2011. február 28., hétfő

Mérgező higanygáz az energia-takarékos izzókban !

Ma minden híradóban,  amit láttam (német Tv adók, reggel, délben, este) téma volt ez.
Nem árt, ha tudtok róla,  ugyanis az izzók dobozán „véletlenül” a higany, mint összetevő nem szerepel….

„Új bizonyítékot tárt fel a német környezetvédelmi hivatal (UBA) az energiatakarékos izzók veszélyességét illetően: törésük esetén jelentős mennyiségű mérgező higany juthat a helyiség levegőjébe.

Az UBA egy kísérletben kimutatta, hogy az izzók törését követően a higanyterhelés az ajánlott maximum - 0,35 mikrogramm/köbméter - húszszorosára növekszik a beltérben. A higany az energiatakarékos izzók gyenge pontja - fogalmazott az UBA igazgatója, Jochen Flasbarth a Die WElt című német lap internetes kiadása szerint. Ezért középtávon olyan technológia kifejlesztését tartja szükségesnek, amely nem jár higanyterheléssel.

Az igazgató szerint a hagyományos izzókhoz viszonyított akár 80 százalékos energia-megtakarítást biztonságos termékekkel kell elérni. A fogyasztóknak azt tanácsolta, hogy a gyerekszobában és más helyiségekben, ahol magas a törés kockázata, olyan energiatakarékos izzókat alkalmazzanak, amelyeket műanyag borítás véd a sérüléstől. Az iparágat Flasbarth arra szólította fel, hogy több biztonságos terméket forgalmazzon. Amennyiben a cégek ezt önként nem teljesítenék, akkor uniós jogszabállyal kellene őket erre kötelezni - hangsúlyozta, hozzáfűzve: középtávon teljesen ki kell vonni a higanyt az izzógyártásból.

Jelenleg öt milligramm higanyt tartalmazhatnak az energiatakarékos lámpatestek. A teszt során két márkás európai energiatakarékos izzót vizsgáltak meg - az egyik kettő, a másik öt milligramm higanyt tartalmazott. Egyik körül sem volt védőborítás, és forró állapotban törték szét őket. Öt perccel, sőt öt órával a törést követően egy méterrel a padló felett mért higanykoncentráció hatással lehet a várandós anyák, a kisgyermekek és az arra érzékeny emberek egészségi állapotára.”
Kép: http://www.argep.hu/trend/E14E/E14-energiatakarekos-izzo-9w.html

Kezdjük a hetet vidáman

Természetes étrend kalkuláció cicák részére

Minden igazi állatvédőt foglalkoztat pici kedvencének jóléte, a táplálás milyensége. Mert hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy napjaink műanyag csomagolású, ízfokozókkal, vitaminos tápokkal telített állateledelei kielégítik-e az egészséges ételekre áhítozó - és tegyük hozzá – azt joggal el is váró kedvencük mindennapi étrendjét. Azt ma már a háziállatok is érzik, hogy ebben a silány műételes, parizeres világban igenis fontos a valódi, természetes étrend, a hamisítatlan, valódi eledel is, és mivel sok esetben túlságosan elfoglalt, hanyag gazdáik ezt nem biztosítják, kénytelenek azt maguknak előteremteni.
A szinte létfontosságú természetes táplálékok közül legfontosabbak az énekesmadarak: rigók, cinkék, pintyek, csalogány, rozsdafarkú, ökörszem, légykapó, és esetleg ha más nincs – a verebek.
De mennyit is képesek a cicák ezekből a táplálkozási lánc alsóbb rendű zsákmányállataiból elfogyasztani?
Ezt az alábbi képlet segítségével számíthatjuk, természetesen csakis közelítőleg, hiszen cica és cica között nagy különbség lehet vadászati szempontból, másrészt a mezőgazdasági kemizálás miatt évről évre csökken a zsákmányállatok száma.

F.É.M. = tsz/bsz x (ek + ke) /db/
Ahol
F.É.M.: Fogyasztott Énekes Madarak száma
tsz: tápos napok száma a számított időszakban
bsz: bécsi szeletes, szalámis stb. napok száma szintén a számítási időre vetítve
ek: elkényeztetési tényező a cicára vonatkoztatva/elhízás, lustaság stb./
ke: a zsákmányállatok kipusztulási együtthatója, jelenleg 87%, ez évente 3 %-kal csökken






2011. február 27., vasárnap

Irigység

Nem tartom magam irigy embernek. Meg vagyok elégedve az életemmel úgy zusammen.
Ám egy, egyetlen egy téma van, ami vagy 10 éve egyszer már felkeltette bennem ezt az érzést, s tegnap megint…

Rettentően szeretnék olyan gazdag lenni, hogy legyen egy lakókocsim és legyen annyi pénzem, hogy azzal ide-oda utazgathassak.
Első találkozásom a témával és irigységem felkeltője egy holland asszonyról szóló film volt, mely bemutatta, hogy a hatvan körüli asszony miképp változtatta meg az életét. Bár egy kis lakása volt valahol, ahová – mint biztos kikötőbe, bármikor visszatérhetett – de ő úgy döntött, hátralévő életét lakókocsiban (kutyájával) fogja leélni. Bejárta a világot. A film részleteket mutatott hétköznapjaiból, és elkísérte egy-egy útjára. Már akkor is – emlékszem – napokig foglalkoztatott a dolog és nem tudok szebb szót írni, mert igenis irigyeltem. Ledolgozta az életét (mellesleg én is) van lakása (nekem is) van pénze egy igazi luxus lakókocsit vásárolni (na ez nekem már ugye nincs), van pénze az autóját és természetesen önmagát fenntartani, ( hát az én nyugdíjam magyarországi utazásokhoz szükséges benzinre se lenne elég…) Mi a fene a különbség kettőnk között, leszámítva azt, hogy engem sajnos  rossz helyen pottyantott le a gólya ?

