2011. augusztus 18., csütörtök

Szó, szó, szó (Shakespeare: Hamlet) + kép


Ha van kis időd, ajánlom, nézd végig az alábbi két filmet (20 és 50 percesek) ! Szerintem megéri – bár eddig ismeretlen dolgokat nem tudhat meg belőle az, aki gondolkodik, és nyitott szemmel él… és sajnos igazán jó megoldás egyik film végén sincs…  



Még a villanykörte összeesküvés se volt igazán újdonság – legalábbis számomra – mert már rég rájöttem arra, hogy totálisan ki vagyunk használva/el vagyunk nyomva/agyilag meg vagyunk nyomorítva….




Egyébként pedig a „Nagy Testvér” figyel…
Nézd csak meg ezt:
Kétszeres kattintással teljesen felismerhetően felnagyíthatók az arcok…. (Nem az első ilyen kép, amivel találkozom…Bár én igazán már ebben sem hiszek, mert annyiféle trükk létezik a mai digitális világban ! Találtam a képen fejetlen embert, félbevágott testeket, stb… Tényleg az ember nem tudja már, mi a való és mi a hamisítás.)

(Köszönet az ajánlatokért  @x-nek)



2 megjegyzés:

  1. (Majd nem engem "elátkozni!" ) megjegyzem - valahogy - a téma annak kapcsán "került elő," hogy nem oly' régen a kb. 10 éves (BOSH) mosógépünkön csapágyat cseréltettem. (20 ezer Ft) - majd nem sokkal később nem centrifugált. Állítólag az ékszíj szakadt el benne. Javítás : 6.500 Ft - és ki-ki másképp' vélekedik arról, hogy érdemes volt-e megjavíttatnom ?- (10 év után) és miért nem vettünk egy újat. Ne bonyolítsam,ki-ki döntse el, mit tett volna a helyemben.
    Na, de... csak-csak bedöglött a 4-5 (?) éves mikro is. (vettünk egy újat...) majd "berágtam"...(7 annyira szokatlan a kezelése,- stb.) a "régit" - megcsináltattam 3.000-ért ! (ha bevittem volna a javítóba + hazaszáll.- olcsóbb lett volna) - nem tudom, "mit hoz a jövő?"... kisebb dolgaink is dögledeznek... ( amiket nemes egyszerűséggel "kidobrtam" [szelektíven g - falióra...és tudom is én mit nem.
    Sajnálatos, hogy leginkább meg én "dögledezem!"- amire (valahogy) nincs ennyire egyszerű megoldás !

    VálaszTörlés
  2. Kimaradt : találtam telefonszámot (Pécs) " működésképtelen mosógépét alkatrésznek megveszem" - írom csak azért, mert régebben az ilyen dolgokat ( bár működött) nemes egyszerűséggel a "vasgyűjtőnek" adtam ! (hűtőszekrény, számítógépek és ne soroljam) na, ennyit mára !
    Mert hajnal óta nem volt netem... és elég sok "időt veszítettem!" (stb.)

    VálaszTörlés