Segít/ség

Ahogy most a neten utánakerestem, látom, több alkalommal vetítették ezt a filmet, aminek én a napokban max. a felét láttam csak. Pedig annyira jó volt a téma, s épp ezért nagyon sajnálom, hogy lemaradtam róla. Hiába kutattam utána, sehol se lehet megtalálni/megnézni. Egyetlen pici, pár perces részletet találtam belőle itt:  http://onlinefilm.org/en_EN/film/41463 (német nyelven)  A dokumentumfilm  azt a kérdést  vizsgálta, hogyan is néz ki manapság az öregedés  a mai társadalomban, mely inkább a fiatalokra, mint az öregekre koncentrál.

Gudrun M. 85 évesen briliáns módon játszik zongorán, fiatalokat is tanít. Úgy gondolja, épp a zene volt számára a fiatalságot megőrző varázs. Egyedül az úszásról mondott le 65 éves korában, mert úgy vélte, teste már nem vonzó.  A 83 éves Edith S. Berlinben egy idősek otthonában él. Fizikailag olyan gyenge, hogy mindenképp állandó segítségre szorul.  Elmeséli milyen a valódi élet egy idősek otthonában, véleménye szerint sok olyan létesítményre lenne szükség, ahol megfelelő ellátás, ápolás és szerető gondoskodás mellett lehetősége lenne bárkinek a méltóságteljes öregedéshez.                                                                                       

A dokumentumfilm arra a kérdésre keres választ,  hogy a valóságban  az életkor és az öregedés  miképp is látható, és milyen formában jelenik meg napjainkban. Hogyan viszonyulunk az idő múlásához és hogyan azokhoz az emberekhez, akik fölött már eljárt az idő ?

Nagyon jó téma – mostanában a legkedveltebb, amin képes vagyok órákon át „agyalni”. Tekintve, hogy 67 évemmel igencsak érintett vagyok, s tekintve, hogy talán még nem vagyok annyira beszűkülve agyilag, hogy ne lássam át viszonylag jól a helyzetet – van is min gondolkodni.

Tény: igen, mi öregek sokan vagyunk. Elfogadom, hogy a társadalom jelenlegi helyzetében igencsak nagy teher ez a sok, valamilyen szinten ápolásra, gondozásra, ellátásra szoruló öreg. Vagy ha még nincs is azon a szinten, akkor is, terhesek. Mert lassan járnak, rosszul látnak/hallanak, nehezebben értenek meg dolgokat, és esküszöm, senkinek nincs ma türelme többször elmagyarázni nekik valamit, vagy akár csak válaszolni a kérdésükre. Ráadásul (ma még, de tudom, nem sokáig) ingyen utaznak. Pfuj  ! Hát mennyivel különbek a többinél ? Ja, hogy többnyire egy nehéz élet terhe nyomja a vállukat ? Kit érdekel ??? Azt már sikerült kiirtani a fiatalokból teljesen, hogy az ingyen utazó vén trottyoknak az ülőhelyet átadják …tehát ez a probléma törölve. De még mindig marad felsorolhatatlanul sok, ami miatt nehezen tűrik a fiatalok az öregeket.

Szóval az öregember csak gond. De, hacsak nem akarunk a régi kínaiak  módszeréhez visszatérni, s nem visszük fel öregjeinket egy hegycsúcsra a kosárban, s hagyjuk őket ott éhen-szomjan halni, akkor nagyon is aktuális lenne valamiféle megoldás keresése.

Igaz, persze ma is van módszerünk a lábalól-eltételre. Van egynéhány  modernebb megoldás: többek között a gyógyszerek árát az egekbe visszük, ellehetetlenítjük a kórházi-orvosi ellátást, megvonunk tőlük mindenféle öregségi- és rokkant kedvezményt. Netán szívtelen-lelketlen, minimálbéres, agyonterhelt ápolókkal dolgozó szoc.otthonokba zárjuk őket, ahol ágyhoz-székhez kötve, egész nap egy pelenkában (jó esetben, mert rossz esetben hetekig katéterrel)  rendesen lenyugtatózzuk őket – aztán már csak arra várunk, mikor távoznak végre, hiszen a felsoroltak – remélem mindenki előtt világos, csak-csak meggyorsítják az elhalálozásukat. Nem, ne jöjjön most nekem senki azzal, hogy túl sötéten látom a helyzetet. NEM ! A „helyzet” pontosan ilyen sötét, s aki ezt nem látja, épp annak van bekötve a szeme.

De lépjünk tovább… A problémák igen szerteágazóak, csak felvetek néhányat azokból a gondolatokból, melyek a fejemben járnak, amikor épp nem bírok aludni….

Bizonyára vannak családok és helyek, ahol normális a különböző korosztályok együttműködése. Nagymama főz, vagy nagypapa oviba viszi a gyereket, stb. Nem sorolom, igenis vannak jó példák, de mi van azokkal, akiknek nem él/nincs társuk, nincs gyerekük, emiatt unokájuk se ? A családos öregek „jövője” se életbiztosítás, de egy magányos öregemberé kész lutri. S tudjuk a lutrin nagyon ritkán húznak csak ki nyerő számokat. A résztvevők 99,9 %-a vesztes.

Eljön a kor, amikor szükségessé válik kisebb-nagyobb segítség. A nyugdíjasok többsége nincs abban a helyzetben, hogy meg tudjon fizetni valakit, aki bizonyos dolgai intézésében/bonyolításában segítéségére tudna lenni. Márpedig a dolgok jelentős részét el „kell” intézni, meg kell csinálni.

És itt jön/ne az én nagy ötletem, újító gondolatom…. Miért is ne állhatna össze néhány idős ember egy egymást segítő szövetségbe?  Hagyjuk ki a buliból a pénzt, egyszerűen „csak” te segíts nekem és én is segítek neked. Vagy magyar emberek között ez elképzelhetetlen ?

A rendelkezésre álló szabadidővel sokan úgyse tudnak mit kezdeni. Egy ostoba TV film nézése helyett elkísérhetne valakit az orvoshoz, vagy akár csak sétálni, ha az a másik egyedül már nem nagyon merészkedik ki az utcára.

Azt ne kérdezzétek, hogy egészen pontosan miképp is gondoltam ennek  a bonyolítását ? Hiszen legalább egy valaki kellene, aki összefogná a dolgokat – és igencsak nagy szívvel kellene rendelkeznie (meg jó sok szabadidővel), hogy akár csak 10 rászoruló és 10 segíteni akaró ügyeit összehozza. De úgy érzem nagyon nagy szükség lenne egy ilyesféle „szeretet-szolgálatra” !!! (Zárójelben hozzáteszem, meglehet, van ilyen már valahol, de bevallom, nem kutakodtam utána a neten…Mindenesetre nagy visszhangja és ismertsége nincs.)

Vagyunk páran, akik – idős koruk dacára (hála a Teremtőnek) viszonylag tűrhető egészségi és szellemi állapotban vagyunk. Azt is tudom, hogy az ismerőseim körében vannak önzetlen „segítő” emberek. De ha valaki ezt a témát kézbe venné, a rászorulókat és az adni tudókat összehozná, az bizony jó lenne.
Nekem nincs időm...Nekem vannak barátaim, akiknek segítek...

Kép: http://www.das-eselskind.com/2012/01/mache-deine-hande-zu-einem-werkzeug-der.html