Na jó, elmúlt, elfeledtem, volt ezer más dolog, ami kitöltötte a gondolataimat. Tegnap este aztán megint beletrafáltam… A Menschen hautnah (Emberek közelről)  sorozatban Frauen allein auf Tour (kb. Nők úton egyedül) címmel láttam egy fantasztikus filmet.
MIND hatvan felettiek, (németek) s bár a 10-autós csapatban voltak férfiak is, de mind egyedül álló/élő ember volt, (ötnek volt kutyája.) Minden évben rendszeresen közös túrákat szerveznek, bejárják a fél világot és hát természetesen saját hazájukat is. Télen Spanyol-vagy Olaszország,  nyáron az Alpok… NEM, nem milliomosok, tök normál emberek, olyanok mint én, akik középkategóriás állásban ledolgozták az életüket és ez alatt tudtak annyit összespórolni, hogy vegyenek egy ilyen szuper autót, és most a nyugdíjuk elégséges ahhoz, hogy utazgassanak is vele. A film az ő életüket mutatta be és komolyan mondom nektek, elképesztő irigységet éreztem…
Miért vagyok én kevesebbet érő, mint ők ?  Miért ? Miért ????

Aztán már elalváshoz készülődve eszembe jutott egy másik gondolat. Ha pl. az én életemről/hétköznapjaimról  készülne egy film és azt egy eldugott afrikai faluban, vagy a dzsungel szélén  élő, vagy akár itt a városomban, a  padon alvó embereknek mutatnák be, ők nem valami hasonlót éreznének ? (Persze csak akkor „jogosan”,  ha  a becsülettel ledolgozott élet, mint alapfeltétel meglenne mindannyiuknál.)

Ki a fene találta ki a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” jelmondatot ?
(A forrófejű franciák.)
Hazug disznók!
Ilyen NINCS is !


(Valami ilyesmi lenne az elképzelésem….Csak azért mutatom meg, hátha nekem akarna ajándékozni egyet valaki.)

2011. február 26., szombat

A selejt bosszúja (avagy „tökéletes” nem létezik).

Gondolom nem csak az én TV csatornáimon van  mostanában gyakrabban szó a világon várható különféle lehetséges katasztrófákról. (Aljas módon felmerül bennem a kérdés, hogy nem vagyunk-e ezzel is „megvezetve” – foglalkozzunk inkább a majdan ránk váró nagy katasztrófával és közben a naponta ismétlődő, kisebb aljasságokat ne lássuk meg, vagy ha meg is látjuk, legyintsünk rá, hogy ugyan, mi ez egy 8-as erejű földrengéshez képest…)

Tény, hogy  földrengések, cunamik,  árvizek, vulkánkitörések  lapulnak a talpunk alatt, s mi mit sem sejtve, vagy sejtve talán, de nem törődve vele, továbbra is úgy teszünk, mintha a béke és biztonság mindörökké tartana.
Nem tudom, ki hogy van  vele, és azt sem tudom, miképp reagálnék, mit tennék én, ha L.A-ban laknék ? Most, innen Pécsről nézve a TV-t, csodálom, hogy onnan  nem menekülnek eszüket vesztve az emberek. De hát ugye a földnek számtalan veszélyes zónája van, ez a kis Magyarországnyi terület bár nincs egyik ide-oda csúszkáló földlemez szélén se, de csak csak érinthetik a durvább, nagyobb földmozgások. Aztán mégis milyen békésen ülök itt és kalapálom a billentyűket…

Valószínű mások is, máshol is agyuk legmélyebb zugába űzik az esetleg előállható veszélyt, s megpróbálnak normálisan élni…addig is. Mert mit is lehetne tenni, miképp is lehetne védekezni a már-már sors-szerűnek mondható természeti csapások ellen ? Hová lehet biztonsággal elbújni – és ott normálisan élni – hogy ne találjon meg semmiféle baj ? Nincs ilyen hely a világon.
Szeretek merengeni ilyeneken, bár minden egyes esetben oda jutok, hogy a csodálatos „teremtés” közepette elromlott valami. Nem is egy helyen…És ez az egész mindenség a selejt bosszúja…


A klímaváltozás által leginkább veszélyeztetett 100 hely a világon.


Segítség a megtekintéshez:
A képernyő közepén „PLICK A PLACE”  sorban mindenhol az „ALL” kifejezést választani, majd „SEARCH” (Természetesen lehet témánként és helyenként külön-külön is keresni.)
A megjelenő kis képek közül rákattintani a legelsőre  (Kauai Hawaii), majd miután megjelent az első nagy kép, a kurzort a kép középvonalában  jobb oldalra vinni, ott lehet „lapozni” ill. végignézni a 100 fotót. A kép alján az „Info”-ra kattintva az adott helyről kaphatsz indoklást, (angol nyelven) miért került a listára. A „Video” feliratra kattintva a helyről rövid ismertetőt lehet meghallgatni (szintén angolul).

Kép:   http://www.freakingnews.com/pictures/56500/New-York-Tsunami-56751.jpg 


2011. február 25., péntek

Miért fél az öregember?

Jó hülye kérdés, de azt hiszem azért érthető. Az egyetlen bajom vele, hogy nem tudom rá a választ, vagy talán tudom, de mégis, valahogy nagyon nehezen akarom elfogadni.
Gondolom mindannyiotok környezetében vannak idős emberek,  akik sok mindent nem csinálnak, vagy nem úgy csinálnak már, mint ifjabb korukban.
Kíváncsi lennék, hogy beszélgettetek-e velük erről, vagy aki személy szerint érintett, megpróbált-e a kérdésre önmaga választ keresni ?

