2012. január 29., vasárnap

Egyszerű kis szombat

Olyan kutya hideg volt tegnap reggel, hogy hiába sütött a nap, úgy döntöttem, megengedek magamnak egy itthon-lötyögős napot. Komoly dolgaim ugyan nincsenek, de majd kitalálok ezt-azt – nem is másért, csak hogy ne üljek estig a monitor előtt.

Hát ez lett a semmit-csinálós napból:
Egy kicsit takarítottam- bevallom, nem nagyon: porszívózás, felmosás, nem igazán alapos törölgetés. Ebédfőzés, na ez gyorsan ment, mert valami isteni sugallatra, még reggel, amikor azon filóztam mit is ennék, valahogy  beugrott a „tojáspörkölt”. Idejét nem tudom, mikor ettem. Rizs, savanyú volt hozzá, leves volt eléje – hát akkor ez is rendben.



Pár napja találtam egy újfajta zsemle receptet. Nagy bánatom, hogy nem vagyok képes szép zsemléket sütni – gondoltam kipróbálom ezt. Hááááááát, ilyen az eredmény. Nem tudom, miért „laposodnak” el az enyémek ???? 
Akciósan vettem citromot is, feldolgozásra került. Lereszeltem a héját, kis cukorral összekeverve, egy kis tálkában a mélyhűtőbe teszem. Bármikor bármihez használható. A levet beleöntöttem a jégkocka-csinálóba, azt is lefagyasztottam. Így aztán nálam a limonádé készítés egy pillanat műve…)




Hónapok óta állt előkészített anyagom, hogy edénytörlőket varrjak, azok egy részét (12 db) is letudtam (=beszegtem).
És olvastam is,  tévéztem is, meg azért egy kis gépezés is belefért. Négyszer voltam a Cicónál.  (aki jelenleg ideiglenes jelleggel a régi helyén lakik, azaz a dermesztő hideg miatt este-éjjel-délelőtt újra bent van a néni lakásában – a további fejleményekről majd jövő héten számolok be)

Jó kis nap volt. Szeretem az ilyeneket, amikor nem történik semmi, mégis megelégedetten fekszem le este.
                                                                                                                                                       ************************
Hogy véletlenül se legyen tökéletesen jó a nap: "Jajistenemdöglődikatévém"....Hétfőn szerelőt kell hívnom.Csak tartson ki addig !!!!!!!!!









3 megjegyzés:

  1. Igazán tartalmas "pihenőnapod" volt! Én is szeretem az ilyet, amikor semmi komoly dolgom nincs, csak úgy vagyok és közben észrevétlenül talán többet csinálok, mint máskor!:)

    VálaszTörlés
  2. Bizony jó érzés amikor "bespejzolunk" a te esetedben a citromlé. Ez jó sokáig kitart. Nálam spórolás ürügyén nincs bekapcsolva a hűtő télen, így a kamrában tárolok mindent, tehát nem tudok ilyen alaposan előrelátón felkészülni.

    VálaszTörlés
  3. (Tudlak "irigyelni!" )- a tv.-t nem számítva !

    VálaszTörlés