2011. augusztus 25., csütörtök

678-as hiba – a távoli számítógép nem válaszolt….

("Csak" egy net nélküli napom volt....de mint látható, a hibát elhárították !)

Mint egy zongoraművész, aki azonnal ráejti kezét a billentyűkre – képzeletben legalábbis  így ülök tegnap óta a számítógépem előtt. Várok. Várakozom a hiba-elhárításra, merthogy nincs netem….

678-as hibám van (fogalmam nincs, ez mit jelent) –  bejelentettem már és tudom, 72 órájuk van a kijavítására – de az bizony 3 napot jelent…És nem szégyellem bevallani, az Internet igencsak részese az életemnek- így hát már most erős hiányérzetem van. Nem csak és nem elsősorban a blogírás a „munkám” – hanem rengeteg dolog ellenőrzése, elolvasása, megnézése. Látok valamit a Tv-ben, amiben elbizonytalanodom, nem értek, vagy csak egyszerűen többet akarok tudni róla – máris keresem a Google-ban – amit mellesleg nagyon gyakran használok, bármiről legyen is szó. Már a környezetem, géppel nem rendelkező ismerőseim  is rászoktak, ha valamit tudni akarnak, csak felhívnak, hogy ugyan, nézném már meg a gépen…
Kétségtelen, nagy csapás lenne számomra, ha valami miatt nem tudnám az Internetet használni…Nem is akarok erre gondolni – ami persze lehetetlenség, mert néha igenis eszembe jutnak rémisztő dolgok, de nem igazán akarnék most ebbe a témába belemenni.

Tulajdonképp arra gondoltam, hogy előre írok post-okat, s ha majd visszakaptam a vonalamat, akkor részletekben „becsöpögtetem” – bizonyítván, hogy az elmúlt időt sem töltöttem tétlenül.  :- )   

(Na erre nem került sor, részben mert 24 óra sem kellett a hiba elhárításához, részben a hőség miatt.... )

Pedig valójában tétlenül töltöttem az elmúlt napot, mert ebben az elviselhetetlen, közel 40 fokos hőségben semmit se lehet csinálni. A kötelező köreimet megfutom ugyan, de a lakásból jóformán ki sem lépek, minden „elmenős” programot lemondtam, remélve, hogy a jövő hétre talán javul kissé az idő.
Így van időm olvasni. Ezzel kapcsolatban azonnal van is miről beszámolnom – talán mások okulására….

40 év munkaviszonyomból az utolsó 15-ben könyvtáros (is) voltam. Fogalmam nincs, hány éve járhatok könyvtárba, nem vezetek róla nyilvántartást. A Megyei Könyvtárban jól ismertek, nem csak mint olvasót, hanem mint kollégát is. A könyvtárosi tanfolyamot is náluk végeztem. Soha életemben könyv nálam el nem veszett, semmi „kalamajkám” nem volt, mindig is szerettem könyvtárba járni, szinte második otthonomnak tartottam. Tanúk lehettek ti is, a „Kaptáramról” eddig csak áradozva beszéltem.

Most a nyári zárás előtt kihoztam hat jó vastag könyvet, hogy a hosszú szünet alatt ne unatkozzam. Kaptam is egy kis cédulkát, hogy mikor, hogyan van nyitva/zárva a könyvtár.


(Ítéljétek meg ti, hogy elég világos-e a szöveg, én kicsit elgondolkodtam rajta, nem lehetett volna-e érthetőbben megírni…)   Közben vendégem volt, meleg volt,  és egyszerűen – ezt nem tagadom – elfelejtettem, hogy  augusztus 16-án vissza kell(ett volna) vinnem  a könyveket. Így aztán erre csak augusztus 22.-én,  az előírt időpont után 6 nappal került sor. Azonnal rám vágtak 600.- Ft bírságot a késedelemért…

Azt most nem írnám le, hogy miket gondoltam, de ezek közül a legfontosabb, hogy tán hagynom kéne ezt a szarrágó és pénzéhes, rohadék bandát a fészkes fenébe. Hogy ennyire nem tudnak se emberségesek, se segítőkészek, se nagyvonalúak lenni, hogy egy nyugdíjast az első egy hetes késedelem után – jó, nem figyelmeztetik E-mail-ban, pedig tudják a címemet – de azonnal és rögtön jól megvágják, nem számít, hogy hány éve „hűséges” olvasójuk ????  Egyébként – ismerve a fiatalok hozzáállását bizonyos dolgokhoz – meggyőződésem, hogy igencsak jó bevételi forrás lesz ez  a cégnek….