Se gyerekként, se tiniként, se felnőttként nem a betojósak táborába tartoztam. (Bocs, szóval nem tartoztam a félősek táborába.) Ha  valami kicsit merészebb (főleg lányhoz nem illő) dolog kipróbálásáról volt szó, rám bizton lehetett számítani... Persze azért ne esztelen rizikójú dolgokra gondoljatok, mint  bungee jumping, vagy drogozás, meg ilyen manapság divatos „erőpróbák” . Valahogy nem volt bennem félelemérzet. Se a barlangokban, se a még korlát  nélküli víztorony tetején, se helikopterben, se 15 évesen a traktoron, se vitorláshajóban, se lóháton. És hát az erdőben, néha úttalan utakon  járni ? Ugyan már ! Hát mi történhet ott ? Vállalkozó kedvű és öndicséret nélkül mondhatom, bátor lány voltam. Soha nem éreztem, hogy a körülmények legyőzhetnek engem, mindig hittem abban, hogy én fogok győzedelmeskedni.

Gyanítom, úgy van ez, hogy amíg az ember fizikailag képesnek érzi magát az ellenállásra, a futásra, vagy a visszaütésre, addig nem fél. Amíg hisz abban, hogy vele semmi rossz nem történhet, addig tán nem is történik tényleg semmi…
Ám abban a pillanatban, amikor rájön, hogy fizikailag kezd megroggyanni, meggyengülni, a félelmek mint valami ronda, erőszakos árnyak, egyszer csak kezdnek kikúszni a rejtekhelyükről. Mint a kátrány, rád tapadnak, lemoshatatlanul, és napról napra átveszik a hatalmat az ember fölött. Az ember józan esze fölött.

Maradjunk a legpóribb, most aktuális példáknál. 15 évvel, sőt még 10 évvel ezelőtt sem féltem, hogy télen megcsúszom és elesem. Bár megcsúsztam és elestem, de felkeltem. Igaz, egyszer elég szerencsétlenül estem, mert egy kisebb agyrázkódás lett a következmény, de pár nap alatt kihevertem. (Nem emiatt írok blogot!) Most ? Most ha csak egy picikét pilinkézik a hó, már előre stresszelek: jaj, holnap el kell mennem. Egyáltalán el kell-e mennem ? És ha egyetlen mód van rá, lebeszélem magam arról, hogy kilépjek a házból.
Vagy a másik (nagyon fájdalmas példám): én, aki a fél életemet az erdőben csavarogva töltöttem, nem merek egyedül nekiindulni a Mecseknek. (Vagy százszor nekirugaszkodom és csak a százegyedik alkalomra leszek képes legyőzni a saját félelmemet.) Mert mi lesz, ha jön a rosszember, leüt (esetleg megöl) a nálam se lévő pénztárcám reményében ? Mi lesz, ha rosszul lépek, s eltöröm  a lábam ? Mi lesz, ha hirtelen rosszul leszek ? Nem tudom beindítani a kocsit ? És  az ixedik gyötrelmes „mi lesz, ha” után már inkább le is mondok az egész kirándulásról….

Tragikus. Komolyan mondom nektek fiatalok, tragikus !  Még működik a józan eszem és „bekiabálok” néha magamnak, hogy „Hát észnél vagy ? 50 évig nem féltél, akkor most mitől ijedtél be ennyire ?”
És a másik énem csak mint a visszhang, retyketegen  kiabál vissza, hogy : Félek, félek, félek, félek…Igazából még csak megmagyarázni se tudja, hogy miért fél ilyen rettenetesen.
Persze ez se igaz, mert akárhány indokot ki tudok találni, de nagyon lehangoló, hogy az amúgy is fogyó agysejtjeim közül a bátrak eltűntek, s a félősek ilyen fertelmes mértékben  elszaporodtak.

És mi a végső konklúzió ? Hát az, hogy elveszett a hit. A hit abban, hogy velem „az” nem történhet meg. Hogy én erős, bátor és mindenre képes vagyok.

Hát kedves fiatalok, vagy ne öregedjetek meg, vagy készüljetek erre…

P.s. Van itt pszichológus/pszichiáter  (olvasóm)? Lennének még témáim, melyekre örömmel fogadnék kommentet/véleményt/diagnózist tőle…. :- )

Kép:  http://bogarkultusz.freeblog.hu
 

2011. február 24., csütörtök

Christchurch

Milyen ember az – ember az ? – aki egy ilyen szituációban lopni tud ?


Hallom a Tv-ben, hogy a New Zealand-i Christchurchben  szigorú rendőri felügyeletet rendeltek el, a fosztogatók miatt.
Komolyan mondom, ebben a helyzetben én azonnal agyonlőném az ilyeneket….


Hátha mást is érdekel…

A már emlegetett Aronson „A társas lény” c. könyvében az egyik fejezet címe:  „Az önéletrajzi emlékezés”. Ebben  a könyvben egyébként rengeteg nagyszerű szöveg van, de itt megálltam, vagy háromszor is elolvastam az alábbi részt, bemásolom, hátha mást is érdekel, s elgondolkodásra méltónak tartja:

„…….fontos felismerni, hogy egyáltalán nem emlékszünk olyan pontosan a múltunkra, mint amennyire hinni szeretnénk. Egyszerűen lehetetlen mindenre emlékezni, ami életünkben valaha megtörtént. Az idők folyamán komoly revíziók és lényeges torzulások mennek végbe….az önéletrajzi emlékezetnek ezen módosulásai  nem véletlenszerűek. …Emlékeink úgy torzulnak el, hogy mégis illeszkednek ahhoz az általános képhez, melyet magunkról  alkotunk. Így például ha az a képünk saját gyermekkorunkról, hogy boldogtalanok voltunk, szüleink pedig hűvösek és távolságtartók voltak hozzánk, sokkal nehezebb lesz mindazokat a gyerekkori eseményeket felidézni, melyek nem illeszkednek bele ebbe az általános képbe, mint azokat,  amelyek ennek a képnek megfelelnek. Így tehát az évek folyamán emlékeink egyre koherensebbek, ugyanakkor kevésbé pontosak lesznek. Tehát ebben az értelemben és bizonyos mértékig átírjuk személyes történetünket. Ez nem azt jelenti, hogy hazudunk a múltunkról,  csupán annyit jelent, hogy pontatlanul emlékezünk…mi magunk alakítjuk ki emlékeinket.”

