Találkozni jó

Rettentően sajnálom, hogy sosincs a közelünkben valahol elrejtve egy magnó, amikor hárman, régi gimis osztálytársak, összejövünk – egy év szünet után….

Csodajó dolgokat lehetne visszahallgatni...

Egyikünk Franciaországban él, csak nyáron tartózkodik itthon többnyire egy hónapot, a másik pécsi ugyan, de 5 hetes váltásokban Németországba jár betegápolni, én meg ugye itthon ülök és várom őket….

Amikor egy év távollét után összejövünk, az első délután/este olyan, hogy  a levegővételre is csak ritkán jut idő, mert annyi minden van, amit meg ”kell” beszélni…és amit jó megbeszélni, és amit akárkivel nem beszélhet meg az ember, csak azzal, akit legalább ötven éve ismer….

Ilyen volt a tegnap este is, hattól tízig sok minden belefért….Jó volt.

A volt osztálytársakkal  évente találkozunk, igaz, nem „vacsorás” nagy-ünnepes banketten, de kis fagyizós-sütizős délutánokon.

Persze már nagyon rég túl vagyunk a „szokásos” eseményeken, az első nagy szerelmen, az esküvőkön, a gyerekszüléseken, válásokon, újabb (most már gyerek) esküvőkön, újabb (most már ugye az unokák)születéseken, túl vagyunk a betegségek első megdöbbentő sorozatán – de ami mostanában  új témaként jelentkezik, már szinte minden alkalomra van valaki, aki nem jött el a találkozóra…nem jöhetett és már soha többet nem is fog…

Idén kettővel kevesebb (eddig) a létszám….

Jó programot terveltem ki nekik (naná, hogy én vagyok ezer éve a találkozók szervezője….) majd ha nem jön közbe semmi, beszámolok holnap erről is.