2011. február 3., csütörtök

A törülköző*

Nem először láttam a Tesco passzázsban (mint pl. tegnap is), hogy millió ilyen-olyan névvel hímzett törölközőt árulnak. Érthetetlen okból mégis csak most ugrott be, hogy van énnekem is egy hímes-díszes, féltve őrzött kincsem, amiről  eddig nem esett szó…
Bocs Múltmentő – de Tőled kaptam „ihletet” a régi cuccaim felkutatása ügyében :- )

Tán száz éves is megvan – vele kapcsolatban ugyan semmiféle történetem nincs, de valahányszor kézbe veszem mégis mindig ómama (mi így hívtuk anyai dédanyámat) jut eszembe. Megmosolygom a szöveg-tervező helyesírási hibáját, és szeretettel simítom végig a selyemszállal kivarrt virágokat.

Különös dolgok ezek. Nem érték, a szónak abban az értelmében, ahogy érték egy festmény, vagy egy karkötő/nyakék. Mégis. Mégis valahogy ezek az örökségeim – mint pl. a falióra is, amiről a napokban meséltem – hihetetlenül sokat-érők a számomra. Valószínű ezért, mert csak általam ismert személyeket, esetleg történeteket őriznek. Vagy az  életem darabkáit vigyázzák…

És persze eszembe jut ilyenkor: én mit „hagyományoztam” a fiatalokra ? Adtam-e olyasmit, amit 50-netán 100 évig megőriz valaki, s arról én fogok az eszébe jutni ?  
Az ajándék persze megvolt, ha megőriznék, eltartana akár 100 évig is…még ha nem is gondoltam kifejezetten arra az átadásakor, hogy majdan, X év múlva, erről én jussak eszükbe. (Vagy ki tudja ? Az ember „ösztönösen”  ajándékoz maradandó dolgokat, vagy „készakarva” ? Nem is tudom…) A kérdés csupán az, megőrzik-e úgy, mint én ezt a néhány kedves tárgyamat ? Hiszen az „Élet” olyan kiismerhetetlen. Nem tudjuk mi/mikor/miért/hogyan történik.
Hogy is gondolhatta volna  ómama, hogy 2011-ben, az interneten, kézzel hímzett damaszt-törülközője téma lesz ?

* = Nem elírás és nem a nyelvi szabályok ismeretének hiánya. Az én fülemben ma is így (ü-vel) hangzik ez a szó. Nagymama így mondta (lehet Anyám is, - erre pl. nem emlékszem). Magamban én is így mondom ki, bár tudom, hogy a neve helyesen törölköző. Az emlékek miatt adtam címnek a régi változatot.






8 megjegyzés:

  1. Törülköző, felénk is így mondták :-). Nekünk sima durván szőtt törülközőink voltak, a törülköző tartó volt díszes, és hímzett. Üveg alatt a felirat "Guten Morgen 1917" - és csodálatosan hímzett virágcsokor. Még dédim hímezte. Nagyon szerettem, mert reggelente a zománc lavóros kézmosás után mindig azt láttam. Aztán jött a cikóriából készített tejeskávé hasas bögréből:-)Több, mint húsz évvel később, amikor megnősültem és Budapestre költöztem nagymamám gondolt egyet és azt akarta, hogy a miénk legyen az a törülközőtartó. Szétszedte és kimosta a hímzett képet. Mosás után darabokban végezte, így sajnos nem lett antik törülköző tartónk az új lakásban :-(

    VálaszTörlés
  2. Az biztos, hogy nem mosógépben moshatták, mert akkor már ilyen kényes kelme az enyészetté lenne.
    Nagyon szép.
    Talán a férjhez menés előtti időszakból való, amikor a lányok még maguk hímezték a kelengyéjüket.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem a blogod is egyfajta hagyaték (sokaknak). Egyébként az én nagyanyám is így mondta "ü"-vel.

    VálaszTörlés
  4. Múltmentő, hja, hol van az a cikória kávé már ! Nem is tudom, manapság kapható-e még, vagy a pörkölt árpa, amit a kávédarálón kellett ledarálni. Hogy dicsekednék most azzal az aranyos, fiókos, fehér-porcelángombos kis darálóval, ha meglenne...de eltűnt az is a múlt ködében...
    Kyba: minden sorod igaz, kézzel hímezték és nem mosógéppel mosták - tán azért van meg még ma is.
    Exit: köszönöm a kedves sorokat !

