2011. május 6., péntek

Csodát találtam !

Az olvasott blogok sorában szerepel a http://koos.hu   ám mivel – gondolom – nem nézi mindenki rendszeresen ezeket, most megmutatnám, amit ma ott találtam.
A videót beilleszteni nem tudom, az alábbi linken megnyithatjátok:
 

Azt hiszem, teljesen érthető, ha az ember olyasmivel találkozik, amit „élőben” már látott, akkor az jobban izgatja a fantáziáját. Világjárásaim közül viszonylag gyakran jut eszembe egyiptomi utam – hol jobb, hol rosszabb híreket látva/hallva a médiában. Az a néhány nap, amit én ott töltöttem, közelebb vitt egy olyan kultúrához, amiről ha csak olvasol, kevéssé kapsz fogalmat. Elképzelni sok mindent lehet, de hangulatot, szagokat, a lenyűgözöttség érzését meg kell élni, azt „csak úgy” elmesélve átadni nem lehet. És  persze, ha valami ott látottal ismételten találkozol, felbugyognak benned a régi emlékeid/élményeid.

Nem akarok én most itt egyiptomi útibeszámolót írni, de a piramisokra mégis csak vesztegetek pár mondatot.
Az ember(én) elképzel valamit, hogy milyen, és főként mekkora egy piramis, hiszen látta már többször is a TV-ben. Aztán alig hogy elhagyja a várost, (csak azért nem mondhatom, hogy a „semmi közepén”, mert tényleg nagyon közel férkőzött hozzá a mai Kairó) szóval buszozol kicsit  és máris ott vannak előtted. Döbbenetesek. Lenyűgözőek.
Én minden utamra igen alaposan előkészültem, annyit biztos tudtam a fáraókról és piramisokról, amennyit az idegenvezető elmondott. Ezért nyugodt lélekkel elsétáltam a csoporttól kicsit messzebb, (amúgy se szeretek sehol, soha tömegben lenni, mert egyedül jobban tudok látni/hallani/érezni, mint más emberek közelségében) és odaálltam a legalsó kősor elé. Valósággal porba-tiport féregnek éreztem magam...
Szerencsére van (még) lehetőség olyan helyen is megállni, ahol épp pár pillanatig nem tolakszik a képbe egy tevehajcsár, egy turistacsoport és egyetlen ronda emeletes ház képe sem… és csak a sivatag van, az eszméletlen méretű kövek meg te….na ott érinti meg a lelkedet a fáraók nagysága.
Nos igen, akár hiszi valaki, akár nem, tudtak valamit azok az évezredekkel ezelőtt élők (is). 
Kép: http://www.ittvoltam.hu/ittvoltam.aspx?id=9c7100e7-7924-4721-ac27-ad5bffda8314


3 megjegyzés:

  1. A gondolataidat beindító cikket olvastam pár napja, bár azóta sem nagyon értem, hogy mi ebben a napóra ? Kis kiigazítás : OK! - sok mindent tudtak a "régiek" is,- pontosabban egy igen kis részük ! -szemben azzal, hogy pl. a Ludolf-féle számot és sok egyéb mást ma már egy gyerek is tudja!
    Ludolph van Ceulen :-) :-)
    Más:
    Meg nem mondom mennyi filmet láttam e témakörben. (Hufu)
    Tipp: Googleba írni Khufu majd fordítását olvasni. (ott van szó a hajójáról (!) és sok egyéb másról is)

    VálaszTörlés
  2. Jut még eszembe , csak az a sok teória ne lenne !- amiben mi magyarok is jók vagyunk. Itt egy kevésbé ismert ?
    Betonból készült a piramis ?
    (Bocs, ha a link nem működne)

    VálaszTörlés
  3. Nos engem az a mondtaod kapott meg,hogy csak a a sivatag van... megállni és széjjelnézni,az maga csoda,az egye-
    düllét/?/furcsa érzése.
    Picit magánügy:az Adrián beúsztam kicsit messzebb,mint gondoltam,és bár láttam az "altalajt" nyílván a lában már nem ért le.Folyó mentén nőttem fel,azt gondolom jól tudok úszni,de szétnéztem és csak a víz és az elérhetetlen altalaj olyan furcsa érzést alakított ki bennem,hogy igencsak gyorsan igyekeztem visszaúszni a partra.
    Lehet a sivatag más érzést vált,ki-,de valahogy hasonlatosnak érzem.
    Köszi a szép utazást.

    VálaszTörlés