2011. június 4., szombat

Tudod-e mi a szcsoti (szcsotka) ?



Tegnap láttam egy 3 részes úti-filmet, „Moszkva - Vlagyivosztok – a világ leghosszabb útja”
címűt.  Kifejezetten szeretem az úti-filmeket, s ha olyan tájakat mutat, ahol jártam, akkor meg különösen.  Most azonban nem a táj és az emberek leírásával foglalkoznék, hanem felfedeztem benne valamit, amit egyrészt nagyon rég láttam, másrészt kíváncsi lennék, hányan ismerik ma még ezt a szót/tárgyat ? 


Egy szibériai boltban a világ legtermészetesebb módján ma is a szcsotkát használják. Amikor ’74-ben kint jártunk, mi is hoztunk egy hasonlót, na nem számolni, csak úgy „emlékbe” – hiszen mindenhol boltban, étteremben ezt láttuk. (Fogalmam nincs az évek során hová keveredett.) És lám a filmből kiderült, hogy ott az elmúlt évtizedek alatt sem ment ki teljesen a divatból.

Nincs a környezetemben első osztályos kisgyerek, emiatt azt se tudom, a magyar iskolákban használatos-e még a golyós/tologatós számológép ? (ami nem is „gép” mégis úgy hívtuk)  Mert arra emlékszem, hogy nekem az is volt. Mint ahogy a számtanfüzet hátoldalára volt nyomtatva az egyszeregy, amit bizony az egész osztály hangosan skandálva gyakorolt és tanult meg.  Gyanítom, hogy ezek a dolgok ma idejét múltnak számítanak és részben emiatt aztán számolni se tudnak a gyerekek. Mint ahogy a „rendes” olvasás-tanítás miatt az írás-olvasás is nehézségekbe ütközik náluk.

És hadd emlékezzem meg a régi hivatali számológépekről is, ha már belekezdtem… Amikor dolgozni kezdtem (1963) volt a könyvelési csoportban (7 fő) egy összeadógép. Csak úgy hívtuk „A Stefi néni gépe”. (Ő volt a legidősebb kolléganőnk, s legtöbbet ő használta – a kisebb összeadásokat mi még fejben „intéztük”.) Beütötted a számokat és egy kart kellett lehúzni ahhoz, hogy a szalagra rögzítse azokat. (Erről – gondolom, már sehol se fogok találni egy fotót.) Jaj de sokszor kattogott néha még  szombat délután is. Akkoriban még nem volt szabad-szombat, bár szombaton a munkaidő csak du. 2-ig tartott - de a könyvelésben 1 fillér differenciát is meg kellett keresni.
Volt kézi-tekerős szorzógép is, az is eltűnt a modernizálás során.
Később aztán jöttek a nagyobb, zörgő elektromos gépek, majd a dizájnosabbak. Nagyon szerettem a kis lapos Olivettit – egy ilyen gép egészen a nyugdíjba-menésemig megvolt.




Hja, ma már itt vannak a számítógépek – biztos mindenki úgy gondolja, ezek a dolgok rég elavultak és nem fontosak.Ezt még el is fogadom.

Néha azonban úgy tűnik, hogy nem mindenki akar/tud?/ ennyire haladni a korral. Az az érzésem, hogy Oroszország egyes részein évtizedek múlva is lehet majd szcsotkát látni…s ki tudja nem lenne-e praktikus itthon is megtanítani számolni a gyerekeket ?

Képek:

12 megjegyzés:

  1. Ismerjem el, pl. az orosz (?) nevét nem tudtam. Viszont most nincs időm részletezni,- (meg,hogy egy kicsit a "mai fiatalokat védjem")- esetleg írjad be a keresőbe azt, hogy szoroban ! vagy szorobán ?-
    Nem tudom az adatokat sem, de van pl. ismerősöm, kinek a leánya (?) "nagy bajnok" benne - és ilyesmik. (pécsi)
    Hagyján... (előre rosszul vagyok...) d.e. érettségi találkozóra megyek.
    Na ne bonyolítsam! (11 órára)

    VálaszTörlés
  2. (Hangsúlyoznám : "nyugodj meg!" - remélem egy kicsit utánanéztél ?- mert tanítják az ált.iskolában és már 1 osztályos gyerek is versenyez,- stb.)- csak szorobán a neve. Viszont épp' olvastam a napokban valaki blogjában, hogy pl. a logarléc-et (!) kellett volna valahogy elmagyaráznia unokájának ? -és volt is gondban.
    (megjegyzem én is lennék, bár a logarlécem - valahol - még megvan.)

