2011. július 14., csütörtök

Már a Nők Lapja is ??!!


Nem vagyok állandó olvasója semmilyen folyóiratnak, de néha innen-onnan  kidobásra szánt újságok eljutnak hozzám s belenézek. Igaz, hogy a pletykalapokból szinte semmit se értek, mert én a benne szereplő személyeket nem ismerem (tekintve, hogy magyar TV-t nem nézek, magyar rádiót alig hallgatok és a magyar újságok olvasásában is vannak erős hiányosságaim) – szóval mindegy, belenézek és továbbadom olyanoknak, akik esetleg legalább a szereplőket ismerik.
De…
A fent felsorolt pletykalapok közül a Nők Lapja még viszonylag elviselhető – legalábbis egy része. Vannak benne régi szerzők, akiknek akár még szívesen is olvasom az írását, közülük kedvencem Schäffer Erzsébet – na szóval nem ez a lényeg.
Hanem a 25. számban látok az utolsó lapon egy felhívást az olvasóhoz:  „Egy gátlástalan ember a nevemben állítja, birtokolja a Rózsakereszt erejét” címmel…  Hát hogy egy viszonylag normális lap ide süllyedjen, hogy ilyeneket is leközöl, enyhén szólva is csodálom. Vagy ennyire kellett nekik a reklám-pénz ?
Normális az az ember, aki az efféle csodákban hisz ??? És miért is engedélyezik, (sőt, úgy tűnik ezek szerint, mintha még támogatnák is) az efféle marhaságokat ????

Elolvasásra ajánlom (ezért nem is írok belőle részleteket) ezt:


Hallóóóóó! Ébrsztőőőőő!
Csodák ugyan vannak, de azok nem reklámozzák magukat !

3 megjegyzés:

  1. Épp' magam is olvastam azt az egy oldalas "hirdetést" (vagy mit)- valamelyest elgondolkodtam rajta...
    Azt azért majd ne feledd, hogy ( anno egy-egy újság egész oldalas hirdetésének árát felületesen tudtam)
    így aztán miért épp' a Nők Lapja lenne a kivétel?
    Ha nem is a témához ( mert bele-belenézek mások "életébe?" )
    "Továbbképzés"

    VálaszTörlés
  2. Kimaradt : jó is, hogy ezt megírtad, mert elfelejtettem megnézni, mi a franc lehet az a Pentákulum ! Na,má' okosabban halok meg !
    Csak ne lenne oly' messze a posta... meg vajon mennyi lehet a bélyeg ára Hollandiába ?- hátha rám férne egy Pentákulum ? (...)

    VálaszTörlés
  3. Utókornak :
    (péntek regel, 07/15-én 03.30.órakor -kb.+23 C°,de szeles időben )
    Ha lehet hinni a híreknek, akkor tegnap (csütörtökön) megint meleg rekordok dőltek meg! Budapesten is, ill. Pakson volt a legmelegebb ?- +37,8 C° - a Pécsi hőmérsékletet meg sem néztem! (Épp' elég volt érezni!)
    Pontosabban az unokámat nézegettem... kb. 14.30.órától kezdve... ismerkedtünk egymással !
    Szerencsére egy mocskos méh nem őt szúrta meg!- hanem az Édesanyját!
    (mezítláb rálépett egy méhre...)
    Na, ezt leszámítva eddig elég jól elvoltunk...
    Más : nézve hajnalban a radarképet,- kb.a Balaton felett vonult el a 'hideg?"- D-Dunántúlt elkerülte ! - sajnos nekünk csak a "légmozgás" jutott. :-(

    VálaszTörlés