Vannak az életben találkozások, melyek után olyan fura
érzése támad az embernek…
Láttuk mi már egymást ? Volt valaha/valamikor – netán egy
másik életben – bármilyen kapcsolatunk egymással ? Miképp lehet az, hogy a találkozás első
percétől teljesen egyformán vagyunk „hangolva” ?
Az ember elgondolkodik, miképp is működnek bizonyos dolgok ?
Írod a blogodat - olvasod másokét… aztán egyszer csak a véletlen összehozza az
olvasót az íróval. Ez idáig még talán nem is olyan ritka dolog. De amikor a
„vadidegen” embert meglátva az első perctől kezdve azt érzed, hogy mi valahol
már találkoztunk…és mintha 20 évvel ezelőtt abbahagyott beszélgetést folytatnátok,
ömlik szátokból a szó, a gondolatok, az érzések sokszor félelmetesen hasonlóak…
Mivel lehet ezt megmagyarázni ? Nem
akarom én semmiképp misztifikálni a dolgot – de tegnap nehezen tértem
napirendre egy ilyen találkozó fölött.
Ajándék nap volt. Köszönet érte.
(Gyanús ez nekem, mostanában szaporodnak az efféle „ajándék”
találkozásaim, lelkiekben is gazdag napjaim… Mi jön még ? Remélem csak jó…)
Kép: http://tigercat.lapunk.hu/?modul=galeria&a=66220&p=8
Kívánom legyenek még sok ilyen jó napjaid !
VálaszTörlésÉn is sokszor vagyok így! Legutóbb egy író - olvasó találkozón mellettem ült egy hölgy és a program elején, olyan beszélgetésbe elegyedtünk, mint ahogy Te is írod... A végén ő kérdezte, hogy nem lehet az, hogy mi már valahol találkoztunk?... Nem, nem lehet. Ő Kecskemétről jött, a találkozó Fehérvárcsurgón volt, én meg Baranyából. Mégis! Jó dolog az ilyen!:)
VálaszTörlésGondolom más is tudja,hogy kb. az ilyesmi a dejá vu - (persze,lehet,hogy csak én gondolom?)
VálaszTörlésMás :
Jelenleg ez van
Ez az érzés valóban ajándék, ritka pillanat.
VálaszTörlés