2011. június 28., kedd

Ha kedd – akkor ez nem Belgium…*

Messie szindróma  (=gyűjtögetési mánia, ha valaki nem ismerné a szót) – a németek előszeretettel használják, több filmet is láttam, mely ilyen „messie-lakást” mutatott be a szörnyülködő  nézőknek/szomszédoknak. Normális emberi ésszel fel nem fogható…de hát melyik betegség fogható fel normális emberi ésszel ? A többi csak azért nem kelt megütközést, mert nem látszik. Nyilván nem szép egy vastagbéldaganat, vagy egy beszűkült ér sem…

Na jó, persze már megint túlzásokba esem. De őszintén megmondom, a türelmem szavatossági ideje kezd lejárni. Vasárnap kezdtem az ötödik hetet az én kedves kis messie-lakásomban… Kezd teljesen eluralkodni a káosz a lakásban, bennem pedig a türelmetlenség… A kőműves szerdán fejezi be, a vízvezeték szerelő csütörtökön jön. És akkor még visszavan a festés ill. az előszobai spájz-szekrény asztalosmunkája… Anyagiakról ne is essen szó…Most kellene nagyon egy elhalálozó amerikai nagybácsi…aki sajnos nincs. Semmilyen nagybácsim nincs…

Holnaptól pedig számítógépem sincs egy kis ideig. Igaz, ez remélhetőleg jó hír, mert valamiféle gyorsító-generálozásra kerül sor, a kibelezésével egyidejűleg, ergo-morgó kellemesebbé válik majd a gépezésem. Ti kedves olvasók pedig pár napig blog-szünetnek örvendhettek….Lehet, hogy nektek is jót fog tenni, ha nem tépem itt naponta a számat… (Négy év után lassan akár unalmassá is válhatok…gondolom néha.)
Legyetek jók – ha tudtok…a többi nem számít.
(* Volt egyszer régesrég, még a hetvenes években,  egy film, melynek az volt a címe, hogy „Ha kedd, akkor ez Belgium” – nem tudom, emlékszik-e rá még valaki…A cím „csak úgy” a mai nap kapcsán jutott eszembe, a témához semmi köze.)





5 megjegyzés:

  1. Nem tudom,az esetleg mennyit "segítene" rajtad, ha csinálnék pár fotót... arról, hogy kb. ehhez hasonló képeket én is tudnék közzétenni ? :-) :-) Pedig felénk aztán (szinte) a madár sem jár... (vagy csak az)- ill. majd a postás... szerencsémre csak pénteken! :-)
    Persze, együttérzésem !
    Tipp: ilyen alkalmak jók arra,hogy a sok felesleges (?) holmit kidobálja az ember! ( = annyival kevesebbet kell visszapakolni!)
    Na, igen ! - Jókat!

    VálaszTörlés
  2. Az illusztráció nagyon ismerős.
    5 évvel ezelőtt fürdőszoba,konyha felújításon estem át.
    Azt hittem, nem élem túl a fáradtságot,pedig akkor még "csak"
    a hatvanas éveim derekán jártam.
    A lomjaim zömének megkegyelmeztem.
    -Kár volt.-
    Erőt, kitartást kívánok a sok teendődhöz, és valami váratlan nyeremény is jól jönne a pénztárcád
    feltöltéséhez.
    Hiányozni fogsz,de kivárlak!!

    VálaszTörlés
  3. Ha bárki azt mondaná,hogy ő "jól van"- őt irigylem !
    (Kb.+25C° van,de eléggé erős a szél (tegnap óta) és "minden bajom" van! - szerencsére a tv. előtt elaludtam.)
    Szóval : (talán nem is csoda) semmire nem emlékszem az említett filmből, bár olvasom : készült 1969 és még Anita Ekgbert és Vittorio de Sica is "feltűnt" benne - stb.
    Viszont (nem rég' ?- 1-2 éve...) láttam az 1987-ben készült Ha kedd van,akkor az megint Belgium c. filmet. ( részben...mert ne minősítsem...) :-)
    (Viszont- véletlenül - tegnap este a Kevin Costner (?) A jövő hírnöke c. film előtt "ragadam", bár vagy 23.15.-kor lett vége...(készült 1997-ben- és azt "vizionálta",hogy 2013-ban milyen állapotok lesznek az USA-ban.) Na, de ez nem tartozik ide. (A felét sem értettem,oly' rossz volt a szinkron- stb.)
    Továbbá
    A legbelgább belga

    VálaszTörlés
  4. Nálunk jövő héten kezdődik festés... brrr... rágondolni is hátborzongató!! De milyen jó lesz, amikor túl leszünk rajta :o) és rend lesz... és tisztaság...
    Kitartást kívánok neked!!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem a mesterek elvonulása oly felszabadult energiát ad, hogy pikk-pakk összekapod magad és már minden a megszokott helyén lesz.
    A géped felturbózása jót fog tenni, hogy továbbra is segitőtársad legyen gondolataid megosztásában és a mi információ éhségünk megnyugtatására:-)))
    Addig meg ajánlom meghallgatásra:
    http://www.youtube.com/watch?v=i8QFw0qyFWM

    VálaszTörlés