Szalonzene

Valami zenei dolog keresése közben bukkantam egy címre, ami azonnal megfogott, rá is klikkeltem, s az alábbiakat olvastam:

„Ez a fajta zene is ritkaságnak számít ma, de valójában csak második generációs szalonzene. Mivel szalonok sincsenek már, honnan is tudhatnánk, milyen valójában az igazi szalonzene - hacsak nem kosztümös filmes élményeinkből. A fidelio.hu komolyzenei portál szerint a szalonzene a 19. század első felében az egy társaságba tartozást reprezentáló, meghívásos zenehallgatási forma volt, és lényegesen elegánsabbnak számított a pénzért vásárolható koncertélménynél. A Zenei enciklopédia azt írja, hogy a szalonzene olyan szórakoztató zene, amely a 19. sz. elején Franciaországból terjedt el. Eredetileg gyógyfürdők és üdülőhelyek társalgóiban, nemesi és polgári szalonokban szólt teázáshoz, társalgáshoz háttérzeneként. Az együttesek fő hangszerei zongora, a hegedű, és a nagybőgő.”

http://www.vasnepe.hu/kultura_oktatas/20101116_az_igazi__szalonzene_illata

Micsoda találó a Vasnépe címe ! „Az igazi szalonzene illata”. Ahogy elolvastam, (bár akármikor máskor, ha a „szalonzene” kifejezés felbukkant az életemben valamilyen formában) azonnal két meghatározó élmény jutott eszembe: Természetesen az egyik a Nádor ! Nem is tudom, milyen lett volna egy vasárnapi ebéd a Nádorban szalonzene nélkül…

És igen, a szóhoz épp emiatt társult egy meghatározó illat. Nem tudom egy szóval leírni, csak körülírni: volt ebben a hölgyvendégek parfümillatától kezdve, a konyhából átszivárgó étel illatán át az öreg bútorok kicsit poros szagáig minden. Aki ismerte, tudja miről beszélek, s azt is tudja, hogy lehetetlen meghatározni. Mennyire hiányzik ! A Nádor elvesztése nekem majdnem annyira fáj, mint egy rokon halála. A múltam egy darabja tűnt el vele, mindörökre.

Mint ahogy eltűntek azok a nyári estek is, melyeknek ugyancsak ez a zene volt a kísérője, meghatározója: Harkányban a főúton volt egy étterem (rég volt, még süldő-lány koromban, nem emlékszem a nevére), ahová egyszer-egyszer betértünk, amikor ott nyaraltunk. Valami miatt nekem azok az esték is emlékezetesek és e zenét hallva eszembe jutnak. A már egyszer emlegetett alsóbélatelepi Kispipában/Kupában is ilyesféle zene volt divatban…

A legtöbbet hallott „természetesen” a „Herkulesfürdői emlék” . Az a variáció, amit most mellékelek, nem a legjobb minőség, inkább az antik hangzás miatt választottam. A zenekeresés közben örömmel fedeztem fel lánykorom ideálját, Pere Jánost a YouTube-on, aki  ugyancsak énekli ezt a dalt. Megtaláltam a weblapját is http://www.perejanos.hu  fényképével…Istenem, hogy eljárt az idő ! Hol van az a helyre kislegény, aki 50 évvel ezelőtt a szabadtéri színpad  János vitéze volt ? 

A melódia szerzője  és a dal születésének körülményei:

Pazeller Jakab (1869–1957) Badenben született. A bécsi zenei konzervatóriumban hegedű és zeneszerzés szakon tanult Carl Michael Ziehrer tanítványaként. 1895-ben a Carl Theater karmestere lett, ugyancsak Bécsben. A következő évben a 33. gyalogezred katona karmestereként Aradon és Herkulesfürdőn szolgált. 1906-ban Budapestre helyezték át, ahol a 38. gyalogezred állományába került. Hét évvel később megnősült. A Tanácsköztársaság ideje alatt feleségével és két gyermekükkel a fővárosból Székesfehérvárra menekült. 1921-ben beállt Horthy Miklós seregébe. A II. Honvéd gyalogezred katona karmestere lett, egyúttal kinevezték a Bocskay Katonai Akadémia zeneigazgatójává. Egészségi állapota az évek folyamán megromlott, ezért 1924-ben a nyugdíjazását kérte. 1925-ben nyugállományba került. Innentől kezdve a teleket Budapesten, a nyarakat Zebegényben töltötte. 1945-ben osztrák származására hivatkozva a kommunista magyar kormány megvonta a nyugdíját, és feketelistára tette az Osztrák–Magyar Monarchia egykori katonatisztjeként. 1956-ban nyitányt komponált az októberi forradalom tiszteletére. A következő esztendőben elhunyt. Zenei életműve: 1 opera, 2 operett, 1 balett, 3 nyitány, 5 fantázia, számos keringő, katonainduló, sláger, magyar nóta, tánc, dal és zenekari kompozíció. A Herkulesfürdői emlék mellett legismertebb szerzeménye az Akácos út.

Pazeller halálának évében Bajor Nagy Ernő így írta le a Herkulesfürdői emlék születésének történetét az Ország Világ című folyóiratban: „1903 júniusának egyik délelőttjén Herkulesfürdőn, a harminchármas ezred zenekarának karmestere – Pazeller Jakab – véletlenül ráért egy kicsit, mert nem volt délelőtt próbájuk. Bement a szalonba, leült a zongorához, és saját kedvtelésére játszani kezdett. Egyszer csak érdekes téma bontakozott ki a rögtönzésből: keringő, könnyű kis bódulat, áradó romantika s meglepő, érdekes hangvétel ölelkeztek benne. Valami egészen új sarjadt ki a hangok véletlen rendjéből. Most már ő maga is jobban odafigyelt. Addig-addig kalandozott ujja a billentyűkön, míg kiformálódott egy, a főtémához illő szomorkás, boldog utójáték. Aztán rájött, hogy az utójáték előjátéknak is jó. Fél óra múlva felírta a kottapapír fejlécére a címet: Herkulesfürdői emlék. Még aznap hangszerelte, két nap múlva pedig be is mutatták. Ez volt a fiatal zeneszerző 121. műve, akinek nevéhez olyan ismert dallamok fűződnek, mint az Akácos út zenéje. Magyar slágernek nem volt még ilyen sikere.”

( http://hu.wikipedia.org/wiki/Herkulesf%C3%BCrd%C5%91i_eml%C3%A9k_%28film%29 )