2011. április 5., kedd

Vasárnap a Zsolnayban …

…nem csak a Tóth Menyhért kiállítást néztem meg, hiszen a bejárat mellet közvetlenül  nyitva állt egy másik terem is, ahol a Zsolnay gyárban/nak ma dolgozó művészek néhány alkotását lehet megtekinteni. (ápr.15-ig van csak nyitva!)

„Hogyan, miben látják iparművészek, képzőművészek, építészek a Zsolnay jövőjét? Ennek láttatása, az alkotói megnyilatkozások, az ötletek, gondolatok felszínre hozása volt a célja a három körben rendezett szimpóziumoknak. A kiállítás ezek eredményeit mutatja be.
A tárlaton különböző egyedi tervezésű tányérok, vázák és dísztárgyak láthatók. A gyűjtemény egyik legkülönlegesebb darabja mégsem a színe, vagy mintája miatt ragadja meg a látogatót: a hagyományos formájú teáskészletet a vékony ezüst szegély mellett Braille-írás díszíti.”

Sajnálatos módon a fotózáshoz szörnyűségesen rosszak voltak a fényviszonyok, a „normál” fény kevés volt, a vakuzás ronda, szóval a képek olyanok, amilyenek. A fentebb említett linken vannak azért jobb képek is.
Az én képeim ilyenek lettek: 























Azért a végére csak csak ide biggyesztek még két gondolatot:
- Annak lehet örülni, hogy a gyárat (remélhetőleg) nem zárják be, de  mit szólna szegény Zsolnay Vilmos a mai „alkotásokhoz” ha feltámadni ? (Azok után, ha valaki látta a  Káptalan utcai kiállítást meg a Gyugyi gyűjteményt – hááááááát…. szóval szegényes a „termés”.)
- Ki ismerheti az „Eozin titkot” ? Most már akárki ?

4 megjegyzés:

  1. [ Jó kérdés !- magyar vagy angol Braille-e ?- mert állítólag nem mindegy ! Épp' tapogattam az egyik gyógyszeres dobozomat, bár nem tudom eldönteni (a melléklet alapján) hogy német-e vagy angol... TB támogatása 8.500 Ft-én fizetek 950-et...)- OK!
    Bár látásom (szemem?) is egyre romlik... (?) - első gondolatom volt, mennyire jól eltalálták a színeket ?- bár... azért nem teljesen hasonlít az még az 1930-as évek (?) saját Zsolnay tárgyaink színéhez ? Mit szólnának a Zsolnayék ?- hát... nem tudom. Pl. a Coca Cola receptjét is megállapították már... és sok "titkos dolog" ma már nem titok! Viszont pl. mi is a könyv címe ?- Janikovszky É. (?) "Mindent tudni akarok"- vagy valami ilyesmi. )Már gyermekkortól- ... már, akinek)

    VálaszTörlés
  2. (2.) Természetesen nem okoskodnék, innen bentről, a szobából ülve... viszont ezt-azt elolvastam a "szimpozionról" is (vagy miről)
    Részben csak azért írom majd be a linket, ott is vannak képek. nem vagyok egy "kukkoló"... de néha "maga az ember" érdekel ?- (érts: ki volt jelen...)-de ez egy más történet.
    Ebben is fotók
    Persze, máshol is írtak ( másképp ?) erről a ... "nagy okoskodásról"- (Bocs') - mert gyakran érzem ?- ...
    " a suszter maradjon a kaptafánál?"- ( magamra értve !) (...)

    VálaszTörlés
  3. (3.) Csak emlékeztetnék... anno (1973-körül ?) - kaptam egy nagy padlóvázát ! (?) - vajon kitől ?- miért és minek ?- ( halvány emlékeim vannak...csak) Bocs' akiktől kaptam ! ( szoc.brigádtagok ?...volt munkatársaim- )
    Az a padlóváza is "Zsolnay" volt ?- viszont anyagát tekintve "samott"- kívülről meg kb. olyan bevonatú mint fotóidon pl. a piramisok : ( zikkurat ? ) - ne bonyolítsam...
    Ill. Fürtös Györgynek (?) voltak olyan próbálkozásai ?- Pl. 1973 körül- Lvov-kertváros - az Éva u. közelében,- stb.
    Összegzés : hát... vigyázzon az,aki olyan tárgyat vesz/venne, ami belül "samott".
    Más :
    Bár nem nagyon frissül!
    Zikkurat = hát... pl. Szörényi Levente "kapcsán" hallottam sok éve, - így nevezik a "céget"- aki intézi az ügyeit ?- és egyebek.
    Bocs' a témától eltérésért !

    VálaszTörlés
  4. (4.) (szerda)
    A 2011-es év első fűnyírása miatt majd" lemaradtam a Mindentudás Egyetemről. (14.30.óra) Valahogy még nagyobb hatással volt rám, mint maga a hétfői előadás ! Nem gondoltam volna, hogy kies hazánkban (is) ennyi ember (cég?) foglalkozik személyes adatainkkal ! (Hálózatkutatás)
    Az emberi mozgás szabályai.
    Régen is sejtettem, hogy mi mindent csinálnak az adatainkkal,de most már valahogy "tudom" is ! (a teljesség igény nélkül, a bank,a biztosító,a boltok (vásárlás) stb. és legfőképp' mindennek a fő "segítőtársa" (-ami miatt ez megtehető) a mobiltelefon !
    (és az egyre nagyobb teljesítményű számítógépek)-
    Viszont most, hogy ezeket írom, épp' hozzájárulok én is ahhoz, hogy ezek az elképesztő adatok akarva-akaratlanul elősegítsék azt,hogy minél tökéletesebben megismerjék az "emberiséget!" (Ja, te is, ki épp' olvasod.)
    De ez egy más történet !
    (Úgy tudom ma-szerda- is 14.30.órakor ! Tv)

    VálaszTörlés