2010. december 8., szerda

Hárpia


Nem tehetek róla, ha a hárpia  szót meghallottam, nekem eddig csak, és kizárólag valami fertelmes, átkozódó, ronda, gonosz nőszemély jutott az eszembe.
Őszintén szólva arról is rémlett valami, hogy a görög mitológiában is szerepel, bajt, szerencsétlenséget hozó, szárnyas, karmos asszonyi szörnyeteg jelentéssel is bírt. (Én se tudhatok mindent.)

Na, de mától kezdve más a helyzet. Merthogy láttam a  Phoenix TV Starship  sorozatából egy részt, egy  csodálatos filmet, mely az Ecuador őserdeiben élő hárpiát mutatta be. Sajnos a sorozatnak ez a része a youtube-on nincs (még ) fent, de tudok csatolni egy másikat. Ezen felül  betettem róla még, a fenti  csodaszép fotót, hogy lássátok miről is beszélek.  Olvasni itt is lehet róla: 

 

Szerintem maga a madár egyáltalán nem ronda – még akkor sem, ha felborzolja tolldíszét a fején. Hatalmas méretű, szárny-fesztávolsága a 2 m-t is elérheti. Általában egy fiókát nevel, és  mivel dögökkel eteti a kicsit, a fészek „fertőtlenítésére” időközönként egy bizonyos fa ágait ügyesen letöri, és mintegy „dezodoráló szert” elhelyezi a kicsi madár mellett, hogy az oda gyülekező legyeket ezzel tartsa távol.  Kedvenc étele a lajhár, a 3-5 kg-os majmot egy villámgyors mozdulattal kapja el, kicsit megnyomorgatja, míg elpusztul, aztán egyik karmába fogva felviszi a fészekbe, ahol mini-falatokat készít a fiókájának belőle. A fiókát egyébként 2 évig etetik, néha az apa is besegít – de ő még csak a fészek közelében sem tartózkodhat – az anyamadár csak azt tűri meg, hogy néha egy-egy falatot hozzon utódjának.

Bár nem tudom, a mitológiai, vagy a madár elnevezése a régebbi, egyszerűen fel nem foghatom,  mi összefüggés lehet kettejük között ? …Igazán nem érdemelte meg szegény madár ezt a negatív előítéletet hordozó nevet….

14 megjegyzés:

  1. (szerda)
    Hát... "engem nem viszel be az erdőbe!" - nem kutakodom a neten... ( elég az idegen szavak szótára vagy mi) - benne Hárpia/Hárpiák ( görög mitológia) meg a hárpia (2.) D-Amerika, sólyomféle ragadozó madár.
    Megjegyzem - egyiket sem tudtam "kapásból"... na, de csak-csak "okosabban halok meg!" - (?) :-)
    Átadva másoknak is a terepet a hozzászólásra ! :-)

    VálaszTörlés
  2. Az unokám tegnap volt 7 éves. Jobb, mint a net. Már vagy 3 éve ismeri a hárpiát egy atlaszból, ami a különböző állatok lakhelyét tünteti fel a világrészeken. Ő mutatta meg nekem a hárpiát is.
    Van azonban egy nagy probléma a hárpiával. Ugyanis az állatkertben baráti-símogatós viszonyban vagyunk a Lujza nevű lajhárral.

    VálaszTörlés
  3. Én meg maradok Hárpia./gyerekem szerint néha.../repülni azonban nem tudok./
    Gopál:IGEN!Tudunk tanulni "kiskorú" gyermekeinktől.
    Az én unokám két és féléves,de "fegyelmet" már tanítgatja nekem.Olyan bölcsiset.

    VálaszTörlés
  4. Még egy kis infó a régmúltból
    A HÁRPIÁK

    Hésziodosznál, az Istenek születésé-ben szárnyas istenek a Hárpiák, hosszú, lobogó hajat viselnek, s madárnál, szélnél gyorsabban repülnek; az Aeneis harmadik énekében aggszűzarcú madarak, horgas a karmuk, "megy a gyomruk, s mindig éhségtől halaványak".1 Lezúdulnak a hegyekből, s bepiszkítják a lakomához terített asztalokat. Sebezhetetlenek és bűzösek; nagy sivítozás közepette mindent felfalnak, s ürülékükkel mindent beterítenek. Vergilius-kommentárjaiban azt írja Servius, hogy amint Hekaté Proserpina a pokolban, Diana a földön és Holdistennő az égben, amiért is "háromalakú istennő"-nek hívják, úgy a Hárpiák Fúriák pokolban, Hárpiák a földön, és Démonok (Dirae) az égben. Olykor a Párkákkal is összetévesztik őket.
    A Hárpiák isteni parancsra zaklatták Trákia egyik királyát, aki felfedte az emberek előtt a jövendőt, illetve aki a hosszú életért odaadta a szeme világát, amiért azután megbüntette a Nap, hisz tettével az ő művét gyalázta. Midőn udvarával együtt evéshez készülődött a király, felfalták előle, illetve megfertőzték az ételeket a Hárpiák. Az argonauták elűzték a Hárpiákat; Apollóniosz Rhodiosz és William Morris is említi (Iaszón élete és halála) e fantasztikus történetet. Az Őrjöngő Lóránt harmincharmadik énekében Ariosto a legendás abesszin uralkodót, János papkirályt állítja a trák király helyére.
    A Hárpiák görög jelentése: "szöktetők", "rablók". Eleinte a Védák Marutojaihoz hasonlóan szélistenek voltak, akik aranyfegyverekkel suhintgattak (a villámlás), s fejték a felhőket.

