2011. szeptember 17., szombat

Szobrok a pincében

Hogy nem csak morgolódó postokat tudok írni – arra remélem az alábbi is bizonyítékul szolgálhat.

Azon a bizonyos keddi napon volt egy harmadik helyszín is ahová ellátogattam, és hadd legyen ez a tejszínhab a tortán: elmentem az August Šenoa Horvát klubba, ahol két keramikus hölgy Rózsakerti Anita és Bozsánovics Bianka  „12 hónap” címmel megrendezett kiállítása látható.
Igaz, igaz tény, hogy túl nagy reklámja ennek sincs, de csengetésemre azonnal megszólalt a kaputelefon és egy kedves női hang invitált befelé. Elmondtam mi járatban vagyok, s mivel  mindez röviddel a nyitás után volt, s a „teremőrök” még nem érkeztek meg, a hölgy felajánlotta, hogy ő szívesen végigkalauzol a kiállításon.

Én ebben az épületben még sosem jártam, itt van róla  pár sor ismertető:

Az Esze Tamás utca 1787-ben épült be, amikor a város kisajátította ezt a területet és áttörték a városfalat. Azóta a házak többségét lebontották, csak a déli oldalon maradt meg három. Ezek az épületek földszintesek, jellegzetes kisvárosi házak. Az épület homlokzatát fülkében elhelyezett fából faragott és színezett Sárkányölő Szent György szobra látható.
Az Esze Tamás utca 3. szám alatti épületben ma az August Šenoa  Horvát Klub működik, melyet 1982-ben adtak át. A horvát származású íróról elnevezett civil szervezet amellett, hogy a pécsi és Pécs környéki horvátok művelődési központjaként szolgál, országos módszertani feladatokat is ellát. A klub fő célja a horvát anyanyelv ápolása, megőrzése és a nemzetiségi öntudat erősítése. Az intézmény nyitott, nemzetiségtől függetlenül mindenki látogathatja. A klubban két öntevékeny kiscsoport működik.


Bevallom, az alkotókról sem tudtam eddig semmit, most ennyit találtam: 

Mindezek persze betűk, vagy/és számszerű adatok, engem azonban a látvány, az alkotásuk érdekelt.

Be kell valljam,  a kedves női figurák között  volt olyan, „akit” szívesen látnék otthonomban is. A kb. fél m. magas ezerféle zománc-színben csillogó hölgyek kedvesek, hol vidám, hol elgondolkodó, hol szomorkás arcukat mutatják. Igazi meglepetés volt (ámbár nem is tudom miért, hiszen Pécs tele van pincékkel!) amikor  kedves idegenvezetőm kinyitott egy ajtót, s hosszú lépcsősor tárult a szemem elé. (Meglepetésemben persze elfelejtetem erről képet készíteni.) A kinti melegből csodálatos hűvöse érve megpróbáltam a Rózsakerti Anita által alkotott 12 hónap figuráit végig is fotózni. Tetszettek Bozsánovics Bianka különleges kerámia-ékszerei is.
A sötét termekben erős fénnyel megvilágított csillogó mázas szobrok SOKKAL szebbek, mint a képeimen. A 12 hónapos sorozatból csak kettőt mutatok, olyan gyengék lettek a fotók. Utálom folyton mentegetni magam a képek minőségéért – de ugyanakkor kényszerem is van rá. NEM tudok ezzel a géppel jobbakat készíteni, bocsánatot kérek….Nem is fárasztalak benneteket sok képpel.
(Egyébként igenis vannak jó kiállítások, vannak kedves vendégfogadók és van, ahol jól érzem magam !)










4 megjegyzés:

  1. Gondolom,nem olvastad a mai cikket (DN) vagy a bama.hu-ban címe : Eladják az Ifjúsági Házat - és benne további tervek. Ott olvastam (terv!) esetleg a volt Bóbita Bábszínház (már üres) épülete pl. lehetne nemzetiségi ház ! -(nem lepne meg, ha egyszer a horvátok háza is oda költözne ?- ki tudja) Bent én sem jártam, mint ahogy pl. a horvát színházban sem,- de ez más történet.
    Én meg ezt találtam,- valahogy épp az épületről meg nem.
    Műalkotások - egyebek

    VálaszTörlés
  2. Ez sem ma kezdődött, csak a horvátokról jutott szembe.
    A főbunyevác
    (meg ha már közelg' a népszámlálás is...)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Aranyosfodorka!

    Köszönöm/köszönjük a beszámolóját és a méltatást. A programunk ismertetése igen korrekt,- az épület hiányosságát viszont sajnos nem tudjuk/tudtuk minden esetben "korrigálni".

    Két "enyhe" kritikát említett írásában, így a Hamerli család bemutatásának hiányára reagálva jelzem, hogy azt a család kérésére mellőztük, mivel nagyon szerényen ezt Ők kérték így.

    A KuPé irodalmi előadása valóban nem köthető közvetlenül a Hamerli családhoz és a vasnagykereskedéshez sem, azt az egykori étkezőben/szalonban, a mai Hírlapolvasóban "stílszerűnek" gondolva szerveztük,- kötődve a kulturális örökséghez az épített és az írott kultúránkhoz, és nem utolsó sorban összefoglalva a különböző kulturális értékek mentén tett sétánkat.

    Tájékoztatását még egyszer köszönöm!

    Weinreich László
    klasztermenedzser
    Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter

    VálaszTörlés