    VálaszTörlés
  3. A középső képen látható (osztó,
    szorzó,tekerő) gépet mi "Terike
    néninek" hívtuk hasonló okokból.
    Milyen aranyos dolgokat juttatsz
    az eszembe....

    VálaszTörlés
  4. Én is láttam ilyet Szovjetúnióban, de még tekerős számológépet is használtam. Logarléccel való számolást is szerttem, sőt iskolai logarléctoló versenyt is nyertem. Jó kis emlékek a múltból. Köszönöm, hogy eszembe juttattad .

    VálaszTörlés
  5. Bizony!Bizony!Ha az ember elment egy általános iskola mellet-,amikor m-r nyitva voltak az ablakok-,mást sem lehetett hallani,mint a közösen skandált szozótáblát és a hangos szótagolva olvasást.
    A gimi és egyetem között dolgoztem,Szőrmekonfekció/hoasszabb neve volt/ gyárban.Előszőr kvadratíroztam,a kvadrátot számoltám ét dm2-re,később "előléptettek" ls számláztam.No ott aztán tekertem a kézi szorzógépet.Hibázni nem lehetett,az inkasszó ment a bank fele.Egy szobában voltam a könyveléssel és emlékszem,hogy az adókönyvelésnél nem lehetett egy filléres eltérés sem.És lereni kellett a hibát, rengeteg túlórával.Amit úgy nézem vissza sze-
    retnénel állítani, a túlórákat le lehetett "csúsztatni".Úgy emlékszem maximum két nap.Persze egy csomó óra "benntmaradt".
    Nekem is volt ilyen kis számológépem.Még nálunk a suliban az alsótagozatos tantermekben volt olyan csuda nagy is.

    VálaszTörlés
  6. (vasárnap)
    Utókornak : (állítólag) szombat d.u. akkora eső volt Pécsett, hogy még az egyik tv.híradóba is belekerültünk.
    Nem nagyon tudok róla... bent a étteremben nem esett az eső... :-)
    Ismerősöm írja : " kevesebb mint 30 perc alatt, 31,5 mm. eső esett" - ill. " az elmúlt napokban - gondolom péntek és szombat- összesen több mint 60 mm eső esett." - Pécs
    Remélem, ki-ki jól van!
    Jó kérdés, hogyan és hol fázhattam meg ? (...)
    mellesleg :
    Ledina étterem
    (Emeleti különtermében- stb.)

    VálaszTörlés
  7. "Bejött" a régebbi gondolatod... amiről annyi szó is esett ... anno
    Ágoston tér

    VálaszTörlés
  8. Tekerőset nem, de elektromechanikus gépet használtam én is ásványvagyon-mérleg számításhoz. Aztán pár év múlva jöttek a kézi számológépek (a 80-as évek elején voltunk), de mivel az elektromechanikus gép pénztárszalagra is írta az eredményt, azon vissza lehetett nézni, ha valami nem stimmelt, mert félreütötted. A kézi számológépen nem. Maradt a dupla számolás: minden műveletet kétszer végeztünk el, hogy ne legyen hiba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vajon hogy bukkantál erre a bejegyzésemre ? 2011-ben írtam...De ettől még igaz minden sora. És akkor hasonló korúak lehetünk, ha még te is ismerted azt a régimódi gépet...Örülök, hogy erre jártál, nézz be a későbbi anyagokba is, hátha találsz még valami emlékezésre--méltót...

      Törlés
    2. Remek dolog, szeretni lehet-korlátaival is a logarléc, főleg Fáber . . az már igen DE ma sokan használják?

      Törlés
    3. Micsoda meglepetés ! 12 évvel ezelőtti írásomra is érkezik néha egy egy komment. Be kell valljam, jólesik. Hogy ma miket használnak ? Hát én bizony már igencsak messzire kerültem a hivatali munkától, fogalmam nincs, mit használnak, de szerintem CSAK számítógépet.
      Legyenek vele boldogok. Én boldog voltam azokkal a régi cuccokkal is és jólesően emlékszem rájuk.... (Vagy tán csak arra a régi szép időre ? Ifjúságomra ????)

      Törlés