2012. március 22., csütörtök

Könyvtári bosszantó



Csócsálom a témát 3 napja… Nem tudom, van-e értelme írni róla, ha azzal semmin se segítek. Még a „magam baján” se. Hétfőn azzal jöttem ki a kaptáramból (=Könyvtár a gyengébbek és nem rendszeres olvasók kedvéért), hogy ide többet be nem teszem a lábamat. Aztán lecsillapodva ma már nem vagyok egészen biztos ebben, mert hát végülis kivel szúrok ki, ha nem megyek ? Csakis magammal. Ettől azonban még tény, hogy eggyel nőtt azon események száma, melyek megkeserítik a szám ízét, amikor ide belépek.

Sosem fogom elfelejteni (mivel leírtam, letagadni sem tudom) a lelkesedésemet, az elsőt, amikor legelőször jártam itt. Még készen sem volt egészen, de én már rajongtam érte. Volt valami varázsa az épületnek. Aztán beleköltözött az ember…S az emberrel a bajok....

Jött elsőként ugye, a „késedelmi büntetésem” – sosem fogom megbocsátani, ugyanis egészen biztos vagyok benne, hogy a  belépést dokumentáló füzetbe csak később ragasztották be azt a papírfecnit, amin az áll, hogy ha kések, akkor büntetést kell fizetnem. A második  orvlövés számomra az alagsori büfé volt. Hát bocsánat, de nekem felfordul a gyomrom a szagoktól ott, és akkor. Ide én kulturálódni megyek, nem enni….A zsírszag és a könyv/könyvtár  illata – az két külön világ – s aki ezt a kettőt összeházasította, az a számomra csak egy óriási bunkó, tahó, alak lehet. Annak az életben még nem volt igazi „könyvtár-élménye”.

Most azzal „leptek meg", hogy a ruhatári szekrénykulcsot csak 1000.- Ft letétbe-helyezése után lehet megkapni. Őszintén szólva a táskámat – ha már felvinni nem lehet – nem szívesen hagyom a ruhatárban, és erre igen jó megoldás volt a kicsi szekrény. Betettem, kulcsát elraktam, kivettem – kulcsot otthagytam. És akkor most azért kell fizetni, mert állítólag ellopják a kulcsokat ??!!?? 3 napja csak azon töröm a  fejemet, (de valószínűleg gyenge a fantáziám) hogy miért is kellhet valakinek egy ilyen kulcs ???? Egyszerűen nem értem. Ha a saját cuccát beteszi és kiveszi, akkor miért vinné el a kulcsot ?  Vagy egy üres szekrény kulcsát miért vinné el bárki is?  Nem, nem tudom felfogni, miért lophatnak kulcsot ott. És akkor azonnal jön a második kérdés. Kik lopnak kulcsot ? Az egyetemisták ? A könyvtári kutatók ? Az olvasók ?   Én azt hittem, aki könyvtárba jár, abba legalább valamiféle minimális kultúra már belefészkelte magát. ….
És mi lesz a következő ? A WC-be csak pénzért lehet papírt kapni (mint a vásárcsarnokban, meg a vasúton) mert azt is ellopják a kultúrnépek, az egyetemisták, a nemtudomkik, akik ide bejönnek ? Aztán majd jön az, hogy a parkoló sem ingyenes. Hogy a fotelba leülésért bútorkoptatási díjat kell fizetni. Sőt lámpadíjat, hiszen ott állandóan égnek a lámpák. És fűtésdíjat és vízdíjat is szedhetnek, meg CD koptatási díjat is……...

Egyszóval nem tudom, elmegyek-e még egyszer a könyvtárba. Mindenesetre most nem hoztam ki egyetlen könyvet se. Amíg háborog a szívem (és a gyomrom), addig nem is fogok visszamenni.

5 megjegyzés:

  1. Sajnálatos.
    Nem szeretném az "olvasottságomat fitogtatni"- de erről a témáról is - napokkal ezelőtt- volt cikk az (online) újságokban - (+ hozzászólások) - OK ! - valahol "le kell engedni a felgyülemlett gőzt..." - ez is igaz.
    "Költői kérdés"- ... aztán most kit büntetsz azzal, hogy nem jársz oda, nem kölcsönzöl. (?) - választ nem várok.
    (Bizonyára van honlapja a könyvtárnak,- (van) és abban a kölcsönzési szabályok megismerhetők.) OK!- ne írjad azt, hogy nem mindenki "netezik!" :-)

    VálaszTörlés
  2. Nem akarnék én itt tippeket adni, hogy kinek,mire kellhet a kulcs. (!) (Szóban esetleg elmondhatom...) Az újságcikket továbbra sem találtam, de legalább itt van ez
    Tudásközpont

    VálaszTörlés
  3. Egy olvasómtól E-mail-ban kaptam:
    "Hát érdekes, nekem is rengeteg problémám adódott már az Új Könyvtárral. (Büntetés pl. ) de nem is ezért írok, hanem amibe én belefutottam, talán jó, ha tudod.
    Kikölcsönöztem 2 db könyvet+egy melléklet volt az egyik könyvhöz, külön vonalkóddal, vagyis 3 db kölcsönzésnek számított a 2 könyv. Amikor visszavittem, ugye vonalkód lehúzva. Akkor Te ott nem látod, még mi maradt nálad. Amikor jött a következő havi e-mail a lejárt könyvek hosszabbításáról, akkor néztem te jó ég, egyik könyv még mindig a nevemen van, amit pedig a múltkor visszavittem.
    Hát nem is ez volt a baj, hanem, hogy úgy néztek rám mint a takonyra! Bocs a kifejezésért.Hát ilyen nem fordulhat elő, állították Ők. Az a könyv még biztosan nálam van. Hát szerencsém volt. Pontosan tudtam a könyv helyét, és szerencsére ott is volt a helyén, a leltári szám alapján pedig beazonosították. Na akkor elnézést kértek.
    De mi van, ha az a könyv nincs a polcon? Hogy bizonyítom, hogy visszavittem? Úgy hogy Ők nem segítenek nekem, mert nem feltételezik egy percig sem,hogy a vonalkód leolvasó nem húzta le?
    Tanulság: figyelni kell, és visszakérdezni, hogy akkor most mi maradt nálam?"

    Szóval az új könyvtár messze nem olyan jó, mint amilyen szép...és akkor tovább nem is ragoznám ezt a kérdést.

    VálaszTörlés
  4. sok helyen van a kulcsért letétet dolog, elvileg zárcserék fedezeteként, de ennek van egy színesebb verziója, tudod, macskalépcső...
    ezért nem akarta a@ leírni...

    VálaszTörlés
  5. Nálunk most szünetel a felnőtt könyvtár, mivel egy hónap múlva átköltöztetik egy műemlék épületbe,( iskolaként működött ) amit most újítanak fel. Egyébként amiből kiköltöznek az is egy nagyon régi műemlék épület, abból meg a város legszebb részén egy szolgáltatóházat alakítanak ki. Közben tele van üres üzlet helységgel a környék. Ki érti ezt? Azt hinnénk, hogy egy modern jól megépített könyvtár valóban a kultúrát és az embert szolgálja. Nálatok jó példaként láthattam azt a gyönyörű épületet. Nálunk meg a féltve őrzött könyvállományt áttelepítik egy szintén több száz éves épületbe, ahol megint csak a doh és enyészetre ítélik. megbolondult a világ és benne az emberek?

    VálaszTörlés