Ajándék magamnak. Mert megérdemlem….

(…és mert annyira ügyesen gazdálkodtam az áram-fogyasztásommal  az elmúlt egy évben, hogy majd 10 ezer Ft-ot visszakaptam az átalányszámlámból !  :- )  Ebből futotta egy alapos tankolásra.)

                           
                                    *********************

Elég régóta tervezgettem ezt az utat, nem is emlékszem, hány éve jártam erre. Sok. Emlékezetemben egy elég elhagyott (pontosabban kevésbé forgalmas) és mégis igen szép mecseki útként  élt. Nem csalódtam. Kővágószőlősön és Hetvehelyen át mentem Abaligetre.

Pompás volt az idő ! Végre egyszer ezt a mondatot is leírhatom, annyi szörnyűséges kánikulai nap után. Ragyogóan, de mégis lágyan sütött a nap, és bár még csak az ősz kezdetén vagyunk, de már látszik a fákon, bokrokon, hogy közeleg a „szezonvég” – megkezdődött a nagy „kiárusítás”. Pompásnál pompásabb termések ringatóznak az ágakon. Hihetetlenül sok idén a galagonya, meg a madárbirs, de van bőven kökény, makk, gesztenye, meg csipkebogyó is. Néhány kép a szín-kavalkádról: 

Sajnos nem tudok panoráma képet készíteni (pedig Exit már egyszer elmagyarázta, de mégse…) szóval nem tudtam olyan képet készíteni, amin az egész Jakabhegy lágyan hullámzó vonulata látszik, egyet azért megmutatok, ahol legalább egy részlete látható, előtérben a szamártövisekkel.

(A Jakab hegyről már írtam egyszer, itt: http://aranyosfodorka.blogspot.com/2008/05/jakab-hegy.html) Az alatta lévő képen meg a Királyegyházán pár napja átadott, új cementmű látszik.

Kővágószőlősön is megálltam, a templom és a bányászati múzeum udvarában lévő bunker egy része látható a képeken. (Gyanítom, a bunker még az uránbányászkodás kezdeti időszakából való. Vagy se...) Minden zárva volt.

Aztán jött a csodás, kanyargós, ember/autó-nemjárta út. Mindössze egy kocsi előzött meg, és egyet láttam parkolni az út mellett. És  erdő és erdő és kanyarok és fények és napcsíkok és az ablakon betüremkedő illatok. Lehullt makkok reccsenése a kerekem alatt, a lágy szélben  libbenő faág, sárgászöld füves útpadka, gazokkal és helyenként páfrányokkal. Aztán sajnos, elég sok helyen, az irtások. Nem hagytam elhatalmasodni a lelkemben a fakivágás miatti értetlenséget/dühöt/elkeseredést, inkább  továbbmentem. Bár be kell valljam, egyik irtás követte a másikat. Egy helyen megálltam,  az úton visszafelé is fotóztam, ahol a lombok katedrálisában  ült a hűvös árnyék és előre is, ahol a nagyra nőtt gaz mellett már csak a senkinek sem kellő vékonyabb faág-kupacok hevertek.

Egy másik helyen  hatalmas, vastag tölgy-törzseket halmoztak egymásra, tehetetlenül várták sorsukat. A fekete nyálkagombák úgy csücsültek rajtuk, mint a halál hírnökei. 

Hetvehelyen két   régi, szép épületet és a tavat örökítettem meg. Azt hiszem ezek a téglaépületek hajdanában istállók lehettek - régi sváb falvakban láttam ilyen szépen, igényesen megépített istállót, - csak aztán átalakították, egy részét lakássá, vagy teljesen veszni hagyták. A képeken mindkét variáció látható.

Ez a hetvehelyi horgásztó(tavacska) 

Abaligeten eredetileg a felső, a  halastó melletti  parkolóban  álltam meg először, aztán meggondoltam magam, s mégis átjöttem a fizetősbe, ami közelebb van a barlanghoz. Épp bandukoltam vissza a kocsihoz, amikor mint a nyíl, kiugrott egy őz és tőlem vagy 5 m-re átrohanva a nyílt parkolón, máris bent volt a szemközti bozótosban. Bevallom, kissé meghökkentem én is, de  állt ott a közelben egy gyerek-csapat, valami számháborús játékra vártak, homlokukra kötött számos lapokkal, hát azt a visongást, amit ez az őz okozott, leírni nem lehet… Természetesen fényképező a táskámban….Bár olyan gyorsan zajlott a dolog, hogy még akkor se tudtam volna „lelőni” ha elől a gép.

Ez a felső tó

Abaliget régi szép emlékeket ébresztett a lelkemben. Éveken át kúsztam-másztam a barlangban, most ide se, meg a denevérmúzeummá alakított, volt turistaházba (ahol téli táborok alkalmával a szállásunk volt) nem kívántam bemenni. Néha jobb az emlékeket békén hagyni.

A tavak szépen rendben vannak tartva, tiszták és most, hogy már csökkent az ide látogató idegenek száma, igen jó érzés volt körbesétálni, látni a lágyan fodrozódó vizet, észrevenni benne az aranylóan visszatükröződő őszi lombot. Valami csodálatos béke lebegett akkor és ott fölöttünk.

A kis büfé (mellékelt ) árlapját megtekintve inkább egy fagyi mellett döntöttem, s bár egy pécsi cukrászda hatalmas plakáton hirdeti „kézműves”  termékét, már bezárt, csak a reklámja maradt itt. (Megjegyzem, elég idétlen ez a jelző fagyi vonatkozásában. Nekem az jutott eszembe, csak nem "kézzel csinálják"??) Viszont a Hársfa eszpresszóban volt fagylalt, sőt, olyasmit tapasztaltam, amit eddig életemben még soha, sehol másutt. Hezitáltam, hogy tejszínes málnát, vagy epret vegyek-e ? Mondja az eladó  hölgy, hogy ha akarom, kiskanállal megkóstolhatom, hogy melyik ízlik jobban ? (Nem akartam hinni a fülemnek!) Szóval megkóstoltam a málnásat és azonnal az epres mellett döntöttem, amit nem bántam meg. Én ilyen finom eperfagyit nem tudom, ettem-e valaha is. 

A hazavezető úton csak egy helyen álltam meg, abban a bizonyos Szuadó-völgyi kanyarban, ahol életem nagy élménye történt, egy igazi, valóságos barlangfelfedezés. Mai eszemmel elgondolva, hogy ott egy alig-embernyi-széles lyukon (amit mellesleg szinte „foggal-körömmel” és lapáttal  kiásva, kiszélesítve mi tettünk  „járhatóvá” ) lemásztunk az abszolút ismeretlen mélységbe, hát azt kell mondjam,  csak huszonévesen lehet ilyesmit megcsinálni. Ám az élmény, az emlék még  ma is eleven,  és cseppet sem bántam meg, hogy akkor vállalkoztam a dologra.

 A Szuadó kanyar meg az a bizonyos "lyuk" - immár lebetonozott tetővel

Lapis felé jöttem haza – és sajnálkoztam, hogy a kezdetektől nem számoltam a kanyarokat. Volt ma belőlük bőségesen. Szeretek kanyarogni, mert az lehetetlené teszi a száguldást, s akkor alaposabban meg lehet nézni sok mindent, amit már 60 km-es sebességnél egyáltalán észre sem veszel. És szeretem az én Mecsekemet. Annyi, de annyi szépséget ajándékozott nekem. Búfelejtő perceket/órákat, élményt milliót, virágok, fák, állatok, kövek szépségét, az éghez  való közelség és a földtől való eltávolodás lehetőségét.

Tegnap boldog voltam.