    VálaszTörlés
  5. Van egy olyan érzésem, -is - hogy a "szépkorúak" egyes ajándékozásai -részben - összefügg anyagi helyzetükkel is ! - továbbá azzal is, hogy "kényszeredetten" próbálkoznak azzal, hogy "ne felejtődjenek el"- de ne bonyolítsam. Embere válogatja.
    Lehet, egy "mai fiatal"-t befolyásol az is, hogy egy "tárgyban" nem annyira a személy ("ősök") emlékét érzi meg ?- hanem a pillanatnyi értékét ? - gondolom, ez is változó !
    Na, de ne bonyolítsam.
    Más : én pl. emlékszem, hogy volt egy fekete ( üveg?) tábla-féle - rajta arany betűkkel ( gót ?) hogy GRÜSS GOTT
    Mosáshoz : no comment !
    Viszont - gyermekkoromban - (50'-es évek vége ,- inkább 60'-as eleje ?) - elég jól emlékszem (?) - a mosásokra ! fateknő,- forró víz, súroló (gyökér) kefe és az a mosószappan. És mintha vizet is "üstben" forraltak volna ?-
    A témához - (neten kikereshető) - melyik Bányásznapra vittek (40-50 db. ?- mosógépet - Komló)(1958 ? ) - közülük egy hozzánk is került ! HIM feliratú volt,- (négyszögletes) stb. Sokáig működött... sokat javítottam... még a 70'-es évek elején is ? - na, de ez egy más történet. (lehetne)

    VálaszTörlés
  6. (péntek) - Szokás szerint (?) - én senkit megbántani nem kívánnék ! (na, tessék!- má' azt sem merem leírni, hogy akarnék ? ) :-)
    Én többségetek személyes,vagy családi körülményeit sem ismerem! - azt viszont tudom (?) - az említett témában ( pl.régiségek gyűjtögetése - és/vagy továbbadása fiatalabbaknak - stb.) - elég sok különbség van közöttünk !-és van a fiatalok között is !
    Csak magamról : épp' elég lenne önmagam -"kis sz**os dolgait"- gyűjtögetni... miközben ott lenne még pl. feleségem,ill. 2 gyermekem sok sz**ja is !- má' bocsánat !
    És bizony, nem egyszer... az ilyesmi is csak "vitatéma" - lehet(ne) egy családban ! - és ne bonyolítsam !
    Mellesleg épp' @Múltmentő blogjában olvastam egy linket a "retro dolgok" értelmezéséről - stb.
    Valahogy - az évek múlásával - egyre jobban elviselem azt, hogy valami végleg ki lett dobva!- mint évekig "hallgatni" azt, hogy ez a te "sz**od"..- válasz... az meg a tied ! - és ne bonyolítsam !
    Lehet, az a "megoldás,hogy nincs megoldás!" - vagy az, hogy egy bizonyos idő után... ( mert mindenki meg fog halni!) - teljesen jelentőségét veszti az ilyesmi ! (is)- számomra!
    Bocs'- lásd a kommentem első mondatát !

    VálaszTörlés
  7. Bár nekem a pénteki napom vagy 2 éve (?) "zűrös!" - (ne soroljam, mi minden dolgom lenne, mire "vendégeim" (?) megérkeznek...)
    Csak annyit (felületesen) Magyar Értelmező Kéziszótár : TÖRÜLKÖZIK = mosdás,fürdés után nedves testét törli.
    persze, van még TÖRÖL ige TÖRÜL ...

    VálaszTörlés
  8. (Megtérve a kis boltból... (oda- közben -és vissza) jutott eszembe számtalan... [ na, majd @Délim befejezi a versidézetet ! : -) ]
    Hogy @ Aranyosf. "Ómamája" miket gondolhatott, azt nem tudhatom ! - az én "közelebbi" gondolatom : vajon az 1952-ben elhunyt apai Nagyapám mit "szólna" ha látná/tudná, hogy "ott van a neten!" - persze, az ilyesmi(k) is -(részemről) felesleges gondolatok...és ezt se bonyolítsam ! - vagy : "hogy lehet-e ugyanabba a folyóba kétszer belelépni?"- ne vitassam... Értsd : eléggé "kényszeredetten" végiglátogattam ( unokájával!)- anno - jó Édesapám által kijelölt "szülőhelyeit"- ( igyekeztem is lefotózni ?- "bizonyíték" ?) - majd... jóval később (kipróbáltam ?) - a "magam épületeit" (helyszíneit) - megmutatni saját gyermekeimnek ! - amitől természetesen nem voltak "hasra esve" !- és ne bonyolítsam.
    OK!- lehet, hogy még jobban kellene kommunikálni ?- vagy ellenkezőleg ! Magam sem tudom !
    Maradjunk annyiban... "hosszú történet" lehet(ne) ez is !

    VálaszTörlés