2011. május 20., péntek

Legfrissebb szerzeményeim.


Jó, hogy a blogokban szó esik könyvekről is, mert az idézetek az embert kíváncsivá teszik. Most is ezért hoztam ki (BringaBalaton ajánlása alapján) „A sötét sebessége” című könyvet és azonnal neki is estem. Eddig valóban érdekes, első „ülésre” kb. a feléig jutottam, nehéz letenni.  Jó ideje figyelemmel kísérem Szirka blogját is,  s e kettő között (blog-könyv) van párhuzam.
Elgondolkodtató, hogy miért is hisszük mi azt „ép” emberek, hogy akinek valamiféle fogyatékossága van, az kevesebbet ér ?  Kedvenc filmem az Esőember – már csak az ebben látottak miatt is  érdemes az embernek magába szállni – de ha valami módon kicsit közelebbi kapcsolatba kerül a fogyatékosok életével, előbb-utóbb kiderül, hogy vannak tulajdonságaik, melyeket akár irigyelhetnénk is.
Tegnap Tiffanylda kommentjében is épp arról volt szó, hogy mennyire nem értjük, vagy félreértjük  őket. Néha jószándékból, néha közönyből, néha kifejezetten rossz-indulatúan.

A másik könyv, amire igen kíváncsi vagyok a Hawking könyve (A világegyetem dióhéjban).  Érdekelnek ezek a dolgok, még ha van is egy határ, ami után nem értem a dolgokat. Van nekem is egy elképzelésem – amit nyilván a rengeteg össze-vissza olvasott anyagból építettem magamnak. Kár, hogy  nem nagyon van alkalmam/lehetőségem ilyesféle dolgokról beszélgetni, mert az emberek (körülöttem) el vannak foglalva hétköznapjaik gondjával. Századszorra elmesélik unokájuk, betegségük, bosszankodásuk sztoriját – és képesek erről órákig a semmit mondani. Néha – bevallom – nagyon nehezen viselem, s csak az udvariasság tart vissza, hogy sarkonfordulva el ne szaladjak.
Mennyivel jobb lenne a bennünket körülvevő, - még ha ismeretlen is – világmindenség dolgairól beszélni ! Legalább néhanap… Ha másért nem, hát azért, hogy a hétköznapjaink szürkeségébe egy is színt, egy kis mesét vigyünk…
Ez utóbbi témához kapcsolódva itt egy rövid olvasnivaló:

5 megjegyzés:

  1. (1.) Nem kritika! - igaz, magam is "bevezettem" 6 alkalmazom, hogy a könyvtáti könyveket lefotózom, és nem jutottam el addig, hogy NE egy "ágytakaró" (?) pléd (?) legyen alattuk... OK! - ( fiatalabbak : majd rájöttük, hogy egy "szépkorúnak" egyre kevesebb ideje van... dolgokra) Más : "nem viszel be az erdőbe"... nem fogom kikeresni (én) (visszamenőleg) A.Makine könyveit, - amiket olvastam. Tipp: (szerintem) érdemesebb, -ha megoldható,- egy-egy írótól úgy olvasni, hogy : megjelenési sorrendben !
    na, de ezt is rátok bízom! :-)

    VálaszTörlés
  2. Bocs' a melléütésekért /hibákért. Pontosítás : arra céloztam, hogy én fotózom a könyveimet az ágyam tetején,- alatta egy pléddel.
    Más : hogy a "fogyatékosok mely' tulajdonságait ""irigyled!"- nem tudom.Magánügy. ÉN viszont - anno - kb. 1980-as évek elején ?- voltam a 2 db. "egészséges" gyermekemmel együtt nyaralni "fogyatékos" gyerekekkel ! Bizonyára túlzásnak tartanátok, ha írnám : "egy életre szóló" tapasztalatot szereztem ?- és talán a 2 gyerekem is ! (?) -de ne bonyolítsam !
    Más : (magánjellegű üzenet) - bár legutóbb is csak iderohantál... és mire ( fájós lábbal és "testileg eléggé lepusztulva"... kiértem a kapuig már elrohantál... (ne bonyolítsam...) - az neked összekészített újságok közé odaraktam :
    Winston Groom: Forrest Gump avagy eg: "Egy együgyű fickó följegyzései" c. könyvet. (1994)- stb. - ha majd érdekelne, vagy nem ismerted volna. Igaz, (ismétlés) én nem szívesen ajánlok könyveket másoknak. Viszont - talán - azt sem "minősítem", hogy ki- mit olvas.
    Hibákért elnézést,- stb.

