A világvége előtti utolsó megálló: Drávaiványi

Tegnap megtettem a „szokásos zarándokutamat” Drávasztárára, ami azért a világ vége, mert ez egy zsákfalu, főutcája beleszalad a Dráva töltésébe, s a túlfelen az már Horvátország.

Mivel Sztára ezen blogban már többször is említődött, most kicsit inkább ezzel, a címben említett, világvége előtti utolsó megállóval: Drávaiványival foglalkoznék. Igaz esett már szó e faluról és híres fakazettás mennyezetű templomáról is, de talán nem ilyen részletesen….

Iványi kisebb Sztáránál, a lakosok száma itt  csak 250 körül mozog.

Az első írásos emlék a XIV. századból származik, mikor is az 1332-re datált pápai tizedlajstrom plébániás helyként említi. A török hódoltság alatt is lakott település volt, lakói többségében magyarok. Régi neve  Ivány volt, földesuráról, Petrovszky Ivánról elnevezve   /Más források szerint Draskovics Iván grófról kapta nevét./

A rég nem üzemelő mészégető melleti Cilinának, Csernának nevezett helyen  a török hódoltság előtt egy Cilina nevű kicsi település volt, mely elnéptelenedett.

Hajdanában a döngöri erdő melletti marhalegelőn legelt  a csorda,  s mivel itt van a  Csikós kút is, e név alapján talán még a ménes is.

Termelőszövetkezete e falunak is megszűnt,  a hajdanvolt szeszfőzde magánkézben van.  Régebben szőnyegszövő üzem is volt itt, ma már ez sem üzemel.  A falu gyermekei Sellyére járnak iskolába.

A munkalehetőségek hiánya itt is a falu elöregedéséhez vezetett.

A „kendörös” a  „kapisztás” az  „epörnyés” az itt régebben termelt növényekről árulkodik, de a falubeliek ismerik  a „Gólafát” is, ahol valaha egy nagy fa állt, gólyafészekkel ágai között.

Mindezek az érdekességek eltörpülnek a falu igazi nevezetessége, a messze földön híres, festett kazettás mennyezetű  református templom mellett.

Az 1792-ben épült, késő barokk stílusú templom az Ormánság egyik kiemelkedő emléke.

A templom mennyezetén 167 darab festett kazetta van, egy-egy sorban kilenc, a félkörös  apszisnál négy sorban hét. A léckeretek találkozásánál vörösre festett, faragott fagombocskákat helyeztek el, díszítésül. A mennyezet középpontjában, napkorongban van az u.n.  „király kazetta” a készíttetők adataival. Itt található – az egész Ormánság református templomaiban egyetlen figurális rajzú ábrázolás, a kardot tartó, halfarkú, koronás női alak /sellő/ mellette csőrében olajágat tartó galambbal és hallal. A bibliai értelmezés alapján az angyal karddal a gyülekezetet az özönvízre, a bűnök büntetésére emlékezteti, A galamb, az olajág és a hal már az özönvíz utáni békés állapotra utal.

A művész nevét nem ismerjük, de a színek és a motívumok hasonlósága, sőt azonossága alapján feltételezhető, hogy a festés 1792-ből, a templom építésének idejéből való, és Gyarmati János vajszlói asztalos munkája. /Ugyanaz, aki a kovácshidai és a kórósi templomok kazettás mennyezeteit is festette./A templom berendezése, a festett fakarzat, a szószék, a Mózes-szék, a padok a népies rokokó stílus jegyeit mutatják. Egy régi oszlop egykor egy Angsater orgonát tartott.

Eddig az idegenvezetői-ízű, tudományos leírás….

Valamikor a templom megtekintéséhez a harangozót, vagy az egyházgondnokot kellett keresni. Most is ki van írva 3 telefonszám  (=változnak az idők, nem Mari néni a kulcs őrzője, ha nem a 06-30-123-4567-es telefon…) Természetesen egyik szám sem vette fel, melyből a PMH néma telefonjára még van is magyarázat, hiszen augusztus 20 hivatalosan munkaszüneti nap, és egyébként is szombat. 

A picurka főtéren  egy az útmelletti fűben elterült, vélhetőleg szépeket álmodó férfiember és 5-6 (sorry) cigánygyerek ácsingózott – sehol más teremtett lélek. Olyan kihalt volt a faluközpont ezen ünnepi nap koradélutánján, mintha mindenki a falu temetésére ment volna…Megkérdtem az egyik gyereket, kinél lehet a kulcs ? „Nem kell kulcs, hát nyitva van az” – volt a válasz, s tényleg, egy jól sikerült rúgással-lökéssel ki is nyitotta a  templom ajtaját…

Azt már nem is írom, hogy a házak milyen lepusztult állapotban vannak –  Moldova könyvéből („Ha az Isten hátranézne…”) mindenki megtudhatta e vidékről azt, amit tudni kell és érdemes. Egy képen láthatjátok az „Európai falu” siralmasan nevetséges feliratát, meg azt az útdíszítésre szánt virágtartót, amibe vettek ugyan virágot, de ember és akarat már nem volt arra, hogy azt gondozzák, óvják, öntözzék. Gyanítom, igény sincs itt efféle puccos különcködésre, mint  az útmenti dekoráció….

De hogy a magasságos egyház is ilyen koldus állapotban van, azt azért nem nagyon akarom elhinni. A több, mint 200 éves templomot egykoron – azért gondolj bele, az 1700-as években !!! – csodálatos igényességgel és művészettel felépítették a falu akkori lakói. Az elmúlt 200 évben „mi” még arra sem voltunk/vagyunk képesek, hogy ezt megőrizzük az utódoknak…Díszes talárokra, arany misekelyhekre futja, de egy szétesés előtt álló, a szó szoros értelmében elrohadó, bár világhírre is méltó,  templom megóvására nincs pénz.

Sírni való….

A továbbiakban beszéljenek a képek: 

 Itt nem fog összejönni a felújításhoz szükséges pénz !!!

Sztárán Szt.István napi ünnepség volt – de  nem kívántunk ezt megnézni. Valahogy egyre nehezebben tolerálok bizonyos megmozdulásokat. Inkább lementünk a kikötőbe. Ott már javában folyt a készülődés az esti bulira, sátrat állítottak, az út mellé fáklyákat tűztek, s a kikötőben állt a barcsi hajó is, amely onnan hozott, s majd az ünneplés végén oda visz vendégeket.

A Dráva csodás volt – mint mindig….(ha nem árad)

Búcsúzóul az erőszakos kis süntök, ki 25-30 éve érkezett hozzánk délről, de már évekkel ezelőtt elérte Pécset is. Az "özön-növények" egyike... 

 Lásd: http://aranyosfodorka.blogspot.com/2008/07/ozonnovenyek.html