2010. december 7., kedd

Tájékozódás (Hálás vagyok a sorsnak 3.)

Legyen akkor még egy fejezete az én „örömadó” dolgaimnak, ha már belekezdtem….ez után ígérem, abbahagyom, nehogymá’ dicsekvésnek vegye valaki.Fogalmam nincs, hol olvastam, hogy a nők kevésbé jól tájékozódnak, mint a férfiak, könnyebben eltévednek, stb.. és azt sem tudom, igaz-e ez ?

Ám  nekem ezzel – egyetlen egy esetet kivéve – sosem volt problémám. 20 éves korom körül kezdtem mászkálni az erdőben. Először egy csapat fiúval, aztán később – rákapva az erdőjárás ízére, már többnyire egyedül. (Hogy a csodába lehetett, hogy akkor sose féltem ? Most a Mandulásba nem mernék egyedül felmenni….) Természetesen vannak a Mecsekben olyan utak, melyeken számtalanszor jártam, kisebb és nagyobb távok is,  és persze zömében a turistaútvonalakat követtem. De nem mondom, hogy minden esetben. Az a csavargó természetem belevitt kalandokba számtalanszor…Mégis mindig oda értem, ahová akartam.

Valahogy „érzem” az égtájakat. Jól tudok térképet olvasni. Van  pompás Mecsek térképem, s hogy a sok sok év alatt csak kettőt  „használtam el”, annak is megvan a meséje. Valahol láttam, hogy a térképeket rá lehet kasírozni vászonra. Ezt megcsináltattam mindkét térképemmel, ami az élettartamukat hihetetlenül megnövelte. (Mindenkinek ajánlom, aki gyakran használ térképet, bár ebben a GPS-es világban lassan kimegy a divatból. Hm…Jó téma  lehetne ez is. Aki GPS-sel közlekedik, az szert tud-e tenni olyan adottságra, gyakorlatra, mint én ?)

Nem tudom, más hogy van vele, de én valamiképp érzem az égtájakat. Persze biztos a Nap, vagy legalábbis a fényviszonyok rendkívül meghatározók, nagy segítséget jelentenek ebben. Sose fogom elfelejteni a szélsőségeket, ahol fizikailag éreztem a „megszokott” helyemtől való óriási távolságot.
Kairóban valahogy piszok magasan állt mindig a nap, ezzel szemben Angliában meg valahogy túl alacsonyan. Szibériában (Bajkál) meg épp a fehér éjszakák idején jártam, az se volt „természetes”.

Az egyetlen  - érthetetlen – irányvesztésem Szlovéniában történt, pont ott, ahol számtalanszor megfordultam és szinte kívülről tudom a bejárt útvonalakat. Nem is a hely megtalálásával volt gondom, hanem Kaporettoban (Kobarid) az égtájakkal. Most, legutolsó ottlétemkor jöttem rá, hogy mi is zavart meg engem. Az útvonalat térképről nagyon jól ismertem, de az Ossariumhoz felérve (ahonnan szép kilátás nyílik a környékre) a legelső alkalommal rosszul határoztam meg az érkezésem és a továbbhaladásom irányvonalát. És ez szabályosan „beleégett” az agyamba, s tán még ma sem tettem teljesen rendbe a dolgot, habár most már tudom, miben tévedtem.
Érdekes dolog ez a tájékozódás…

Persze nem tudom, erre a „tulajdonságra” lesz-e a jövőben szükség, vagy hogy egy mai fiatal miképp értékelné ezt. De, hogy őszinte legyek, nem is érdekel. Az én életemet megkönnyítette, bizonyos szinten széppé tette, s ennek csak örülni tudok.

Itt egy jó, nagyítható Mecsek térkép – csak a téma kedvéért…

9 megjegyzés:

  1. Vasárnap keresztlányéknál voltam délután.Név és szülinap ürügyén.Kb.5/17H du/ körül indultam volna haza.Keresztlány kocsiba pattant,mert
    azt mondotta nem enged sötétedésben egyedül haza,nehogy "leüssenek".Hát ilyen lett ez a világ.60-70-es években vidáman a szegedi belvárosból eljöttem mifelénk gyalog haza.És nem történt velem semmi./még egy jóképű szatír sem zaklatott:)/

    VálaszTörlés
  2. Utókornak : elképesztő (?) - kb.+14 vagy +15C°van és néha még a Nap is süt !- (igaz,állítólag csütörtöktől ?- erős lehülés!+viharos szél is várható! )
    Témához : Megoldódni látszik a rejtély
    Ami azt illeti, van pár dolog amit sajnálok, hogy nem tudok! (zenélni) -és tájolóval és térképpel tájékozódni! [Remélem tudjátok,hogy a fák mohás oldalával ellenkezőleg van Dél! ] (ha-ha-ha) Értsd= a mohás oldal felé van É.
    "Nagy történetem" : kb. 1969 (?) a fele alakulat (honvédség) elfoglalta helyét egy hegytetőn !- (vártuk a "támadást")-de nem jöttek ! - majd később...kiderült "valamit elnéztek a térképen"-és egy másik "hegyet" támadtak. Na, akkor oda átfuttattak minket - (hegygerincen) -és megtámadhattak bennünket!
    [Fogalmam nincs, mennyi szőlőt tettünk tönkre! - amikor több százan átrohantunk rajta - és ilyesmik. ] Egyebeket - később !

