2010. december 30., csütörtök

Mese, mese, meskete…

Olvasom itt, ↑  hogy tegnap esti „mozim” már 5 évvel ezelőtt készült, s emiatt aztán meglehet, van, akinek mond valamit a név, hogy „Wonka csoki”. Ám akár lehet olyan is, (mint pl. én), aki egy szót nem hallott róla – igaz nincs is „meseigényű” kisgyerek a közelemben.
Tény, hogy egy mesefilmmel szórakoztam  tegnap, és kifejezett örömmel állapítottam meg, hogy ezek szerint íródnak még ma is „rendes” mesék, melyekben vannak varázslatok,  és nem az erőszak dominál bennük. Felnőttnek, gyereknek jó szívvel ajánlom…
Kép:    http://www.mables.com/halloween/products/willy-wonka-costume.jpg 

A napokban - amikor a konyhában foglalatoskodtam, s közben hallgattam a rádiót - az egyik riportban a mesékre terelődött a szó. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy a sokat emlegetett Csillagászbaglyos-Munkupunkus mesén kívül volt azért nekem más kedves mesém is, amit olyan sokszor olvastattam ill. olvastam, hogy ma is emlékszem a történetre.

Ez egy Grimm mese, „A legszebb köntös” a címe. Sajnos a neten ez nincs fent, s mivel 4 teljes oldal, nincs türelmem most ide bemásolni. A rövid tartalma:
A szegény embernek volt két szép lánya,  a szőke, kék szemű  Hajnalka és a fekete szemű-hajú Estike. Hajnalka volt a szorgos-dolgos, estike a lusta-undok.
Egy nap arra lovagolt a királyfi, s meglátta a két lányt. Mindegyik nagyon tetszett neki, nem tudott közülük választani. Végül azt a feladatot adta a lányoknak, hogy hímezzenek egy ködmönt neki és akié a szebb, azt veszi  felségül.
„Természetesen” Hajnalkáé lett a szebb, de mert a kudarc miatt nagyon sírt a testvére, hát odaadta neki, és Estike meg is ígérte, ha ő lesz a királyné,  meghálálja majd a jóságot.
Így hát, amikor jött a királyfi, Estike egyszerű, hímzés nélküli ködmöne feküdt Hajnalka ágyán és  a szépséges, Hajnalka által hímzett pedig Estike ágyán.
Már hallatszottak a királyfi lépései az udvaron, amikor a nyitott ablakon millió pillangó lebbent a szobába, s letelepedtek a hímzetlen köntösön. 
Amikor belépett a királyfi, szeme azonnal a pillangós ködmönt látta meg, s felkiáltott: „A virágost is tündérujjak hímezték, de ennél a pillangósnál szebb nem létezhet a földkerekségen !”
Így hát – bármennyire is dühöngött és haragudott Estike, a királyfi mégis Hajnalkát vette feleségül. Hét országra szóló lakodalmat tartottak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak….





1 megjegyzés:

  1. Nálunk is sok-sok mese megfordul! :o) Könyvben és filmen egyaránt. A Charlie és a csokigyár című filmet épp az ünnepek előtt néztük meg. Szeretem, mert ahogy az "igazi" mesékben is a jó elnyeri jutalmát a rosszak pedig méltó büntetésüket. :o)
    Köszönöm a ködmönös mesét! :o))

    VálaszTörlés