2012. január 26., csütörtök

Földöntúli csodák


Elég ritkán fordul elő velem már, hogy vágyakozzam  valami után. Ismerem a határaimat és lehetőségeimet. De néha azért  szívesen eljátszom egy-egy gondolattal, hisz az nem kerül semmibe….

Most épp azzal foglalkoztattam kis agysejtjeimet, hogy milyen pompás is lenne (lett volna) ha mondjuk tegnap este épp valahol az Északi sark közelében lehettem volna ! Az előbb láttam a Tv-ben, hogy most a nagyon erős napkitörés miatt, milyen csodálatos sarki fényt lehetett ott látni.

Ez az egész dolog olyan hihetetlen, habár épp eleget olvastam róla ahhoz, hogy megértsem, elhiggyem, hogy nem a tündérek játéka, még ha annak tűnik is.
Van valami félelmetes és misztikus ebben az egész-napos éjszakában, meg örökké fent lévő Nap-ban is, nem is egy filmet láttam ezekről a számomra szélsőséges jelenségekről. Az ottaniak élni tudnak vele, habár nekik is vannak problémáik. A 24 órás éjszakában  hiába égnek megállás nélkül a lámpák, és fényesek az utcák – az azért egészen más, mint a napsugár. Talán ezért „cserébe”kapták a Teremtőtől a sarki fény csodáját…
A mostani is gyönyörű – sajnos friss videót nem találtam még a youtube-on…



http://hu.wikipedia.org/wiki/Sarki_f%C3%A9ny
http://www.mcse.hu/sarki_feny_elorejelzes  (Itt vannak egészen friss hírek !)

Kép:  http://domonyi.aries.hu/haarp.html

4 megjegyzés:

  1. Fantasztikus ez a fény! Én is nagyon szeretném látni, valóban meseszerű!
    Ennél közelebbi óhajom is lenne, pl. a Balatonon egy rianást hallgatni, vagy, ha még létezik, délibábot látni!:) Valószínű, ezek már kimaradnak az életemből, pedig ehhez a fényhez képest karnyújtásnyira lennének!

    VálaszTörlés
  2. Mostanában sokszor eszembejutsz. Legutóbb, amikor a TV-ben láttam azt az Apa-Fiú párost, aki megtette a 800 km-es zarándokutat szívműtét után. Nics kedved egy túrát "összedobni" csak ide, a Triglávra? Olyan szívesen mennék. 4-5 fős létszámnál talán már némi kedvezmény is elérhető a szállásnál. Még van egy kis idő tavaszig. A mai gazdasági helyzetben nyugodtan lehetnénk kicsit felelőtlenek, nem? Hiszen már túlvagyunk azon a ponton, ahol még észszerű, takarékos gazdálkodással kicsit is javíthatnánk a helyzetünkön. Akkor meg... legalább érezzük jól magunkat!

    VálaszTörlés
  3. Bár én lámpa mellett (hagyján) de a bekapcsolt tv. mellett is problémamentesen alszom ) azt viszont nem egyszer tapasztaltam, hogy újhold (?) esetén, ha nem engedem le a redőnyöket,- akkor "nyugtalan az álmom."- (felébredek,- stb.)
    Hát, nem tudom ! - Minden bizonnyal, aki olyan helyen lakik, már megszokhatta. (északi fény)- mindenesetre én oda sem kívánkozom,- hogy személyesen megtapasztaljam.
    (Napokban láttam egy fimet,- (eszkimók) inuitok végtagjaik (?) jobban bírják a fagyást, mint más embereké ?- vagy valami ilyesmi.
    Más : nekem többször sz**akodott a tv-m tegnap!- "ráfogtam az égi jelenségekre..." - de az már egy más történet. (csak-csak elolvastam, hogy (állítólag) olyankor "indítsam újra a rendszert!"- (kb. úgy mint a számítógépet) - na, hagyjam.
    (Még jó, hogy eddig csak "alváshoz" kellett a tv...)
    Mennék is most, hogy bekapcsoljam...
    *******************************

    VálaszTörlés
  4. Gopál: a "Triglav messze van"...mondom és képletesen értem. Nekem már elérhetetlen messzeségben. Amit az ember 42 évesen kibír, 67 évesen nem valószínű - ámbár nem lenne rossz, ha épp a hegymászás közben, ott, lelném halálom.
    Egy kis csoportot, autóval 3-4 napra elkísérni arra a szép vidékre ? Azt talán még el tudom képzelni...elvileg.
    Hát majd meditálok rajta....

    VálaszTörlés