2011. január 30., vasárnap

Kodály/Opus

No, ez is „kipipálva”. Tegnap este volt szerencsém a Kodály/Opus-ban részt venni egy hangversenyen, barátnőm barátnőjének elfoglaltsága miatt.
Nagy kár, hogy a fényképezőmmel esti képeket nem lehet csinálni, de találtam egy egészen jó videót, akit esetleg érdekel, itt kicsit megismerkedhet a helyszínnel:


Az épület impozáns, elegáns, valószínűleg illik rá a ’modern európai’ kifejezés is, bár az előcsarnok nekem valami miatt kissé kopárnak tűnt. Nem tudom most megmondani, mit képzelnék oda és főleg hova, de mégis ez volt az érzésem. Igencsak bántotta a szememet, hogy tuják(!!!) álltak az ablakok előtt belül sorban, hatalmas műanyag cserepekben, közülük volt már elszáradó-félben lévő  is. Nos, ha már egy ekkora, ilyen sok pénzbe kerülő épületem van, akkor kár, hogy belső virág-dekorációra már nem futotta. Vagy "csak" szakértelem híján voltak azok, akik azt gondolták, mindegy, mit teszünk ide, csak zöld legyen.

A koncertterem lenyűgözően hatalmas. Még a modernsége is tetszett. De nem én lennék, ha az első 5 percben nem vettem volna észre, hogy néhány lámpában már izzót kellene cserélni, s hogy az egyik rejtett, falvilágosító lámpa idegesítően pislog.
Nagyon jó helyen ültünk, fogalmam nincs, itt minek nevezik, színházban ez a középső páholy lenne. Hallani a fantasztikus akusztika miatt pompásan lehetett mindent, sőt, néha talán még sok is volt számomra a hangerő. De. De itt két ülés-sor között pont annyi hely van, hogy 90 fokban behajtva kell tartanod egész idő alatt a lábadat, nincs lehetőség az előtted lévő sor székei alá kinyújtani. Hát nem kívánom senkinek azt, amit én éreztem, hadd ne részletezzem, miért.

A Pannon Filharmonikusok koncertjén az alábbi műsorszámok szerepeltek: 
Wagner: A bolygó hollandi-nyitány
Vaughan Williams: Tubaverseny (f-moll)
Sibelius: En Saga op.9
Brahms: II.szimfónia (D-dúr) op.73
Vezényelt: Howard Williams
Nincs most kedvem külön a zenéről írni – ezek nem egészen az én ízlésvilágomba illő darabok voltak. Ha engem nem „érint meg” a zene, akkor nem is tetszik. Itt lehet olvasni az elhangzottakról: http://www.pfz.hu/fellepesek/2011/1/29/462
Nincs sok kedvem a közönségről se írni, de azért elgondolkodtam azon is, vajon ki,  miért van  itt ? Ez se publikus.
Ilyen volt tehát a mi ismerkedési estünk a Kodály/Opus-szal. Ki tudja, követik-e ezt további randevúk ?

P.s. Nem akarok én semmit, semmivel összefüggésbe hozni, csak néha elgondolkodom az élet különös jelenségein….
Miután leültünk, és kezdtek elhalványulni a lámpák, volt pár perc „üres” idő, s ez után jött be a karmester. Ezalatt az futott át az agyamon, hogyan lehetne kimenekülni innen, ha „valami történne” ? Még azt is felmértem, hogy melyik a hozzánk lévő közelebbi ajtó, a fenti, avagy a földszinti? És eszembe jutott a közelmúlt tragikus híre, a három agyontaposott gyerekről. Valóban csak futó gondolatok voltak ezek, mert aztán felhangzott a zene, (számomra őrületes hangerővel) és többet nem gondoltam a menekülési lehetőségekre.
Most olvasom (@x) hogy az én kimenekülős gondolatom után nem egész fél órával földrengés volt, többek között Pécsett is érezhető……


3 megjegyzés:

  1. Próbálnék "sorban haladni" - látom, az Opus "használatáról" nem lehet eltántorítani, ahogy engem sem a 999 (számmisztika) felemlegetéséről ! Azaz-lehet,hogy csak azért 999, mert a rendeletek szerint 1000 fő felett kell(ene) egy mentőautónak is lenni. (kint...):-) -de erről majd később !
    A tujához : milyen fajta lehetett ?- esetleg CUPRESSUS szobatuja ?- de ne bonyolítsam! (Googleban van fotó)
    Szerintem a menekülési útvonal "előzetes tanulmányozása" leginkább "tömegnyomor" esetén célszerű!- azt nem hinném, hogy "betépve" (káb.szer +pia)járnának emberek hangversenyre! OK!- igaz !-én már (idegen helyen) a büfé és a WC helyét "állapítom meg!"- de az egy más történet.
    Földrengés : én kb. 19.50. óráig aludtam ?- (akkor ébredtem) - így aztán személyes tapasztalatom nincs.

    VálaszTörlés
  2. (Persze,csak ha érdekel)
    Pécsi tervek
    és
    Mi volt az Operalián?
    (Azt a linket most nem találom, hogy 02/04-után (?) mennyi látássérült (vak) mehet(ne) a "Kodályba!" (és az épület max.akadálymentesített.) stb.

    VálaszTörlés
  3. Szóval ismerem azt a bizonyos
    " vigyázülést " amit említettél a széksorok elhelyezkedése miatt.
    Jártam már én is úgy , hogy számomra kellemetlenül hangos volt az előadás.
    Nem tudtam eldönteni én vagyok allergiás a nagy hangzavarra, mert minél hangosabb volt annál inkább nem értettem a szöveget, vagy talán már kiöregedtem belőle. Azt biztosan állítom, hogy belehalnék egy mostani fiatalok által kedvelt szórakozóhely zenei felhozatalába...

    VálaszTörlés