2011. április 1., péntek

The End

Tegnap elkészültem a „kertemben” az utolsó simításokkal is, az új (kísérleti) ládáimba elvetettem a mindenféle  magokat (majd ha kibújik már valami, meg is fogom mutatni). A virágmagok is elszórva, a muskátlik átültetve, bizonyos növényeim innen oda és onnan ide telepítve (minden évben variálok valamit…), a vadszőlő megnyírva, a kukoricavirágok is kikerültek a helyükre. A zöldhulladék bezacskózva. Szóval minden rendben. A jól végzett munka örömével a szívemben kivittem egy kerti széket,  belerogytam, és elmerengtem, hogy majd nyáron milyen szép is lesz itt megint minden. A nap melegen sütött, lehunytam a szemem…Majdnem azt mondom, boldog voltam…pár percig.

Mostanában – különösen a japán katasztrófa óta - nagyon sokszor kell arra gondolnom, hogy ennek a világnak egyszer vége lesz. Vagyis a világ alatt leginkább magamat, és az emberiség zömét értem és  persze a növényeket, állatokat is. Tudom, megértem, elfogadom, hogy ez kikerülhetetlen, vagy törvényszerű, vagy nem is tudom, milyen szót használjak. Tudom, hogy egészen biztosan be fog következni – és a lényeget illetően, szinte mindegy, hogy jövőre, vagy 100 év múlva… Egyszerűen sajnálom, hogy el fog múlni (velem, vagy nélkülem).

Van itt :  http://nol.hu/tud-tech/zold/20110319-rendkivuli_allapot   egy nagyon jó, elgondolkodtató cikk. Ajánlom, aki nem olvasta, tegye most meg !!
Igaza van a cikkírónak, hogy ha belegondolunk, a Föld történetében az a rendkívüli állapot, amikor nem történik semmi. Hiszen ezen a bolygón állandóan valahol valami végzetes, sokszor emberéletet vagy anyagi áldozatot követelő esemény zajlik. Hol kisebb, hol nagyobb.
Mélységesen egyetértek a cikk záró mondatával:  „És ha az élő bolygó, aminek a hátán ülünk, legközelebb megint komolyabban megrázza magát, az óhatatlan döbbenet után jusson eszünkbe: a rendkívüli állapotok nem tartanak örökké.”

Nem jól csináljuk  a dolgainkat, többet ártunk a Földnek, mint használunk,  de valahol a lelkem mélyén azt érzem, hogy  mi majd 7 milliárdnyian is gyengécske kis hadsereg vagyunk ahhoz az erőhöz képest, ami a Földünk belsejében, vagy a körülöttünk lévő naprendszerben létezik.

Mégis, mégis önző módon, bizonyos szinten sajnálom, hogy eltűnhetünk…Akármilyen jelentéktelen az én életem, mégis csak az enyém (volt). Igyekeznem kell tehát megtalálni  hátralévő napjaimban a szépet, az örömöt, hogy ha eljön az idő, ezek emlékét vihessem magammal. (Hova is ?... Miért is ?...Ne kérdezd !)
Egyébként hálás vagyok a Sorsnak, hogy pont ebben az izgalmas XX. században adatott meg, leélni az életemet.


Tudom, hogy valahol régebben ez az idézet már szerepelt, de megismétlem, mert úgy érzem, illik  a témához:

„...Életünknek
minden órája gyönyörű ajándék,
már alig látjuk a tegnap letűntet,
ami holnap lesz, tilalmas talány még !
S bár ígért is olykor az este rosszat
Még láthatta örömöm a bukó nap.

Tégy hát, ahogy én, s nézz bölcsen vidáman
a perc szemébe ! Rajta, egy se vesszen !
Használd javadra, bizakodva, bátran,
munkában éppúgy mint a szerelemben !
Légy mindig egész, s légy gyermek szívedben,
így minden leszel, leszel győzhetetlen !....."

/Goethe - Marienbadi elégia/

És kiegészítem:

„..Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”

/Petőfi – Föltámadott a tenger/

2 megjegyzés:

  1. Ahhoz képest, hogy csak-csak "bolondok napja" van,- nem túl vidám (?) gondolatok, de sebaj !
    Bizonyára az a "lerogyás egy székbe"-és elmerengés részedről,- tegnap lehetett (03.31/csüt.) mert ma - péntek - nem egészen olyan jó az idő ? Pécs,- 09.10.órakor - borús idő és kb. +9C°- stb.) Kis duzzogás részemről : minek is öntöztem tegnap a "külső körletben"- (udvaron) - de sebaj!
    Mivel csak-csak több mint 300 Ft-ot kiadtam a mai 2 db. újságomért... remélem megértitek... kissé "lehanyatlanék" -és átfutnám a mail lapokat ! :-) Elképzelhető, hogy a későbbiekben majd még jelentkezem ?- vagy ellenkezőleg !
    *******************************
    Amúgy a gyógyszar árak csökkenése ?... persze, még no comment ! mert a 4x3 db. receptemet még nem váltottam be !- nincs "összehasonlítási alapom!"-
    Gáz/víz/villany órák havi adatának felírása... (kész) - azt hiszem, ne bonyolítsam jobban !
    ******************************

    VálaszTörlés
  2. (szombat)
    "nem jól csináljuk a dolgainkat, ártunk a Földnek és ilyesmik... gondolathoz."
    Mint egoistát (?) -engem - valahogy jobban foglalkoztat az, hogy ... és mennyit ártunk egymásnak ! = ember az embernek ! Nem veszekedtünk,de... ma reggel épp' a SZÉP kártyáról (!) beszélgettünk - ( Googleba írva pl. az igényléséről + tudnivalók( ill. beszélgetünk a 65 év felettiek ingyenes utazásáról... aztán összekülönböztünk ! Érdekesség : a 2 illető 70 év feletti... és valahogy nem is értettem.
    Na, hagyjam.
    Más : mától 8szombat) megváltozott a Népszabadság. (220 Ft volt - szombat) vajon a múlt héten mennyi lehetett ?- ( nem tudom)

    VálaszTörlés