2012. január 11., szerda

Cicalány gazdát keres…

Akik rendszeres olvasóim emlékezhetnek, volt már szó erről a cicáról. A szomszéd nénim volt a tulajdonosa,  aki pár napja meghalt.   Először (a betegsége kezdetén) csak arról volt szó, hogy etessem – helyette -  cicát, aztán amikor  rosszabbra fordult az állapota a néninek azt mondta, hagyjam, ne törődjek vele, majd „lesz vele valami”.

No, ugye én azért nem az a fajta vagyok, aki az ilyesféle dolgokat csak úgy „hagyni” tudom. Megpróbáltam áthozni magamhoz, ahol két macska van, elfér a harmadik jeligével. Nem mintha egy nyugdíjasnak a mai világban feltétlenül jót tenne 3 macska eltartása…De szánalomból. Állatszeretetből.

Többszöri kísérlet után sajnos azt kell  mondjam, a 3 cica nem jön ki egymással. Az állatorvosnál is jártam, mondja, van ilyen.  A macskák ragadozók, területvédők, nem mindig fogadják be az idegent. Nálunk az a szomorú, vagy fura helyzet alakult ki, hogy a vendégmacska – persze lehet, hogy félelmében – kezdett uralkodni. (Igaz, az enyémek nem ismerik a cica-harcot, ivartalanított mindkettő, míg ez a cica – egyelőre – nem az.)
És azért az én macskáimnak nem akarok rosszat – talán ez érthető és megbocsátható nekem. Így hát fájó szívvel kénytelen voltam a cicát visszavinni a másik házba.

Igenám, de a ház lakatlan. Hol „lakjon”? Szerencsére van egy fészer az udvarban, ott építettem neki egy búvóhelyet,  s úgy tűnik, - szerencsétlennek nincs más lehetősége – ott meg is marad. Naponta kétszer átmegyek, viszek neki meleg ételt, megsimogatom. De hát ez nem élet egy macskának. (Szerintem.)
A néni gyerekei most el akarják adni a házat, s nyilván a jövőben nekem nem lesz kapukulcsom. Mi lesz a cicával ? Gazdát kell találnom neki !

Ezért született a mai bejegyzésem.
Kérlek benneteket, ha tudtok valakit, aki befogadna egy szerencsétlen, elárvult cicát, szóljatok nekem. Igaz, hogy lánycica de én vállalom, hogy ivartalaníttatom – pedig ez nem két filléres műtét, de a helyzetemre tekintettel az állatorvosomnál lesz lehetőségem részletfizetésre. (Nem írom ide a nevét, de végtelenül hálás vagyok neki ezért a lehetőségért.)
Tehát:    Cicalány gazdát keres !
Segítsen kérem, aki tud !

Köszönöm előre is.

9 megjegyzés:

  1. Aranyosfodorka ez valóban nem kis gond!Reménykedem,hátha bejegyzésed meghallgatásra talál.

    VálaszTörlés
  2. (olvastam)
    Bár én nagyon laikusnak számítok,- azt a napi 2x látogatást nem nagyon értem,- de sebaj.
    Hát... sikerüljön.
    (Épp' reggel olvastam a hír közzétételét (megosztását) a facebookon is.) :-)

    VálaszTörlés
  3. @x: reggel és délután átmegyek a szomszédnéni házába, ahol az udvari fészerben lakik jelenleg a macska és viszek neki ennivalót....Meg egy kis simogatást.
    A hivatkozott közösségi oldalon lévő hirdetést szívességi alapon csinálta nekem valaki.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem a gondoskodáson kívül elegendőnek tartom amit nyújtasz.
    Ismereteim szerint a cicák nem annyira ember függők. Szeretnek vadászni,gondolj bele a megszokott környezetében élhet. Talán a leendő vevők is befogadnák... értem az aggodalmad, akkor tudnál nyugodt lenni, ha jó helyen tudnád a kis árvát. Én messze vagyok, de különben is a szomszéd cicák időnként 5 db is meglátogat már amikor a cicamama beindul... Rendszeresen hozza a világra a kicsiket és el is viszik új gazdához, mert nagyon jó egerésző az anya, megtanítja őket...így kelendőek.

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is várd meg az új lakókat, hátha megtartják a cicát! Egyébként a Hársfa u.-ban - a patikával majdnem szemben? - van egy "tápos" bolt és ott az eladó hölgy egyszer adott nekem egy tanácsot - de már elfelejtettem..-, hogy befogadott cicákat hogy lehet és hol lehet INGYEN ivartalaníttatni! Kérdezd meg, mert ez több ezer Ft és miért fizetnél akár részletben is!?
    Nekünk is van macskánk, de kaja, simogatás és kint van egész nap, kutya baja! Persze van meleg hely, ahova bújhat. Be is jön, de azt én annyira nem szeretem..., a férjem és a fiam igen!:)

    VálaszTörlés
  6. http://www.macskakert.hu/index_files/Page447.htm

    Apukámék ezt a lehetőséget igénybevették, nem tudom él-e még, egy kérdést biztos megér!

    VálaszTörlés
  7. Tiffanylda: Már megkerestem a Macskavédőket, ingyen nem csinálnak ivartalanítást, de ha esetleg szerencsém lenne, adnak valamennyi kedvezményt.(Kértem - válasz még nem érkezett)
    Ez a cica egész életében többnyire lakásban élt, egy magányos öregasszony macskája volt. Bizonyára nem pusztul el kint sem (remélem) de nem lehet könnyű neki ez az új élet.Ennek (jelenleg) semmiféle meleg helye nincs, azon a kis vackon kívül, amit én építettem neki.

    Kyba: sok függ attól, milyen körülmények között nőtt fel a cica. Ez - lásd fent - szobacica volt. Az emberfüggőségéről meg csak annyit, hogy nem tudok úgy kilépni a lakásom ajtaján, hogy azonnal ne kezdene el nyávogni, pedig a mi kertünk, az úttest és az ő kertjük választ el bennünket. Az az érzésem, hogy minden mozdulatomat figyeli, érzékeli. Tán attól fél, hogy én is "eltűnök" az életéből.....mint az első gazdája.

    VálaszTörlés
  8. Hu amit most írtál azért az nem könnyű. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen ragaszkodó, hiszen mindig kutyám volt. A szomszéd cicákon meg azt tapasztaltam, hogy nagyon is önálló életet élnek és ilyenkor mikor otthon van a gazdasszony akkor felém sem néznek.
    Gondolom nem fiatal cica...nehezen tud már alkalmazkodni...

    VálaszTörlés
  9. Menetszél: megkerestem az alapítványt, de azért köszönöm a címet. Azt ugyanis nem tudtam, hogy nem elég levelet íri, hanem azt a bizonyos formanyomtatványt is ki kell tölteni.

    VálaszTörlés