2011. november 7., hétfő

Zsolnay bejárás - véletlenül

A véletlen néha engem is megtalál. Szombat délelőtt – buszra várva – összetalálkoztam egy volt osztálytársammal, aki felvillanyozva mesélte, hogy most jönnek a Zsolnay bejárásról…. Dobbant egyet a szívem, hiszen nem tudtam róla – sajnos nem kapjuk rendszeresen a Pécsi Hírek c. újságot,  állítólag abban reklámozták. Mindegy, a lényeg, hogy eljutott hozzám a hír.

Be kell valljam, a rendesebb népek a cifra kémény mellett gyülekeztek, ám először történt meg, hogy a biztonsági őrök teljesen visszavonultak,  vagyis nem szóltak senkire, aki „csak úgy” nekiindult a terepnek. Ezt felfedezvén gyorsan elhatároztam, hogy akkor én ezt, most egyedül fogom bejárni – legalábbis amíg erre lehetőség adódik, s rám nem szól valaki. Tény, ebből annyi hátrányom származott, hogy a bejárt helyek jövőbeli funkcióját nem tudom minden esetben pontosan, de ettől függetlenül, épp mert egyedül mentem, sokkal könnyebb volt a fotózás. Nem kellett kivárnom, míg 30 másik fotós elkészül a képével – vagyis egyedül voltam az én legújabb találkámon a Zsolnayak szellemével. Mert bizony csodákat láttam ma is ! A régi épületekben kóborolva olyan fantasztikus szépségekre bukkantam, hogy  néhol csak álltam, álltam és alig tudtam továbbindulni. Nem tudok egyetlen olyan mai létesítményt mondani, ami díszeiben ezzel vetekedne. (hiszen a kedvenc Könyvtár-kaptáramban is ami szép, az Zsolnay !!)

Olyan nagyon nem is tudok többet szövegelni, inkább beteszek jó sok  képet, hogy aki (eddig még) nem jutott el ide, láthassa ezeket a csodákat.
Indulásképp itt a térkép – mi hol van/lesz:


Néhány szobor az udvarból:




A tornyos délről és nyugatról nézve, ill. kilátás róla a Havi hegy felé:


Modern szobrok egy belső udvarban:

Feljárat a Kávézóhoz:

A híres-neves kék váza (egyelőre "kikötve")

Felfedeztem két bunkert a II.vh-ból:


Fülkeszobrok az udvaron:


A Zsolnay gyerekeknek épült "Babaház" és csodálatos csempéi:








Kilátás a Babaházból, hátul látszik a csillagvizsgáló kupolája !

Kilátás ugyanonnan, a Kávézó felé vezető sétaútra

Ha jól tippelem itt látványmanufaktúra, inkubátor műhelyek lesznek:
(bocsánat, ha tévedek, ez az a bizonyos hely, ahol hiányzott az idegenvezető...)


Úton a kávézó felé:

Részletek, díszek a leendő kávézóból:






 A szivarszobában minden falat csempe borít: 






 Az "Apostolos terem" s végében a csodálatos kék mintás csempékkel borított ?Kék terem? - sajnos ennek sem tudom a nevét.Valószínű itt lesz a Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás. A bejáratot fáraók őrzik.











 


Nos, én nagyon élveztem a bejárást. Megint csodaszép dolgokat láttam, melyeket eddig még soha. Mindenkit lelkesítek, menjen és nézze meg - ha majd végre minden kinyílik.


4 megjegyzés:

  1. Megint nagyon jó féynképeket készítettél. Jövő évben mindenképpel elmegyek és megnézem.

    VálaszTörlés
  2. Szerencsére (?) épp' az előbb "nyomattam be" több helyre is, a "kedvelt idézetemet?"... vagy nem is tudom mit !
    Hogyan kell
    Értsd : ( ahogy pl. a törvények/rendeletek és egyéb szabályok NEM ismerete nem mentesít attól, hogy esetleg megbüntessenek/ felelősségre vonjanak) - ahhoz hasonlóan az sem "mentesít",hogy ezt-vagy azt az újságot nem kaptad meg ! Bocs' - én annyi helyen olvastam az újabb "nyílt napról" (vagy miről) - nem akartam átküldeni a hírt!- gondolva azt, hogy (esetleg) a pécsi online újságokat megnézed a neten ! Na, nem sorom fel őket!... (minek reklámozzam...)- Viszont tetszett, (lájkolom...) hogy "nem akadtál ki attól," hogy nem tudtál róla.
    (Persze,- lehet,- elképzelhető... szerencsés vagy, hogy nem olvasol "össze-vissza" - pécsi online-újságokat!" (?) - és benne a kommenteket ! (?) - néha (?) - "sírni tudnék!"... de akkor "jön nálam" a "harangöntés-gondolata!"
    *********************************

    VálaszTörlés
  3. (délután)
    Itt vannak további képek,hátha több szem,többet lát ?
    77 db. kép
    [ Nem szeretem a "pontatlanságot,"- lehet,hogy összekeverem a dolgokat ?- mintha valahol azt olvastam volna, hogy kb.3000 Ft körül lesz egy belépő ára,ha több helyre akarna bejutni a látogató ?- ] [Részben Múltmentőnek és más érdeklődőknek ]

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a gazdag fotókkal illusztrált élményedet. Sok gyönyörűség vesz körbe, micsoda értékek. dicséretes ebben a nehéz válságos helyzetben, hogy sikeresen alakul az értékmentés.

    VálaszTörlés