2011. július 6., szerda

Hajnalok hajnalán

(Elgondolkodtam, mikor leírtam a címet, hogy más nyelven van-e efféle időmeghatározás ?… A német biztos nem tudja ilyen egyszerűen és kifejezően mondani.)


Szóval hajnalok hajnalán ébredtem, s olyan frissnek éreztem magam, hogy tudtam, itt elalvásról/visszaalvásról szó sem lehet. Fél 5 volt. Kibócorogtam az udvarba, és azonnal tudtam, ma erről fogok írni. Kicsit didergős volt az idő, de a vékony hálóingemben nem mondanám, hogy kifejezetten fáztam volna. Karjaimat összefonva álltam, és jó mélyen beszippantottam azt az illatot, ami csak és kizárólag hajnalok hajnalán érezhető. Az éjszaka titokzatos, elvonuló és a nappal reményekkel teli, közelgő illata – még itt a városban se pusztult ki. Az ég meghatározhatatlan színű, ólomszürke valami lehetetlen halvány ciklámen-rózsaszínnel áthúzva, felhő sehol – és még igazán sehol sincs nyoma annak, hogy a nap kelni akar. (Legalábbis ahonnan én nézem az eget.)  Fél óra múlva már határozottan világosabb van. A rózsaszín is erősödik, a szürke valami fura kékbe megy át, és már intenzíven dalol a feketerigó, és még valami másik madár, amit a hangja alapján nem ismerek fel. Kurrognak a gerlék is egyet-egyet.
Csak állok ott, és eszembe jutnak a nevezetes hajnalaim.
Három volt mindösszesen – talán ennyi elég is egy életre.

Az első mindjárt kicsi gyerekkoromban. Lehettem  6-8 éves. Csupa vad izgalom. Megyünk a Balatonra ! Apu hatalmas vesszőből font útikosarát már előre elküldték nagyszüleim, és minket  - (bár a tesóm jelenlétére nem emlékszem), de engem mindenesetre kézen fogva vezetnek lefelé, az akkor még göröngyös, kőbányai lovaskocsik fékje által vályúsra vágott, finom szürke poros SZB. úton. Álmos vagyok, de azt érzem és most is élénken emlékszem rá, valami különös varázslat volt akkor a levegőben. Valami olyasféle várakozás, mint karácsony este. Nem vonatoztam sokat gyerekkoromban, talán annak a várható izgalmára emlékszem - nem tudom. De látom magam azon a reggelen és érzem az akkori érzéseimet. Különös…

A következő reggel sokat váratott magára, mert úgy 20-21 éves korom körül, egy nyáron ért utol. Orfűn táboroztunk, én egyedül aludtam egy sátorban ( lévén egyedül lány a sok fiú között). Magam sem tudom, miért ébredhettem fel a szokottnál korábban, de felébredtem. A nap már felkelt, de az erdő mögül még nem bújt elő. Az ég már ragyogóan kék volt, mondhatnám arany-kék, ha lenne ilyen szín – de az is lehet, hogy mégis csak van valami ilyesmi, mert a kora reggeli nyári ég színe ez. Széthajtottam a sátor szárnyait, és törökülésbe ültem az „ajtóban”. Előttem a fűben harmat csillogott, annak a csodálatos rétnek a millió apró kicsi virága, fűszála mintha egyenként engem köszöntött volna: mi itt vagyunk, s de jó, hogy te is itt vagy ! Nézd ! …és láttam egy csöpp bogarat felfelé mászni egy, a súlyától egyre inkább meghajló fűszálon, és láttam a már korán szorgosan ide-oda igyekvő hangyákat. Méhek döngtek, madarak füttyögettek, és csak elvétve brekkent egy egy béka. Arra gondoltam, hogy ez, EZ a béke. Ilyen, amikor szinte megáll az idő – és úgy érzed, ennél tökéletesebb már nem is lehetne a világ.

A harmadik hajnalom volt a talán a legszebb – időrendben az utolsó. 1988 szeptember  4 volt. Elmondhatatlanul izgatott voltam, aznap indultam megmászni a Triglavot. 43 évesen, egyedül, mindenféle magashegyi előképzettség nélkül. Nem csoda, ha azon az éjszakán keveset aludtam. Még csak 3 óra volt, amikor felébredtem,  és az uskovnicai turistaház 14.sz. szobájának picinyke ablakát kinyitottam. És ott várt rám a világmindenség. A szó szoros értelmében úgy éreztem, felszippant, magához húz az égbolt. Varázslatos, selymesen mélykék, rajta tényleg aranynak és hatalmasnak látszó csillagaival. Én még ilyen csodálatosnak addig nem láttam – igaz, azóta sem. Ott fenn a hegyen, ahol semmiféle fényszemét nem zavarja a kilátását, ott látszanak igazán a csillagok. Más aztán nem is látszott, a sötétben csak sötét folt volt a hatalmas fenyő is a ház közelében. És akkor a szomszédos istállóban megmoccant egy tehén és a nyakában lévő kolomp egy picikét megcsendült. Elsírom magam, ha erre gondolok…
Olyan pillanat volt, amikor hinni tudtam mindenben, amikor úgy éreztem, ami körülöttem van, annál tökéletesebb nem létezik, amikor nem lett volna baj, ha végleg magába szippant ez a csodálatos, végtelen, hatalmas éjszaka…Azt hiszem nem volt ennél boldogabb/magasztosabb/felemelőbb élményem az életemben. Varázslatos volt, mondom, de érzem, a szavak semmiképp nem adják vissza, amit akkor, ott átéltem. Lassan világosodott, megszürkült a mélykék ég, elhalványodtak a csillagok, a fenyőfa egyszer csak teljes valójában ott pompázott – látszottak a szemközti hegyek a halványszürkés hajnali ködben….
És ma már tudom, soha, soha ilyen hajnalom nem lesz, soha ilyen boldogságot átélni nem fogok, de amíg élek, hálás leszek azért, hogy ezt akkor és ott megtapasztalhattam. 






