk, mint szenilis "hát szegény már nem a régi" koloncra. Az én családom se beszél soha ilyen dolgokról, nem tudom miért...
    és azt se tudom miért van, hogy 91 éves Nagyimnak legnagyobb baja, hogy ráncosodik a kisujja, az anyukámnak ugyanekkor már elég sok nyavalyája van, rólam nem is beszélve..

    A blogtól nem búcsúztam el, csak a lepkéktől egy időre:)
    Szikrához azt hiszem, pont tőled jutottam el.
    Jobbulást, írnék még annyi mindent, de mennem kell...

    VálaszTörlés
  5. Bocs @x de én az általad felhozott példákat az én témámmal nem hasonlítanám össze. Más a cipőpucolás meg az olvasás is, ezeket az ember akár el is lesheti a családtagoktól. De az eltitkolt fájdalmakat, a majd mindenkire garantáltan váró szenvedést azt senki se mondta. Én legalábbis nem emlékszem panaszkodó, bajukat állandóan felemlegető őseimre.

    Ciripbogár, Zéta köszönöm, hogy megértettetek ! Nagyon jólestek soraitok. Milyen szívesen összeülnék Veletek egy beszélgetésre !!!

    Kedves "m" üdvözöllek az olvasók táborában - ne zavarjon, hogy nem tudtál bejelentkezni, nem az adminisztrálás itt a fontos, hanem egymás gondolatainak olvasgatása, a velük együtt való öröm, vagy bánkódás. Gyere máskor is, én is benézek Hozzád !

    VálaszTörlés
  6. Természetesen nem vitatkozom sem veled, sem mással. A testi bajokat is el lehet "lesni" - vagy lehetett. Pl. a visszeres lábak fáslizása, az epekővel való bajlódásuk a fogaik problémái stb. és ne soroljam. Én különben testi bajaimat egyáltalán nem szégyellném, csak egyre kevésbé "bírom", ha panaszaimra a kívülállók azonnal többféle "megoldást" is javasolnak! (talán még az ezotériát is beleértve -és ilyesmik!) (természetgyógyászat - stb. ) hát, én meg - valahogy így gondolom. (Más történet, hogy én pl. "első perctől fogva" nagyon nem szerettem volna "több generációval" egy fedél alatt élni ! ) - akár "beszédesek" - akár "szótlanok." )

    VálaszTörlés