Vagy egy másik részlet:

„……..pszichológiai értelemben az egyik legfontosabb célunk az, hogy az önmagunkról alkotott képet fenntartsuk és tökéletesítsük… A legtöbb ember hajlamos arra, hogy önmagát sokkal inkább az események középpontjába állítsa, mint amennyire valóban centrális helyzetben volt….Az emberek többsége az elmúlt eseményekre úgy emlékszik, hogy vezető szerepet játszott bennük, hogy uralni és befolyásolni tudták az események menetét éppúgy, ahogy mások viselkedésére is hatni tudtak…..
Az egocentrikus gondolkodásra való hajlamunk rejtettebb formában is megnyilvánulhat: ez gyakran az elmúlt eseményekkel és információkkal kapcsolatos emlékeinket foglalja magába. Egy nagyon általános megállapítás szerint, az emberek többnyire jobban emlékeznek az olyan információkra, amelyek önmaguk leírását is tartalmazzák.…….az egyének hajlamosak sikereiket diszpozícióiknak tulajdonítani, kudarcaikat pedig a szituációnak……..Az énvédő torzítások egy másik magyarázata szerint motiváltak vagyunk arra, …hogy megvédelmezzük és fenntartsuk énképünket, önbecsülésünket.”

Nem győzöm dicsérni a könyvet, mert bár elég nehéz olvasmány, és sokszor nem is vagyok képes 1-2 fejezetnél többet elolvasni, de számomra meglepő – habár ha jól belegondolok, teljesen érthető és természetes dolgokat ír le. Csakhogy eddig nem volt szükségem/igényem ilyesmiken töprengeni.
Szeretek felfedezni újdonságokat….

2011. február 23., szerda

Szibéria csodái

Néha átok, néha ajándék, ami kihömpölyög a televízióból. (Viszont @x mondása igaz: „A távirányító a mi kezünkben van”.)
Megint valami csodaszépet láttam.  Most másfél órát töltöttem a téli Szibériában, valójában Alexander von Humboldt 1829-es útvonalát követve. (Csak zárójeles megjegyzés: 60 éves volt, amikor megtette ezt az utat!!!)
S habár volt valami ködös emlékem délamerikai felfedező útjaival kapcsolatban, túl sokat azért nem tudtam róla. Emiatt aztán belenéztem az életrajzába is (itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Alexander_von_Humboldt ) - hát mit mondjak, leesett az állam….   Micsoda 90 év !!! Megért volna egy regényt az élete !

Tehát Szibéria volt a film témája, de a téli Szibéria, és a kevéssé ismert Szibéria, eldugott -télen a világtól teljesen elzárt - kis falvak és a kietlen, hóval fedett, mégis valami varázslatos puhaságot árasztó hatalmas hegyek, végtelen síkságok. Az óriási gyémántbánya-gödör, a lepukkant, de tulajdonosának mégis hatalmas hasznot hozó aranybánya, a Nevjanszk-ban lévő,  a pisai-val vetekedő ferde torony, mely készakarva épült ilyennek, hogy truccoljon a messzi olasz vetélytárssal. Benne a több mint 200 éves, Angliából hajón, lovaskocsin, szánon ide szállított fantasztikus és ma is működőképes harangjáték.
( Nevjanszk neve magyarul csak a hadifogoly-temetővel kapcsolatban szerepel.)

Aztán ahogy ide-oda kattintgattam eljutottam az alábbi oldalra is: http://englishrussia.com/index.php/2011/02/19/beauty-of-the-mountains-from-the-crimea-to-siberia

Ha van kedved, időd, itt is láthatsz csodaszép képeket. (A jobb oldalon látható témák között a Russia nature-ban érdemes keresgélni.)

Jó utazást kívánok !


A filmről itt olvashatsz:

2011. február 22., kedd

Nem fotó-trükk !!!

Ma igencsak sűrű napom lesz, az idő meg rövid és ráadásul rohan….Csak nyúl (vagy kecske?)-farknyi a bejegyzésem, csatolok viszont néhány képet - lehet ámulni-bámulni ! (Köszönet érte Gabor-nak)







2011. február 21., hétfő

Eszement dolgok

Hangosan felnevettem ma reggel, amikor a – szokásomtól eltérően bekapcsolt - rádió hírei között meghallottam az alábbit:

„3 képviselőasszony egy hétig „bölcsinéni” lesz – hogy megismerjék, milyen nehéz helyzetben vannak a bölcsődék.”
Gyűlölöm ezt a fajta ál-populista szemléletet !!
Hát a képviselőknek nincs annyi tapasztalatuk, hogy a saját, vagy rokon, vagy szomszéd-gyerek bölcsődei tapasztalatai alapján hozzanak meg egy döntést ? Vagy ennyire tartanak attól, hogy a bölcsinénik hazudósak ? Mégis mit hisznek, pont a bölcsődék úsznak a pénzben és nem tudják már mit csináljanak vele ??

Jól kinéznénk, ha a  jövőben hárman egy hétig elmennének a műtőbe, hogy  megbizonyosodjanak az egészségügyben már hétköznapossá vált  kritikán aluli állapotokról. Netán eladónak mennének a T-co-ba, megtapasztalni az ottani rabszolga-tempót.  Vagy urambocsá wc-s néninek állnának…ámbár wc-k hiányában ez olyannyira elenyésző eset lehetne, hogy nem is tudom miképp alkotnának az ottani munkakörülményekről véleményt dicső vezetőink.

Miért van ilyenre szükség ? Nem nyilvánvaló mindenki előtt, hogy a nyomor NEM a bankigazgatóságokon, ezek melléképületeiben, (avagy pont a parlamentben)  hanem pl. épp a bölcsődékben van ? Hogy sürgősen (már évek óta sürgősen) segítségre szorulnának ?

