2011. március 30., szerda

Pogányban jártam.


Itt van a városom közelében, oszt’ mégse voltam  eddig még ott soha…Tegnap a barátnőm látogatóba ment a Baldauf  Gusztáv (szoc. - bocsánat) szeretet otthonba, ami Pécsről költözött ki pár éve ide, s mivel szép volt az idő, kedvem kerekedett elkísérni. Hadd nézzek már körül, ebben a faluban…
A történetéről itt olvasható egy kis ismertető: http://www.pogany.hu/index.php

A falu nevét hallva, gondolom a legtöbb embernek a repülőtér jut eszébe, ami - ha jól tudom - nem dicsekedhet jelenleg valami nagy forgalommal. Hajdanában az én cégem is volt tulajdonosa, itt szálltak le-fel a gépeink, innen mentem én is  Kaposvárra a kis Pilátus Turbo Porter-rel. Az a gyanúm, a jelenlegi helyzet nem igazán kedvez az ilyen kis reptereknek – és azt végképp nem hinném, hogy a falu ebből bármit is profitálna.

Kicsi település, csendes, nyugis. Megbújik a halastó  az ölében, s nem tudom, nyáron mekkora a forgalom itt, de tegnap mindössze 5 pecás várakozott türelmesen a partján. Igaz, lehet, hogy korán is van még, alszanak a halak. A tó, még így a tavaszi meztelenségében is kellemes látvány.




Ide-oda autózva próbáltam  keresni valami „látnivalót” – de nem nagyon akadtam semmire. Van egy „Borbély múzeuma”, de csak szerdán és pénteken van nyitva. Egyetlen szobor, emlékmű nincs a faluban. A temploma (természetesen) zárva – ennek a környezete viszont tetszett, egy szép sűrű tujasor vezet a főkapuig. Körülötte van a temető – ahol megkíséreltem pár régi sírt fotózni, de az igazán régieken annyira olvashatatlan már a véset, hogy jóformán semmi nem látszik, nem sikerült  egy jó képet se készítenem.
Találtam egy valamilyen templomtorony szerűséget, erre nézve a neten nem találok semmit. 1910-es évszám szerepel a falára erősített kereszten – hát  fogalmam nincs, mi lehetett itt, akkor.




Az idősek gondozó-otthona viszont   - már amennyit láttam belőle ( előtér, ebédlő, imaterem,  egyszemélyes lakosztály ) nagyon szép. Kert/park ugyan nincs hozzá, csak egy relatíve kicsi udvar – de lehet, hogy akik itt élnek, nekik már ennyi is elég.

Hát ez, ennyi Pogány. Nem hiszem, hogy másodszor is meglátogatom…

Ezt az utolsó képet csak érdekességként teszem be ide. Több diófán is van ilyen sárga zuzmó-féleség. Nem tudom mi ez és nem tudom miért nőtt a fákra, de valahogy azt érzem, ez nem egészséges dolog, hanem valamiféle betegség…








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése