2011. február 14., hétfő

Elolvasásra ajánlom

Nemrégiben LK. blog-barátom említette egy levelében, hogy ki fogja kölcsönözni, vagy olvasásra megszerzi valakitől Elliot Aronson:  „A társas lény” című könyvét.
Mivel én az elmúlt héten vittem vissza az elolvasott könyveket, gondoltam, teszek egy próbát, hátha bent van ez a könyv ? És bent volt, mi több, 1 db. volt a legfrissebb kiadásból is. (Nem mindegy, mert ez egészen naprakész anyagokat, példákat is tartalmaz, pl. a  WTC lerombolással kapcsolatban is.)
Eléggé a könyv elején vagyok, gondolkodtam is, hogy az eddig olvasottakból konkrétan mit is emeljek ki, amivel esetleg fel tudnám kelteni az érdeklődéseteket, de elég nehéz a számtalan példa közül választani.

Leírom a főbb fejezeteket:
Mi a szociálpszichológia
A konformitás
A tömegkommunikáció, a propaganda és a meggyőzés
A társas megismerés
Az önigazolás
Az emberi agresszió
Az előítélet
Szeretet, szerelem és a személyközi érzékenység
         A szociálpszichológia mint tudomány

Így felsorolva ez elég száraznak tűnik, de ha kinyitod a könyvet, szinte már a legelső lapon konkrét példák  és esetek felsorolását találod. Teljesen hétköznapi történeteket, amelyeket talán már te is számtalanszor megéltél – csak épp tudományos alapon nem gondolkodtál el, hogy adott szituációban miért így és nem úgy cselekedtél.

Mivel érdekel a pszichológia, ha véletlenül a neten való kóborlás közben, vagy akár a Tv-ben, látok-hallok valami közérthetően előadott ilyesféle témát, figyelni szoktam rá. Így hát annyira nem is volt meglepő számomra, hogy az eddig elolvasott részben három olyan pszichológiai példát/gyakorlatot/kísérletet is találtam melyek már ismerősek voltak számomra.
Meglehet közületek is hallott róluk valaki: az egyik az egyetemi hallgatók két csoportra osztása bűnözőkre és fegyőrökre (Zimbardo),  a másik az áramütéses kísérlet (Milgram), a harmadik pedig a különféle nagyságú vonalak méretének meghatározása volt. (Bocs, hogy nem írok ezekről részletesen, de túl hosszú lenne.)

Azt hiszem valamikor régebben írtam már,  sajnálom, hogy bizonyos dolgok megtanulása kimaradt az életemből, ilyen a zene alaposabb ismerete, a festés/szobrászkodás és ide sorolom a pszichológiát, mint tudományt is. 
Ugyancsak sajnálom azt is, hogy ismerőseim körében nem nagyon vannak olyanok, akikkel pl. ez utóbbiról érdemben el lehetne vitatkozni, vagy akár csak beszélgetni. Magamban ugyanis elég nehéz kétféle álláspontot képviselni – habár próbálkozom vele… :- )
Mert egyrészről megkérdőjelezem bizonyos  emberi tulajdonságok létének  fontosságát (pl. önzés, alkalmazkodás, stb.), másfelől meg azt kérdezem, hogy is van ez az állatoknál ?
Aztán újra: Na de nem vagyunk mi, EMBEREK, mégis csak különbek az állatoknál? És a válaszom: Bizony sajnos sok esetben NEM vagyunk azok !
És: szükségesek-e ezek a dolgok az embernek a fennmaradáshoz ?
És itt már nem tudom a választ,  mert mindig csak oda jutok vissza, hogy  valamiképp természeti törvény: az erősebb győz és szaporodik.

Na jó, de meddig ?