És vajon melyik bölcsibe mennek  ? A Pécs-meszesibe, vagy valami másik város-szélibe, vagy a főváros úrinegyedében lévőbe ? (Mellesleg svábbogár egészen biztos ott is van!)
Mindegyik túlzsúfolt, többsége lepukkant, hiszen évek óta sok minden fontosabb volt az önkormányzatoknak, mint épp a bölcsődék támogatása, felújítása, vagy akár csak elégséges személyzettel való ellátása. Tudnék példákat sorolni….
Bűnronda térfelújításra voltak milliók,  a tér sarkán álló bölcsőde festésére meg nem ???

Hát elegem van!

Jó, akkor ne kérjen nyájlonzacskót a patikában !!!!*

(*Gyengébbek kedvéért ez egy idétlen reklámszöveg-idézet.)

Kép: http://kis-kunsag.hu

2011. február 20., vasárnap

Várom a tavaszt

Nem mondanám, hogy az időjárásból érezhető, de mégis mocorog valami bennem, hogy t.i. közeleg a tavasz. Gyakran jut eszembe, hogy mit, hová, hogyan szeretnék idén be- ill. átültetni.  Végre (elég nehezen) rájöttem, hogy a virágaim egy része azért viselkedik olyan érthetetlenül, mert nem érzik jól magukat ott, ahová én tettem őket, s szegények, mert nincs lábuk, elmenni nem tudnak, hát hosszú szárat növesztve, egyszerűen „elfekszenek.”
Most kicsit átterveztem a virágültetési koncepciót és alig bírom kivárni, hogy nekikezdhessek az átalakításnak.
Ha jó idő lesz, egy ismerősöm segítségével a jövő héten tán megnyírom a hibiszkuszokat, az orgonát is kellene kicsit igazgatni. Talán teszek egy kísérletet, és megpróbálok elvetni egy kevés pistike magot is – egy virágládába, az előszobában. Az a bajom ugyanis, hogy amikor kint lehet vetni, akkor már a piacon kaphatók teljes virágban pompáznak és nem tudok ellenállni, mindig veszek belőlük, holott – ingyen – én is tudok ilyeneket növeszteni, csak kicsit későbbre… 
Az idei terveim között újra szerepel a mini-zöldségeskert. Legjobban a magról ültetett fejetlen saláta jött be nekem, (ami tul.képp rendes fejes saláta, aminek sosincs ideje és lehetősége a megfejesedésre, mert előbb megeszem), ill. a petrezselyem (az a fajta, ami inkább levelet és nem gyökeret növeszt) és a snidling. A zöldhagymáim nem nagyon akartak megvastagodni, persze azért azokat is megettem. 

 Ilyen volt tavaly a salátám

Gyanúsak most nagyon a fűszernövényeim, igaz, elég öregecskék már, de valami miatt nem tetszenek nekem, lehet, hogy ezekből fiatalítanom kell némelyiket. Azt viszont láttam, hogy a medvehagymám két picurka levele kibújt – mellesleg a piacon is kezdik árulni már a zsenge, nagyon apró hajtásokat.
Szeretem ezeket a tavaszváró-tervezgetéseket ! A kertem annyira kicsi, hogy minden cm2-ét fel akarom használni, vagy a szemem, vagy a hasam örömére.

2011. február 19., szombat

A harmadik emlékkönyv II.rész

Aztán az emlékkönyvben másféle lapok következnek.
Apu Makón járt gimnáziumba, és az ottani osztálytársaknak az emlékét őrzik a további lapok. Szerepel rajta mindenkinek a „rendes” neve, és mellette több beceneve is. Ők tudták, kit, miért neveztek el úgy, ahogy – komolykodóan, vagy viccesen. Nem hinném, hogy lenne ma, aki ezekre valós magyarázatot tudna adni. 17-18 éves gyerekek írták a néha mulatságos, néha komolykodó sorokat. Nem is láttam még ilyen rendszerű  emlékkönyvet – ha ugyan annak nevezhető ez – de hát minek másnak ?
A ballagás előtt, az életbe indulás előtt emlékül hagytak magukról valamit, egy betűszerető társuk könyvébe. És itt olvasható a rímfaragó osztálytárs búcsúverse is.






 

Szomorú és elgondolkodtató az egyik név mellett apu bejegyzése: Meghalt (Öngyilkos lett). És olvashatod a búcsúztató sorokat  is  erről a szomorú eseményről. Először egy kicsit elcsodálkoztam, hogy hát mi oka is lehetet egy 15 évesnek az öngyilkosságra ? Aztán rövid idő múlva  beugrott szegény kis F. Marika, akivel én jártam együtt általánosba, s aki ugyancsak 15 évesen a Közgazd. Techn. WC-jében ivott nikotint. Vagy a másik szomorú eset, amikor nem is olyan nagyon régen, egy ismerősöm 14 éves öccse ugrott le a 8. emeletről….



Ezeken a fotókon pedig az emlékkönyv  nyitó lapjára, ill. Apu saját nevéhez beírt versidézetek olvashatók….Elgondolkodtató mindkét bejegyzés. Az első ismertebb, Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének, a második szerzője Sík Sándor, címe: Megértettem, hogy kenyérnek születtem. Újra csak azt mondom, elgondolkodtató. Egy 18 éves fiú írta ezeket, s nyilván nem véletlenül….



Élnek-e még, vagy hányan élhetnek ebből a generációból ? Most lennének 90 évesek…Megjárták szinte gyerekfejjel a II. világháborút, és túléltek néhány politikailag cseppet sem veszélytelen korszakot. Hány maradt közülük itthon, hány menekült el a világ másik felére ?
Sorsok…sorsok…
Mint a homokszemeket a szél, görgeti őket egyre messzebb az Idő….