8 megjegyzés:

  1. Óh, csodás pillanatok!
    Lírai elbeszéléssel.
    Köszönöm.
    További szép napot!

    VálaszTörlés
  2. Jó volt olvasni!Szinte láttam én is amit leírtál. Átérezni persze csak Te tudod:-)))))Hisz a Te emlékeid.

    VálaszTörlés
  3. Olyan szépen írtál róluk... Olyan ajándékok ezek, amit soha senki más nem kaphat meg. Egyedül a tiéd... csakis a tiéd!

    VálaszTörlés
  4. Egy kis "okoskodás" (de röviden!) - mert nem tudom, hogy ma (szerda) mikor kezdődne a Tour de France -(ha ma lesz ?)- stb.
    Hogy más nyelven van-e ilyen kifejezés ?- nem tudom. (nem is keresem) persze, nekem "beugrott", hogy esetleg "csak" egy alliteráció, de aztán inkább azt hiszem : a szóismétlés az a mondanivaló nyomatékosítása lehet ?- és ilyesmik.
    Ha már említetted az időmeghatározást !- lehet,nem sokan tudják, hogy a napkorong "állása" látása alapján vannak a szavaink!
    sorrendben kb. így :
    hajnalodás - (hajnal) szürkület - (hajnal)pirkadat - (hanal)virradat - végül a hajnalhasadás. De ne bonyolítsam! :-) szóval a Nap mozgását tekintve vannak értendők ezek a szavak. Bővebben :magyar szinonimaszótár
    majd kifelejtettem sép 8régi) szavunk : korány (!)
    Én csak 05.30.-kor mentem ki, kb.+15C5 lehetett. Mostanra meg lett kb. +27C5 (árnyékban) - viszont a szél miatt- valahogy elviselhető . (?)
    Más : viszont olyasmit hallottam tegnap a tv-ben, hogy afrikai népeknek (?) -ill. bennszülött-félék ?- nincs szavuk a hazugságra-és állítólag nem is nagyon ismerik és nem alkalmazzák.
    na, de ez nem tartozik ide, meg szintén túl bonyolult. (pl. állatvilágban a "megtévesztés" )
    **********************************

    VálaszTörlés
  5. Nem szeretem a korai felkelést, de olyan csodásan írtad le a hajnalt,
    hogy kedvem lenne megtapasztalni.
    Egy pirkadat azért az én életemben is
    boldogságot hozott.
    Az első gyermekem születése egy júniusi hajnalban történt,és rigók
    füttye színesítette az ablakon
    beáramló fénykezdetet.
    Életem első, s talán utolsó igazi
    BOLDOGSÁG érzetét éltem akkor meg.

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű írás,mert ez az.És gyönyörű élmény az olvasónak!

    VálaszTörlés
  7. 07/07/(csütörtök)
    Sajnálatos,hogy a téma kapcsán (sátorozás) 2 db. régi fényképemet nem találom ! (Lakás feltúrva...stb.)
    Örök problémám, hogy melyik években,hányadik oszt. lehettem ?- Szóval- úgy emlékszem - első sátorozásom V.vagy VI.oszt végén (?) Abaligeten,- ill. kb. akkor Balatonfenyves alsón - az úttörőkkel. ( durva becslés: ez kb. 1957 vagy 1958 lehetett ?) nyáron.
    Sajnálatos, hogy a többször említett alsóbélatelepi (sátorban) családi nyaralás dátmát sem tudom ma már felidézni. na, mindegy (Ez van,- azaz volt)
    Jut eszembe : majd 1973 nyarán Bárban (Duna mellett) sátoroztam, ill. Bélatelepen a Campingban is.
    Így ha mindent összeszedek, akkor 3 x 2 alkalommal = 6.- sátoroztam.
    Természetesen mindegyikhez tartozik 2-3 "emlékezetes" történetem, de az már -csak- úgy szokott lenni ! :-)

    VálaszTörlés
  8. Nagy kár, vagy szerencse ?- már nem maradt időm (...) a tegnapi, (5.) Tour de France szakasz látványosságairól írni ! Kb. 16 órakor "értek ki" a tengerpartra ( épp' apály volt)- ill. az utolsó félórában (?) haladtak a tengerparton. A kis városokról, templomok,kastélyok meg szót sem !
    Persze, nincs időm a wikipediaban utánanézni. (még szerencse...)

    VálaszTörlés