8 megjegyzés:

  1. Jaj nekem ! értsd = (szerintem) jó téma... csak... [Úgy vagyok én ezzel =(is) ahogy azt írta Ancsel Éva a "harangöntésről!"... ki-ki értse, ahogy akarja ! ) Én már sem rá, se lebeszélni nem akarnék senkit sem,- pl. az olvasásról/olvasásra sem. Csak tényközlés : vagy 13 éve járok könyvtárba... és ezt-azt elolvastam én is- de ne bonyolítsam! )
    Minden (13 éve) olvasott könyvemről van rövid feljegyzésem... (magamnak) Istennek (?) hála... egész jól megállom, hogy már nem küldözgetem el (orrba-szájba) sok embernek - esetleg 3-nak...
    Bocs' - ha eltértem az "alapoktól" - Bár nem egészen ide tartozik, de itt egy újságcikk : ( látszólag terjedelmes... ill. nem biztos, hogy "csak" könyvekből lehet ismereteket szerezni- stb.
    A machiavelli-elv színe és fonákja
    (Bocs' - persze függetlenítsétek magatokat, hogy apja volt "Buci Gyuri" - és ne bonyolítsam!
    (értsd : épp' végeztem egy levéllel, benne Hobó apjáról... ill. ki volt Duda Gyuri -) - Bocs' hogy alaposan eltértem a témától !
    Tényközlés : "zűrösen" indult a mai napom...és még nem nagyon lábaltam ki belőle ?

    VálaszTörlés
  2. (2.) Természetesen : (vettem a fáradságot... megnéztem kicsoda... Eliott Aronson (?) -OK- legyen - aki.! Csak-csak nem először érzem azt, - ( bár egy sort sem olvastam tőle) - "messziről jött ember, azt mond amit akar!" - ( bocs'- aztán előjöttek gondolataim (...) vagy 2 évig (?) tanultam pl. a "politikai oktatás pedagógia kérdései" c. ... tananyagot ?- ( tényleg csak tényközlés : én annyi "szemétkedést" - "okoskodást" megtanultam ?- máig ( 2011) nem tudom, volt-e értelme ? )
    V.ö. : néha-néha "elszóltam" magam a "testbeszédről"...és ne bonyolítsam mi mindenről... ( már magam sem emlékszem, sikerült-e megállnom ?- hogy még "baráti társaságban" sem nagyon beszéltem ilyesmikről ? ) - ma már - lényegtelen. Tipp: (ismétlés) én pl. - ma már - ilyen témában sem akarnám ( bocs' szeretném) "megváltani a világot!"
    Pusz' nektek !
    Tipp: lassan a tv-elé ! (papírral,íróeszközzel... és lehet "jegyzetelni!" ) - ("indul" az országgyűlés...)
    Az erő legyen veletek !
    :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
  3. Hamár a hatalomról és Machiavelli-
    ről polemizálunk,én is ajánlok olvasnivalót:magát Machiavellit.

    VálaszTörlés
  4. Én már túlvagyok rajta !
    (13-15 óra között)
    És ti ?...
    Parlament 2011

    VálaszTörlés
  5. Min vagy túl @X a TV-n,vagy Machiavellin?

    VálaszTörlés
  6. (kedd)
    Válasz @Délimnek : sajnos,vagy szerencsére ?- életem delén már alaposan túl vagyok! Bár kedvelt mondásom : nekem már nem trombitálnak... azért pár dolgon kiakadtam! ( má' ezért megérte (?) megnéznem ?- pl. alacsony vérnyomásom felment... stb.)
    Aki nem nézte volna, ilyesmik is voltak :
    Más szemmel nézzük ma a parlamentet
    Bocs' ha nem működne. Majd javítom a linket.
    Aztán volt az a "mellény-ügy" -és a rendőrség kihívása ?- stb.
    Hát, így valahogy.

    VálaszTörlés
  7. (kedd) próbálom javítani...
    Parlamant 2011
    (Én "különb" dolgokat is észrevettem,-de lényegtelen. Ma már. )

    VálaszTörlés