2011. február 18., péntek

A harmadik emlékkönyv I.rész

Lecsendesedtem. Tovább játszom „filléres emlékeimmel”…

A harmadik emlékkönyv Édesapámé volt. Már az idejét sem tudom,  mikor néztem bele utoljára, így hát egészen meglepődtem, hogy miket is találni ebben.

Kicsit rákerestem a netem az 1933-as, Gödöllőn tartott  Jamboree-ra. Ha valakinek lenne kedve olvasni részletesen is róla, ezeket találtam:
(Mellesleg szólva teljes újdonság volt számomra, hogy a lányoknak 1939-ben külön volt Jamborre-juk és azt meg Pax Ting-nek hívták.)


Apu emlékkönyvének első lapjai az ezen való részvételt tanúsítják. 




 
Határozottan emlékszem apu csontnyelű tőrére is, mert ezzel játszottuk azt a bizonyos, oly sokat emlegetett „országozás”-t, tekintve,  hogy ez egy elég nehéz kés volt, s könnyen beleállt a földbe. (Akármilyen kis bicskával nem lehet ám országozni…) A fentebb elolvasásra ajánlott oldalak egyikéből tudtam meg, hogy ez egy cserkész tőr volt.

A régiséges fiókban matatás közepette találtam az alább látható „akasztó”-t is – legalábbis gondolom valami efféle funkciója lehetett, csak a cserkész-liliomos formája miatt került ide, eredetéről semmit nem tudok:


Töprengtem pár napig, hogy beírjam-e ide az alábbi gondolataimat, aztán mégis csak a leírás  mellett döntöttem.
Én olyan sokszor hallottam már összehasonlítgatást a cserkészet és az úttörőség között, (természetesen az „úttörőség” rovására) hogy  valójában emiatt húzódzkodtam a gondolataim nyilvánosságra hozatalától.
De hát miért is ne vállalhatnám azt, amit érzek/gondolok ?

NEM én és NEM a korombeliek a „bűnösök” abban, hogy a cserkészetet, mint olyant eltörölték. NEM mi voltunk, akik megbüntették azokat, akik erről - akár csak titokban is - beszélni mertek. Mi 45 után egy olyan rendszerbe születtünk, ami nagyon más volt, mint az előtte lévő. És valószínűleg ez a rendszer is akart valamit adni a gyerekeknek, jobb híján adta az úttörőséget. Én utólag sem szégyellem se a kék, se a piros nyakkendőmet,  vagy az úttörő-foglalkozásra járást. Volt abban (is) jó, játék is, meg tanulás is, meg közösségi élet, vagy akár az összetartás/tartozás fontosságának megismerése.
Más kérdés, hogy én (és jaj, de sokan, sokan mások is) emellett titokban, vagy később nyíltan, tanultunk hittant, jártunk templomba. Bennem nem voltak emiatt  különös zavarok, meghasonlások. Az egyiket ide, a másikat oda raktam. Megismertem az élet/a világ kettősségét, rájöhettem, hogy minden rosszban van valami jó is, vagy fordítva…. Igen jó hasznát tudom venni mostanában – ebben a többpártrendszeres világban.

Tisztelt bíró úr, önmagam s társaim védelmére csak ennyit szerettem volna elmondani!

Folyt.köv.

(Úttörőinges kép: http://honvarihajni.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1076963)

2011. február 17., csütörtök

Dühöngő (az én saját gumiszobám a net…)

BEVEZETÉS: Ha nem akarod elrontani a napodat, ne olvasd ezt el – nekem viszont le kellett írnom, hogy ne rongáljam tovább a napomat…Gőz kieresztve, minden rendben (nálam.)

TÁRGYALÁS: Komolyan mondom, néha egészen erős késztetést érzek arra, hogy kimeneküljek a világból – legalább olyan formában, hogy kikapcsolom a Tv-t, rádiót és az ablakon dobom ki a számítógépemet.
Annyira fel tud idegesíteni mostanában néhány hozzám elérkező hír, hogy tényleg nem is értem magam. Most ennyire megvénültem, meghülyültem, vagy a világ ennyire őrületes, vagy nem tudom mi van itt….

Ma jött az alábbi E-mail:

Tárgy : 3 dollár egy köbméter víz Magyarországon.

Röhej, Afrikában fél dollár, nálunk 3 dollár egy köbméter víz. Az alábbi statisztika talán gondolkodásra késztethetne mindenkit! Néhány adat a NatGeo-ból:
Vízdíjak a világ különböző országában:
USA: San Diego 1,65 USD
Ausztrália: Sydney 1,61 USD
Japán: Kumamoto 1,04 USD
Ázsia: Szingapúr 0,61 USD
Afrika: Windhoek 0,42 USD
Európa: Budapest 2,89 USD
Más európai városok:
Róma: 0,50 USD
Amszterdam: 0,93 USD
Írország: 0,00 USD
Spanyolország: 0,62 USD
Finnország: 1,22 USD
UK: 1,46 USD
Ami közelít hozzánk:
Belgium: 2,37 USD és találtam mégis egyet,
ami magasabb Dánia: 3,43 USD

Azonnal elkergetni a betolakodott; vízkimérő; idegen cégeket meg az ilyen áron forgalmazó magyarokat is! (Ahogy Pécsen is tették!) Azonnal számonkérni azokat a hazaáruló magyar politikusokat (párthovatartozástól függetlenül), akik arra spekuláltak már, hogy eladják a vízvagyonunkat!
Épp ma vettem meg a NatGeo. legújabb számát. A 88. oldalon található benne egy statisztika a világ városaiban 1 köbméter vízért fizetendő vízdíjról.
Szerinted hol a legmagasabb ez a díj? MAGYARORSZÁGON!!!
Mi a fene folyik itt?
Nem Magyarország alatt található az egyik legnagyobb édesvíz lelőhely?
Döbbenetes....