    VálaszTörlés
  3. Emlékeztető !
    Tegnap (Kozármisleny) a Zrinyi M. utcán mentünk-jöttünk. Említettem egy rendőrségi felhívást! Hát, nem tudom!- vagy a térkép a rossz ?- nem találok Viola utcát Kozármislenyben!
    Itt a hír :
    Kozárnisleny/Viola u.
    (Nők majd megtalálják...) :-)

    VálaszTörlés
  4. Fel!Támadunk!
    Mit ne írjak,mondjak jány létemre.Volt az a bizonyos katona behívósdi,18-és 25 év között.Szülők/anyukák/réme volt.Hogy mi lesz a kicsi fiucskájukkal?

    VálaszTörlés
  5. Aranyosfodorka, Te aztán tényleg "halmozottan előnyös" helyzetű vagy. Én is láttam egy filmet a férfi és a női agy különbségéről. Állítólag a férfiaknak jobb a térlátása, ezért jobbak a tájékozódásban (mi viszont több dologra tudunk egyszerre figyelni). Úgy látszik, Neked jutott egy kicsi a férfiagyból is. Én viszont 30 éve laktam a VII. kerületben, amikor parkolási gondok miatt az ismerősömnek meg kellett kerülni egy terecskét pár 100 méterre a lakásunktól. Amikor kiszálltam a kocsiból, szégyenszemre egy járókelőtől kellett megkérdeznem, hogy merre van a Király utca. (Már hallom is, ahogy @X rákattint egy alzheimer kórral foglalkozó weblapra, de én biztos vagyok benne, hogy téved, és ez az egyetlen bizonyítéka annak, hogy szupernő vagyok. Pussz!)
    Egyébként köszönettel tartozom @X-nek az álmokról szóló linkért. Egészen eddig azt hittem, hogy valamilyen fogyatékosságom van, mert csak fekete-fehérben tudok álmodni. Erre most olvasom, hogy minden ember így álmodik, és a színes álmok neurózisra utalnak. Így már nem is olyan rossz arány 60év alatt az a 2 színes álom. Ugye, ugye milyen sok botorság miatt frusztráljuk magunkat? Erről jut eszembe: láttam egy kis részt egy filmből a Nat. Geo.-n, ami arról szólt, hogy egy Afrikához közeli szigeten kényszeretetik a kislányokat, nem kevés szenvedést okozva nekik, mert az ottani szépségideál miatt 100 kiló alatt egy nőnek nincs esélye a házasságra. Ez nagyon jól jött nekem így Kartácsony előtt. Ha már az XXXL-es pólóban is olyan leszek, mint a kötözött sonka, becsomagolok, és irány a sziget. Elmegyek oda szépségkirálynőnek.

    VálaszTörlés
  6. Re4 : (nem nagyon tudok "anyukák" nevében nyilatkozni ! Én (1968) 21 évesen lettem katona... és 7 nap híján 2 évet voltam ! Hogy azt követően még (hányszor) mennyiszer ?- már nem tudom ! (1-1 napokra - vagy volt hogy 19 napra !- na,örült is gyermekem...mikor mentem a bölcsődébe... "beöltözve!" )- nem tudom mennyi évig volt a "ruhám" otthon!- (stb.)
    Összegzés-féle : hát... én minden fút legalább 3 hónapra- vagy 6-ra (!) bevonultatnék! (még most is)
    Megjegyzem: (ismétlés) nehezen viselem (...) ahogy a "nők" hajtogatnak ruhát... (OK!-tisztelet a kivételnek!) - és sok egyéb mást ("rend-félét") még ma is úgy csinálok!
    Ja!- jó téma volt... mert valahova elkevertem az "obsitos" (elbocsájtó) papíromat! [ 50 éves korban kaphattam ? ] Pontosítandó ! :-)
    Nadrágszíjat /övet (?) pl. tudtok felcsavarni ? :-)

    VálaszTörlés
  7. Kozármisleny Pécsi utcából jöttem én ki a Mohács-pécsi főútra tegnap, ott NEM tilos a balra kanyarodás.
    A Viola utca az új lakótelepen lehet egy kisebb utca, (sejtem is melyik,ez a becsatlakozás még a körforgalom előtt van). Teljesen logikus, hogy onnan nem lehet balra nagy ívben kanyarodni.

    VálaszTörlés
  8. (kedd) Micsoda forgalom van ma...
    (Na, "kibújt a szög a zsákból ?- nem gondoltam volna, hogy @Gopál hölgy ! :-) Kis tévedés : az Alzheimer nem érdekel... viszont épp' a legújabb D vitamin tabletta (?) fogyasztásról olvastam. Bosszant (?) - hétfőn adtam tovább újságjaimat [olvasni - másoknak ] és nem tudom, hol olvastam én ezt ?- (a napokban)
    Döbbenetes szépségideálok
    Remélem láttátok (?) -tegnap - (hétfő) én kb. 1 percig (?) amikor a VV-ben 3 liter tejet próbáltak meginni /fő (?) - és ami még ott történt. Részemről no comment %
    Re: Aranyosfodorka - én a Google Maps térképet nézegettem - onnan vettem az utca nevét ?-
    Na, lassan abbahagyni....
    (Rémálmaitok lesznek...)
    ********************************

    VálaszTörlés
  9. "Gopál"
    Szívemből írtál.Ez az elkötözött hurka szíven talált.ma már nincsennek túlsúlyos gondolataim.Akkor leszek ideges,ha fogyni kezdek.
    Ma errefele nem esett.
    Az agy térfogata régi nóta!Mi nők többet tudunk mindenről:)

    VálaszTörlés