2011. október 2., vasárnap

Közös lónak túros a háta…..







Ezek a képek  Pécsett a Nagy Lajos király útja 1-es számú ház déli bejárata előtt készültek.
Tény, hogy ez egy elég nagy épület. Ám egyik fele épp a KÖJÁL, s azt hihetné az ember, hogy egy ilyen helyen rend és tisztaság uralkodik. – még akkor is, ha a székletminta leadó ajtóról van szó és még akkor is, ha ez csak a bejárat előtti járdaszakasz…
Az is tény, hogy a másik felében – épp ahol a fotózott bejárat van – talán nincs is „lakó” már minden szinten, mert akik itt voltak elköltöztek, vagy a cégek megszűntek. De azért tulajdonosa csak van az épületnek ?
Gyakorlatilag a város központjában  áll az irodaház és attól függetlenül, hogy kevesen nyitogatják ajtaját, lehetne egy kicsit takarítani a környéken. Én nagyon szégyellném magam, ha az én járdám, kapum környéke így nézne ki…
És sokszor gondolok azokra,  akik egy ilyen bejáraton át kell, hogy naponta a munkahelyükre járjanak. Tán ilyen elhanyagolt állapotban vannak az irodák belül is ?  Rágondolni is rossz, pedig nem tudom kizárni…
Persze, ha az épület önkormányzati tulajdon, akkor egészen más a helyzet. Mert hogy baj van. Nagy baj…Itt nem csak utcaseprőkre nincs pénz….

http://www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=940894

5 megjegyzés:

  1. *** Hirtelen "harag" sosem jó,- majd javítsad, hogy ÁNTSZ - (én így tudom sok éve) - ill. töröljed az üzenetemet. (javítás után)
    Most csak annyit : ( és akkor van még) az önkormányzat rendelete is,- (parkokról,- közterületekről - stb.) ne soroljam! (én legalább elolvastam)
    Többet-majd esetleg később.

    VálaszTörlés
  2. Jut is eszembe... kissé nyugatabbra,- a VOLT Biklai étterem mellett (most valamilyen kínai üzlet) az a kis utcai szökőkút ?.... gondolom a sok fotózás és "beírkálás" után ...ugyanúgy van!(?) - sajnos.

    VálaszTörlés
  3. Későbbi gondolatom)- bár fogalmam nincs, hogy hogyan is áll a helyzet manapság ! Volt az a cikk ? (címe) Három cég nyit közös ügyfélszolgálatot.
    Ill. a BIOKOM honlapján csak azt találtam meg, hogy a közterületi vandalizmust itt jelezheti a lakosság 80/590-200 (?) (pontosítandó a honlapjukról)
    Régi történetem, (mert nekem anno bejött) volt, de megszüntették
    Már nincsenek Pécsett városgondnokok (cikk címe volt)

    VálaszTörlés
  4. A helyi köztisztasági rendelet úgy látszik csak a magánszemélyekre vonatkozik. Én még a szemben lévő ház előtt is takarítok.
    Miért, mert bántja a szemem.
    A szólás-mondás is azt tartja: mindenki söpörjön a saját háza táján!
    Ez nem vonatkozik az ANTSZ.re Bízzunk benne, hogy nem így gondoskodik a konyhák, épületek, dohányzásra kijelölt helyek ellenőrzésére...

    VálaszTörlés
  5. Csak a városba lehet így... bizony falú helyeken felszólítják hogy tegye rendbe, vágja le a füvet, ha nem megbüntetik...és tényleg... nem csak mondják....
    Egyébként jó frekventált, HÍRES helyen kávézó. Pécsen... kint az utcán... alattuk levél halmaz... nem aznap fújta oda a szél... rájuk nem vonatkozik...

    VálaszTörlés