A levél második fele így szól:

Igen ezek vagy az ilyen csúsztatások arra nagyon jók, hogy olyan érzelmeket korbácsoljanak, amire nem biztos, hogy szükség van. Sokat beszélünk róla, magyar földben, magyar ember által termelt, jó minőségű árut vegyünk mindig a boltban!!! Gyakran MI magyarok vagyunk, akik szemérmetlenül becsapjuk embertársainkat, azzal, hogy annak tüntetjük föl vagy egyáltalán nem ezen árukkal kereskedünk. Most akkor ki a MAGYAR????
Nézzük a rideg tényeket.
Budapesten 1 m3 vízszolgáltatás díja    187,20 + 25 % ÁFA = 234,00 Ft  
Ma (2011.02.15) 1 USD = 204,37 Ft    1 m3 víz nettó ára = 0,915 USD nem 2,89
Szegeden 1 m3 vízszolgáltatás díja       153,80 + 25 % ÁFA = 192,25 Ft  
Ma (2011.02.15) 1 USD = 204,37 Ft    1 m3 víz nettó ára = 0,752 USD.
Az ÁFA az állam bevételét gyarapítja. Nem beszélve, hogy ebből még különböző címeken tovább kell gyarapítani az államkasszát. Egyszerű matematika még az eredeti levél „szerzőjének” is, különösen akkor, ha előtte egy kicsit tájékozódik.

Kérlek, küldjétek vissza  az eredeti levelet „szerzőnek”. Azt is kérdezzétek meg tőle, hogy mennyiért veszi a boltban a 1,5 literes ásványvizet, ami legtöbb esetben ivóvíz és kis buborékkal vagy anélkül. Megmondom. 42 – 200 Ft-ig, azaz 1 m3 „ásványvíz” 28.000 – 133.333,- Ft !!!!!!!!!!!!!! Akkor ez mennyi dollár?????? Ugyanezt az „ásványvizet” egy étteremben 400.000,- Ft/m3-ért veszi meg (1/2 liter 200 Ft). Ugyanebben az étteremben az ivóvizet hűtve, kancsóban 0 forintért adják, amennyit csak megtudsz inni!!!!!  
B.J. Szegedi Vízmű Zrt.  (név, cím, telefon)

Na, akkor most az én hozzáfűzésem:

Az igaz, hogy a Pécsett a francia vízmű-üzemeltetőtől a város majdnem ökölre-menő harccal visszafoglalta a vízművet, de szeretettel felhívom a figyelmet, hogy a legutolsó (2011.01.18) vízszámlánkon a NETTÓ ivóvíz szolgáltatási díj 315.- Ft  ( ebben nincs benne a NETTÓ 226.-Ft-os szennyvízelvezetés és 8.- Ft-os vízterhelési díj) természetesen ezen értékekhez még hozzájön a 25 %-os ÁFA.
Tehát:  „elkergették” ugyan  a piszkos kapitalista francia üzemeltetőt, de megtartották az ugyanolyan piszkos kapitalista árakat. És nehogy azzal jöjjön nekem most bárki, hogy a  franciákhoz képest a pécsi üzemeltető fél évig 2.-Ft-tal olcsóbban adta a vizet – mert tényleg kiborulok….

Azért vagyunk átverve,  mert hagyjuk magunkat. Nézzétek meg a gáz ügyet !
Nem elég, hogy folyton azt hallod, át kell állni hagyományos fűtésre -  hanem ezzel egyidejűleg piszkos módon még manipulálják is a gázt. Évek óta itthon vagyok, csak tudom, mit beszélek. Nincs is igazán hideg, ám ha azt akarom, hogy jó meleg legyen a lakásban, fel kell tekernem a konvektor gombját 5-6-ra. Pörög is az órám rendesen. Én nem tudom miképp, de hogy valamit belekevernek a gázba és meghígítják az tutti. Nem én találtam ki, nagyon sokaknak ez a véleménye. Hogy egy sütemény, egy sültkrumpli hosszabb idő alatt sül meg, mint régebben – azt se csak én mondom.
Szomorú perspektíva, hogy szén-fa tüzeléses vaskályhával kezdtem majd 70 éve az életemet és nagy valószínűséggel így is kell majd befejeznem. A részletek taglalására ki se térek, hogy pl. mi lesz(lenne), ha  erre fizikailag nem lennék képes. Bár állítólag a fagyhalál nem kellemetlen….

Na ja, nem tudok megoldást javasolni és egészen biztos vagyok, jön még a kutyára dér. A baj, a szomorú csak az, hogy az ember egy tisztességgel végigdolgozott élet után valami kis békességre, nyugalomra, biztonságra vágyna, s ehelyett mit kap ?
Mennyivel vagyok én csökkentebb értékű ember, mint egy osztrák, vagy német ? 40 évet lehúztam az igában, becsülettel végigdolgoztam az időmet. Nem voltam semmiféle segélyen, táppénzen se sokat. Azt hittem, megszolgáltam ezzel a békés öregséget. De úgy látszik nem.
Köztudott, hogy előbb utóbb elveszik az ingyenes utazás lehetőségét, nem tartom lehetetlennek, hogy megadóztatják a nyugdíjat, sőt, a fene tudja, még mit ki nem fognak találni sanyargatásunkra. És abban is biztosak lehetünk, a kispénzű többség fog leginkább szenvedni, - szokás  szerint – és nem a felkapaszkodott, gazdagabb rétegek.
És máris mennyire „meg vannak vezetve” egyesek !! Azt mondja egy (ugyancsak nyugdíjas, de magyar TV-t néző) ismerősöm: „Hát hiszen Németországban is fizetnek adót a nyugdíjasok és ott se utaznak ingyen…”
Igen. Ez tény.
De kérdezem, ott is 200-300 Eu a nyugdíj ? Hát egy jobb cipőt nem lehet(ne) abból ott venni és ha jól tudom  ezerszer jobb a szociális hálójuk – aztán mégis mennyit sírnak…Szó volt már róla, de csak-csak leírom újra: amikor  németországi ismerőseimnek megírtam a 40 év után járó kb. 300 Eu-s nyugdíjamat  akkor visszakérdeztek: nem elírás-e ? Hát NEM az. Ez a szomorú valóság.
Mit akarnak akkor még itt Magyarországon kisrófolni belőlünk ?