Azt sem értem és legközelebb, ha megyek, meg is fogom kérdezni, hogy nekem miért nincs a belépési nyilatkozatomból egy példányom ? Mert nincs. Egyáltalán, rajta van-e ez a késedelmi-bírságos figyelmeztetés ??? Csak az a fenti képen szinte nem is olvasható, bal oldali,  kicsike blokkdarabka bizonyítja, hogy én egy évre kifizetem a tagdíjat. Nagy valószínűséggel ekkor az orrom alá nyomtak valami belépési nyilatkozatot. Öreg vagyok, feledékeny, tényleg nem emlékszem rá  - és ha odanyomták, akkor én biztos alá is írtam. Elolvasás nélkül. Hiszen belépési nyilatkozat volt, és én be akartam lépni. Hiszen ezer éve járok könyvtárba. Hiszen eddig még sosem vertek át. Sehol nem szerepelt nagy piros betűkkel, hogy mostantól a késedelmekért komoly büntetést kell fizetni !! Szóban sem figyelmeztetett a megváltozott „rendszerre” senki. Sehol nem látod a könyvtárban  kiírva, hogy „Kedves olvasóink, felhívjuk figyelmüket, hogy ha késedelmesen hozzák vissza a kikölcsönzött könyveket – akkor keményen megbüntetjük !”
Nem, csendben és titokban „dolgoznak”  mint a szú, aljas módon megrágják az asztallábat… Csak aztán ne csodálkozzon senki, ha az asztal egyszer csak összerogy az arany  étkészletek, metszett üvegek és drága porcelánok alatt….

Gyerekek, nekem a 600.- Ft  1-2 napi kajám ára !  Lehet, hogy szégyen ezt leírni, na de ha ez az igazság ?!?

4 megjegyzés:

  1. Eléggé meleg van... (hajnalban kb. +211+22 C°) -egyáltalán nem szeretném a megpróbáltatásainkat fokozni...(idegesíteni,elkedvetleníteni, stb.)
    ...és okoskodni sem akarnék !
    Teljesen véletlen, hogy épp' 2 napja megnéztem annak a könyvtárnak a honlapját, ahová jársz... ( tényközlés : az "én" könyvtáram honlapját meg elég régóta ismerem)
    Elintézhetném a hozzászólást azzal, hogy a honlapjukon nézzed meg (nézted volna meg) a Felszólítások rendjét... kissé "érdekes," hogy (állítólag) 3 nappal a lejárat előtt (?) e-mailben értesíteni kellett volna téged - és további tudnivalók.
    Ne bonyolítsam ! Nincs kedvem viccelődni sem (!) hogy pl. "peres úton"- szerezz érvényt az igazadnak! Bár mostanság nagyon javasolják a pereskedés előtti - valamilyen - megegyezést ! ( valamilyen "békéltetés-nek" nevezik.)

    VálaszTörlés
  2. (2.) [ Bizonyára minden könyvtárnak mások a "szabályai" ?- az "enyém" (állítólag!) elfogadja azt, ha a lejárat előtt (!) telefonon,vagy személyesen bejelentem,hogy "hosszabbítást kérek" -és ezt 3 alkalommal (!) tehetem meg. - na, ezt majd meg is kérdezem tőlük,- legközelebb, igaz-e ? ] -ez lényegtelen esetedben.
    Viszont - azért képzeld el - (nem vagyunk egyformák...)- bizonyára vannak olyan olvasók is, akik előjegyeztetnek egy-egy könyvet és nagyon várják (?) hogy más visszavigye.
    A történethez : ( régebben írtam volna ) - a hosszú "meséért" elnézést : írja valaki egy olvasói levélben, hogy épp' kapott egy több 10 ezer Ft-os számlát... (csekket) - amitől felháborodott (!) - mert vagy közel 2 éve (!) nem kapott számlát... amire én meg csak-csak azt mondtam magamban, vajon közel 2 év alatt miért nem "reklamált"-és intézkedett ?
    Persze, ezt is ki-ki minősítse úgy, ahogy akarja.
    Természetesen én sem "szívesen" fizetnék ki 600 Ft-ot akkor, amikor úgy érezném, hogy nem teljesen "jogos!" - Cinikus,vagy demagóg szöveg lenne, ha azt írnám, "a törvény nem ismerete,az nem mentesít" - vagy ha azt írnám, hogy (esetedben) a késedelmi díj befizetése -minden bizonnyal elérte célját....

    VálaszTörlés
  3. Esetleg még csak ezt itt :
    Tudásközpont
    benne bal old. Szolgáltatások - és abból a kölcsönzésre katt' !
    Persze, majd 'mondhatod", hogy pl. a sok "szépkorú" kinek nincs netje,honnan tudja ezt ? - viszont neked csak-csak van neted.
    Véleményem (?) - hát... én hagynám a francba az egészet !

    VálaszTörlés
  4. Itt a mi könyvtárunkban szóban mondták el a kölcsönzés szabályait és úgy ahogy @x írja telefonon v. emailen lehet kérni a hosszabítást.
    késedelem esetén napi 5.-Ft-ot számolnak fel /könyvenként. Én is így jártam a nyári szünet miatt 1 db könyv nálam maradt, kíváncsi leszek mennyi lesz a bünti.
    A nyári szünetre azért az nem igaz, hogy várnak mások a könyvre, mivel a könyvtár zárva!

    VálaszTörlés