    1. Aeneis. III, 218. Lakatos István fordítása.
    A terebes.hu-ról

    VálaszTörlés
  5. (szerda délután - leszámítva, hogy kb. 11 órakor (?) 5 percre volt látogatóm,- kb. reggel 09-től aludtam 14.30.óráig ! Szóval : derűs napot !
    Hőmérséklet még mindig kb.+14C°- napközben lehetett (?) eső szitálás ?
    A linket nem tudom beírni, de a címe :
    "Rendkívüli felvétel egy hárpia emberre támadásáról" ( Google)
    Abból a cikkből lehet eljutni a videohoz, ami ez ?
    Hárpia emberre támad(t)
    Mellesleg igen csak dicséretes az aktivitásotok! :-)
    Más : tegnap a Kaukázusról láttam egy filmet (?) - és nem tudtam,hogy ott is él teknős! Részleteket nem nagyon tudok, mert azon (is) elaludtam... :-) ]

    VálaszTörlés
  6. Kifelejtettem : (bár lehet láttad/hallottad ,) Téma : Sőlymokkal űznék el a galambokat a belvárosból.
    (Pécs tv. vagy Google)
    Hát... ki lehetne próbálni pár hárpiát is...

    VálaszTörlés
  7. Kyba: fantasztikus vagy ! Kösz, hogy beírtad ezt a "mesét".
    Gopál: Sajnos az élet már csak ilyen - szegény kisgyereknek is tanulnia kell, hogy a jóhoz hozzátartozik/hat a rossz is...
    Délim: addig jó, amíg nem repülsz :-) vigyázz a fagyos utakon !!!@x: láttam azt az "emberre-támadós" videót is, Igaza van, mit keresnek az ő(=madár) birodalmában ezek a tökéletlen kétlábúak...
    Amúgy saját szememmel láttam kb. 2 hete, amint tőlem 15-20 m-re egy sólyom a Bárány úton elkapott egy galambot. Nem tartom rossz ötletnek ezt a megoldást.

    VálaszTörlés
  8. özépiskolás tanulmányaimból "rémlik" is valami.Sajnos nagyon rég volt.Ez jó kis "menet"volt!Kyba írása valóban hasznos és én is köszönöm!

    VálaszTörlés
  9. A hárpiáról (mármint a sasról) már kb. 43 éve tudok, mióta elkezdtem forgatni Molnár Gábor könyveit. Nem csak vadászatról szólnak, nagyon érdekes az élete is, a "wiki"-ben olvashattok Róla. Ahhoz képest, hogy az összes könyvét már vakon írta, elég termékeny író volt, én 12 könyvét számoltam össze a polcon, nem tudom mennyit adtak ki összesen...

    VálaszTörlés
  10. (csütörtök)
    Utókornak : reggel,Pécsett kb. +13C° és most már kellően várnám, hogy a "nagy riogatás" megtörténjen ! [=lehűlés ]
    Nem tudom, visszateker-e ide bárki is ? Javaslatom a közeli napokra : FELKÉSZÜLÉS ! ) búzát venni!- "vetés" 13-án !- stb.] hagyján !- mert dec.21.(kedd) lesz a téli napforduló ! (vagy nem is tudom !- mivel 12/21-én 23.39,óra +UT ! ) UT = hogy +1 órát hozzá kell adni ?
    Majd pontosítsátok!
    mert ugye, van ez is :
    Valóság vagy legenda
    [ Várva az újabb témát ... :-) ]

    VálaszTörlés
  11. Porgab: igen, nagyon igaz a mondás: jókor kell jó helyen leni, valamint jókor kell kézbe-venni bizonyos könyveket. !

    @x Ne idegelj !!! MOST NEM KELL átállítani semmiféle órát :-) Épp elég ez a tortúra évente kétszer. Az viszont igaz, hogy nagy ünnep a 21 (legalábbis számomra) innentől kezdve rövidül a sötétség !

    VálaszTörlés