    VálaszTörlés
  3. Bocs' ezért is : ( épp' tegnap történt meg velem ) (röviden) - felhívott egy illető...[persze, tagadtam, hogy épp' aludtam... amikor telefonált... ] - csak-csak megkérdezte, hogy vagyok ? - Gondoltam, csak a legminimálisabbat elmondanám neki... de szinte rögtön "kiéreztem" szavaiból, hogy milyen "tippjei" lettek volna... orvoshoz menjek, és hogy' mit- hogyan csináljak...és ne bonyolítsam! Tipp: azért (mielőtt) "minősítesz embereket" - jusson eszedbe, hogy nem biztos, hogy a "sok, okos tippjeiteket"- a másik nem ismerné, vagy nem tudná !
    Sőt : Kedvenc mondásom : " Ki-ki a maga baját tartja/érzi a legsúlyosabbnak!" - stb. Én próbálnék hallgatni !- viszont akkor meg ( a legtöbben) csak-csak kiprovokálják ?- hogy beszéljek róla ?- vagy nem is tudom.
    Attól, hogy én (bizony) nem szívesen hallgatom végig "más baját"- az még NEM jelenti azt, hogy nincs bennem "együttérzés!" - van !- de attól még ...nekem épp' elég a magam baja ! - stb.
    Na, de erről sem többet, mert bizony 08.00. órakor - nálam OFF!

    VálaszTörlés
  4. Másról ? ... ( bár @ Aranyosf. és elég sokan ?- sem az iWiW-en, sem a Facebookon "nincsenek fent"... OK!- magánügy!)Hogy'ki- milyen blogokat olvasgat ?- az is az ! természetesen,- mert műszakilag könnyebb ?- ÉN is belenézek mások blogjaiba...és néha bele is írogatok...[ Isten... vagy valamilyen "felsőbb szerv" - nézze el nekem... ] - viszont ÉN bizony, "nehezen viselem el"- amikor az említett "közösségi oldalakra" fel van pakolva a (kis) gyerek / unoka ...és egyéb fotók/képek sokasága !
    [ Jut eszembe (...) pl. "Jászlány" blogját nézegeted-e még ?... ] - ill. lehet, hogy nekem "csak" az a gondom,- (?) "nők által írt blogok!" (ami nem kritika... de néha elgondolkodom ?...)
    Bizonyára ismétlés : én olvasom pl. a Nők lapját és egyéb női lapokat is...így aztán... csak-csak "fel vagyok vértezve ?" - vagy nem is tudom. Hangsúlyoznám : senkit, de senkit nem akartam volna én ezekkel / ilyesmikkel megbántani, megsérteni ! - se semmi !
    Na, má' vagy 6 perce kellett volna az OFF ! :-)
    ***********************************

    VálaszTörlés
  5. Hát @x sokat nem tudok hozzáfűzni...Én ezeket a könyveket választottam tegnap, remélem nem fogom megbánni egyiket sem.
    Megjelenés sorrendjében olvasni ? Na de ha mindössze kettő van bent ?
    A felajánlott könyv - természetesen - érdekel, legközelebb elhozom.
    Jászlány blogjába többször is belenéztem már, de a "Leány" stílusa nagyon idegen tőlem, őszintén szólva az ő élete már nem érdekel.

    VálaszTörlés