2011. június 26., vasárnap

Látogatás a Martyn múzeumban


Nehéz lesz a tegnapomból csak a jókat kimazsolázni, de „csakazértis” meg fogom próbálni.
Tehát:
„Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. június 10. – Pécs, 1986. április 10.) szobrász, festő, grafikus, illusztrátor és keramikus.
Kaposváron született, ahol gyermek- és ifjúkorát rokona, Rippl-Rónai József házában töltötte.
1926 és 1940 között Párizsban élt és dolgozott, megismerkedett a modern irányzatokkal és azok képviselőivel, mint például De Chirico metafizikus szürrealizmusával. 1934-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Időközben Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport a tagjává választotta. 1940-ben hazatért, és 1945-től kezdve Pécs művészetének meghatározó egyénisége volt.
A második világháború után tagja volt az Európai Iskolának, Kállai Ernővel. A non-figuratív irányzat egyik első magyar képviselője volt. Az 1960-as évektől a síkgeometrikus ábrázolás felé fordult. Szobrászként is a modern magyar szobrászat első kísérletezői között volt. Foglalkozott finomkerámiával is, a Pécsi Porcelángyárban készített tálakat, vázákat. A Dél-Dunántúl kulturális életének is meghatározó alakja volt, szervezőként és publikációival egyaránt fontos szerepet töltött be.” (=wikipedia)

Keresődbe beütve a nevét nagyon sok  helyen olvashatsz még róla. Egy biztos, Pécs egyik jeles művésze volt, s végre méltó helyen nyílt meg képeinek  kiállítása. (Nem írok a reklám hiányáról, erről a témáról pedig hosszan tudnék értekezni, ha bárki  kíváncsi lenne lesújtó véleményemre, s nem csak ennek a kiállításnak az ügyén… A JPM pénzt szedni azt tud, de reklámra már nem telik…)

A Káptalan u. 4-ben, ott ahol (kényszerűen) a fertelmesen összezsúfolt Bauhaus kiállítás is volt anno – nyílt meg a (most már véglegesen itt maradó) tárlat. Az épület nekem nagyon tetszik, és úgy „zusammen” az egész kiállítás nagyszerű. Gondom nekem a fényképezéssel volt (=300.- Ft-ért én a gyenge világítás miatt a szokottnál is gyengébb fotókat tudtam csak csinálni. Bezzeg a Zsolnay Galériában  ! Ott van fény…és egyelőre még fizetni se kell érte.)

Megint szerencsém volt, szombaton d.e. 10-re mentem oda, és megint én voltam az egyetlen látogató. Nagyon szeretem az ilyen állapotot ! Szinte sajátomnak érzek minden képet, vagy ha nem is tulajdonomnak, de csak hozzám szólónak tűnik ilyenkor minden.
Nagy nagy örömmel fedeztem fel makettjét két utcai szobornak, a  „Gabriel Faure emlékére”  és a „Barbár emlék” címűeket, melyek teljes nagyságukban a  művész hajdani háza előtt is láthatók, a mostani tárlattól nem is messze.

Először ezt a két szobrot mutatnám meg,  (tán mondanom sem kellene, de ezek az utcai  fotók  NEM tegnap készültek :-) ), ill. a színes üvegablakos kép is régi, ez a Martyn ház földszintjén volt, nem tudom, jelenleg mi van vele, s most csak azért került ide, mert nekem nagyon tetszik.





A kiállítás udvarán látható szobrok és az épület két részlete

 Az a bizonyos üvegablak 


 Gabriel Faure emlékére



Barbár emlék

És akkor most jöhetnek  képek a kiállítás anyagából:





























(Nem tudom elhallgatni, hogy valójában itt, ebben a házban, két kiállítás lel végleges otthonra, a földszinten az Amerigio Tot  kiállítása készülődik, az emeleten megnyílt  Martyn Ferencé. Csak arra lennék kíváncsi, hogy ha a másik is elkészül végre, akkor duplájára emelkedik-e majd a  belépő ? Vagy én most át lettem verve ?)

6 megjegyzés:

  1. Elsősorban azoknak,akik esetleg kevésbé ismerik a helyszínt, ill. magam is rácsodálkoztam (?) kb. 2009.szeptemberben kezdődött a munka,igaz az egész "Múzeum utca" felújítása.
    Múzeum utca
    Akinek több ideje ill. kedve van, tekerjen a kezdetekig - és a kis képekre katt' maga a kert,ill. az épület belsőrész is megtalálható.

    VálaszTörlés
  2. (Nem kisebbítve @Aranyosf.munkásságát)
    Martyn Ferenc kiáll.megnyitó
    Főleg a utolsó sorban lévő kis képek között érdemes keresgélni.
    Megjegyzem "értékes" az a fotód, amin "az a bizonyos ablak" látható, mert azt (eddig) még sehol nem láttam !
    Megjegyzem :
    Nagyon anno magam is jártam ott,ahol te,- (átalakítás előtt sok-sok évvel)- megjegyzem akkor (is) ketten voltunk, ill. a teremőr néni ment előttünk és felkapcsolta a villanyt, majd utánunk meg le ! - Azt meg elfelejtettem már, hogy régebben voltak olyan napok, amikor egy jeggyel több kiállítás is megtekinthető volt. (?) -és egyéb próbálkozások. Tartok tőle, a jelenlegi "időszak" nem kedvez annak, hogy bármi is olcsóbb legyen !- de ne legyen igazam.
    [ha-ha-ha...épp' olvasom melyik gyógyszarok lesznek "olcsóbbak"... ]

    VálaszTörlés
  3. Most is van olyan lehetőség, hogy egy (viszonylag) kedvezményes jeggyel több kiállítás is látogatható a J.P.M kiállításai közül.
    A villanyt most már nem kell kapcsolgatni, mozgásérzékelős.

    VálaszTörlés
  4. (hétfő)
    Ami azt illeti, erről sem tudtam.
    Martyn F.itt lakott
    (állítólag)
    Nem kritika !- de pl. a volt Rózsakertről nincs híred? Véletlenül arra nem jártál aznap ?

    VálaszTörlés
  5. Nem, nem mentem "le" a Rózsakertig....

    VálaszTörlés
  6. (szerda)
    Derűs Napot! :-)
    "Haladni kell a korral !..." 100 Ft/óra a netezés az ANK-ban ( Nevelési Központ) és mivel mind a háziorvosnál, majd a fodrásznál gyorsan végeztem, szeretett könyvtáram nyitására várok ! (10.00.órakor)
    Nem kritika,de ilyen "öreg és lassú" géppel (?) má' elég rég' "dolgoztam!" (...) de azért csak-csak "összehoztam" ( még jó, hogy emlékeztem a "jelszavaimra" és ilyesmikre!)
    Mit mondjak még ? Hát... "büszke is vagyok" magamra...
    Na, ennyit ! :-) :-)

    VálaszTörlés