BEFEJEZÉS: Reménykedem, hogy valahol csendben csírázik már egy új forradalom.
Vagy ha nem, akkor jöjjön tényleg a világ vége.
Elegem van….


2011. február 16., szerda

Papír/üveg – gondolatok összevissza


Nincs türelmem beleásni magam és kutakodni az után, hogy ma Magyarországon  hány  papírgyár, vagy üveggyár van. Van egy olyan érzésem, hogy túl sok nem lehet, vagy ha van, az sincs már többnyire magyar tulajdonban. (Az csak az én „elméletem”, hogy ami nincs magyar kézben, az nem is fogja soha már a magyarországi érdekeket képviselni, hiszen néha még a magyar kézben lévők se ezt teszik….)


Miért is jutott mindez eszembe ? Egyszerű. Szerettem volna venni pár rajzlapot. 
Bementem az első papírboltba és csak úgy egyszerűen kértem 5 db-ot, A/4-es méretben. Az előadó a kezembe adott egyet, mire
én: Rajzlapot kértem…
az eladó: Igen, ez  rajzlap…
én: Nem ilyent gondoltam, köszönöm…
Bementem a másik papírboltba (nincs a városban sok, de történetesen a közelemben épp kettő is van). Helyzet ugyanez.
Mivel ebbe  a boltba járok gyakrabban, jobban ismerem az eladónőt, kérdeztem, hogy hol lehetne mégis „rendes” rajzlapot kapni ? No ebből alakult ki egy diszkusszió – mely lesújtó megállapítással ért véget: már rajzlapunk SINCS.
Az, amit ilyen néven árulnak, a filctollazáshoz esetleg jó lehet, de amire én akartam használni (vízfesték) nem hinném, hogy alkalmas. Legalábbis így gondolom – bár még nem volt kedvem a kipróbálásra. Síkos, fényes, már-már műanyagszerű a felülete. (Kipróbálásra vettem egy db-ot, á:15 Ft, mérete A/4) Olyasmi, mint régen a műszaki rajzlap volt. Megnéztem egy rajzfüzetet is, abban is ilyen lapok vannak.

A beszélgetés elkanyarodott a hulladékpapír és pl. a rajzlap világkörüli útjára. Mert tán ezt is Kínában készítik az innen kivitt hulladék-papírból és onnan hozzák vissza. És még így is van hasznuk rajta, különben nem csinálnák… Hajdanában a rajzlap itthon készült, ám ma már ilyen „filléres” dolgot valószínű nem érdemes gyártani. (De miért éri akkor meg a kínaiaknak?) Szokja meg a vevő, hogy nincs. Rajzlap nélkül is van élet.
Mellesleg kíváncsi lennék, hogy mi erről a festők véleménye? Vagy ők hozzájutnak valahol (jó drágán) jobb minőségű papírhoz ?

Aztán valamiféle gondolati csavarral az üvegek jöttek szóba. Hogy azok is mennek zömében a szemétbe – mert 1. nincs mindenhol szelektív gyűjtő, 2. ha van, akkor se viszi mindenki oda. (Rosszabb variáció: őrült agyúak felgyújtják, akkor a cég elviszi onnan és soha többet nem lesz ott ilyen tároló…Jól megbüntetik ezzel a gyújtogatókat!) A boltok meg nem nagyon vesznek ma már vissza üveget.
Így hát a szemétbe kerülnek. Nem tudom Magyarországon hány helyen van szemét-osztályozó, de Garében nincs, az biztos.(Ide kerül Pécs összes háztartási hulladéka) 

Lehet soraimat egy öregember örökös elégedetlenségeképp is felfogni. Ám nem hiszem, hogy én már meg fogok változni. Vannak és lesznek dolgok, melyek mostanában nagyon nem tetszenek nekem.  No, nem mintha ez bárkit is érdekelne, vagy nemtetszésem változtathatna a tényeken. Viszont leírni/elmondani jó. Egy kis megkönnyebbülés.

P.s. semmi köze a fentiekhez (vagy mégis?) pl. miért nem lehet olyan kis négyszögletes ostyalapot kapni a patikákban, amivel be lehet venni egy-egy nagyobb gyógyszert, vagy port? Miért csak a rohadt drága ostya-kapszula van? (Ez utólag most csak azért került ide, mert épp szükségem lett volna erre is.) Habár tudom,  nem  papírgyár és nem üveggyár állítja elő….

2011. február 15., kedd

Peter Alexander

Úgy látom, magyar nyelven csak itt:  http://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1loz%C3%A1sok_2011-ben jelent meg a hír:  elhunyt Peter Alexander.
A blogban kétszer is említettem:

Tegnap a reggeli hírekben hallottam: egyedül, magára hagyottan halt meg a híres sztár. Bécsi lakásában febr. 12-én reggel az ágyban holtan találta a takarítónője. A felesége – akivel hosszú és boldog házasságban élt - már évekkel ezelőtt  meghalt, és 2 éve baleset következtében elhunyt egyetlen lánya is. Évek óta nem állt kamera elé.
Tudom én, hogy mindenki élete egyszer véget ér, mégis szomorú vagyok kicsit. Habár Magyarországon nem volt túl ismert, de én több filmjét is láttam. Nagyon szerettem a hangját, tulajdonképpen a színészi játékát is.
Nyugodjék békében !


Mivel a kedvencem (Die kleine Kneipe) – már egyszer szerepelt a blogban – lásd fentebb – most egy másik dalával búcsúzom tőle: