2011. november 16., szerda

Könyvek


Annak, aki nem ismerné (én is @x-től kaptam a címet) ajánlom az alábbi oldalt:
Itt a bal oldalon felül látható újság-képre kattintva lehet a legfrissebb számot megnézni.

Csak kapkodtam a fejemet, mennyi jó könyv jelenik meg. Kérdés, hogy mekkora a vásárlóerő ehhez. Mert egy könyvet megjelentetni egy dolog, eladni meg egy másik. Én sajnos elég régóta nem vásárolok már könyveket, de míg élek, nem fogom elfelejteni azt az örömteli érzést, amit egy új könyv kézbevétele, az első belelapozás, majd az olvasás jelent. Hosszú évekig a munkahelyemen a könyvterjesztő árusa is voltam, nem volt olyan szállítmány, amiből én ne vettem volna legalább egy darabot.
Most is a könyvtárban, kikérek ugyan egy-egy régebbi könyvet, de semmiképp nem mulasztanám el az új könyvek polcainak átnézését. Mindig választok onnan is néhányat. Egyszerűen fizikálisan szeretem az új könyveket. Lehet, hogy csapnivaló, vagy nekem nem tetsző a tartalmuk, de maga a  könyv, az mindörökre valami csoda marad nekem. Kézbevenni, megszagolni, elsőként belelapozni….Aki ezt az érzést nem ismeri, annak hiába mondom, aki meg ismeri, az tudja, miről beszélek.
Nem tudom manapság ezt az érzést a fiatalok ismerik-e még – de ha nem, akkor sajnálom őket, a világ egyik szépsége hiányzik az életükből.

Hát lehet őket "nem-szeretni"???

6 megjegyzés:

  1. Hasonló gondolatok jártak a fejemben tegnap, amikor egy elektronikai áruházban láttam a "könyvolvasó kütyüket". Nem is olyan távoli jövőben elvesztik az emberek ezeket a finomságokat, amikről írsz. Olyan ez, mint a nagyi vasárnapi ebédje és a hamburger. Az előbbit lassan elfelejtik.

    VálaszTörlés
  2. Savanyúcukor ! Dögledezik a netem ?- nagy nehezen beírtam egy hozzászólást,- de "nem ment be" - bocs',de nem fogom újra elkezdeni.
    Talán legközelebb,- bár a téma nekem is tetszett. (...)
    Legutóbbi könyveimről a fotót is alig tudtam benyomatni az "utókornak". (facebookba)
    Előzetes tipp :
    Olga Tokarczuk: Őskor és más idők
    Bár a fülszövege alapján nem sok minden "érződik"- viszont volt hozzá utószó is. (Nem tudom, a neten mi található róla)

    VálaszTörlés
  3. Én is megkaptam a könyvekről szóló
    "listát"
    Írtam is,hogy egész évi nyugdíjam elköltöttem gondolatban.Nem is valószínű,hogy elég lenne.
    Verses kötetekhez meg megírtam,hogy azt meg kell venni,hiszen azt nem lehet "kiolvasni"!.
    Úgyhogy marad a "nyálcsorgás".Bocs a vulgáris kifejezésért:(

    VálaszTörlés
  4. (csütörtök)
    Sok éve,lehet talán 8-10 is ? kaptam a törzsvásárlói kártyát,-és talán abból adódik, hogy 2 havonta -postai úton- kapom meg azt a magazin féleséget. Ma már nem emlékszem,hány % kedvezménnyel jár vásárláskor a kártya?- ( 10% alatt van) - lehet, hogy a neten rendelni olcsóbb. (?)Sajnos -sok éve - magamnak már én sem veszek könyvet. (Sajnos még a legszükségesebb- legutóbbi- Moldova könyveket sem...) -de az most más történet.
    Mivel - a téma kapcsán - "érzésekről" is olvashattunk, itt a én "érzésem!" - Épp' Krisztof Varga : Turulpörkölt c. könyvét olvastam ( egyre ingerültebben) - valaki ( egy nő ?)- sok helyen aláhúzogatta és odaírta az ő (szerinte) "okos megjegyzéseit !" - Tervem : ma délelőtt kiradírozom az összeset!- még akkor is, ha kissé hosszadalmas munka lesz !
    Na, lássam, ez bemegy-e ma ?

    VálaszTörlés
  5. Nem fogom megint/újra kikeresgélni a netről, a régebben is megírt dolgokat. Bocs'- könyvvásárlásról /könyvkiadásáról/(magyar) olvasási szokásokról, stb.
    "Fiatalokhoz" csak annyit,- a 20-30 éves korosztály az Y-generáció,- épp' eleget írtak már róluk.
    Néha már az annyit emlegetett "mondásomban" is kételkedem ? "Nem mindegy,hogy gyermekkorban egy födő vagy egy lexikon (könyv) esett a fejedre játszás közben."
    Amúgy majd a napokban, kipróbálom (!) - (valóban igaz-e ?) hogy a kb. 7 hónapos gyerek hogyan "hallgatja" azt, amikor könyvből felolvasnak neki - mesét/ verset, stb. ( Na de ne bonyolítsam ezt sem- a kelleténél jobban !)

    VálaszTörlés
  6. Úgy örülök, hogy írtad a "beleszagolást". A könyvesboltban egyszer igen furcsán néztek rám, amikor a könyvet lapozgatva beleszagoltam. :o) Azóta már csak otthon teszem ezt, (legfeljebb a könyvtárban) ahol nem vagyok szem előtt. :o)

    VálaszTörlés