2012. május 4., péntek

Kis baranyai körút 3 angyal miatt.(Első rész)


Tavaly nyár óta készültem erre a mai körútra. Valójában csak a holnapi anyagból fog kiderülni, hogy miért is az a cím, ami…A teljes útvonal – aminek csak a  felét mesélem most el: Pécs – Mánfa -  Oroszló – Varga – Kishajmás – Kovácsszénája – Pécs. Ez kb.100 km – s mivel tegnap éjjel esett egy kis eső, abban reménykedtem, hogy kellemes napunk lesz. Nos kellemes volt – ami az élményeket illeti, de volt délben vagy 32 fok megint, s épp erre az időre esett a nap legnehezebb része, amit majd holnap mesélek el….

Első megállónk a mánfai Árpád kori templomnál  volt. A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom festői völgyben, a településtől nyugatra a Sásd felé vezető út mellett található.
A hagyomány szerint a középkori település elpusztult, odébb költözött - a templom viszont túlélte a török idők pusztítását is, ám környékét visszavette a természet. Úgy találtak rá, hogy a rengetegbe tévedt, és szarvával a harangkötélbe akadt bika "harangozva" felhívta rá a figyelmet.
Nem először jártam itt, de minden alkalommal valami fura varázslatot érzek, ha behunyom a szemem. Festmények alapján el tudom képzelni, milyen is lehetett 8-900 évvel ezelőtt  az élet. 
Anonymus azt írja a XII. század végén, hogy a régi haza földjén sok volt a nyuszt, úgyhogy nemcsak nemes, hanem a gulyás, kanász és juhász is evvel ékesíthette ruháját. Nem tudom  persze, hogy itt a „világ végén” – Mánfa környékén is ekképp öltöztek-e a nemes asszonyok, de szívesen eljátszom a gondolattal. A szegény ember pedig akkor is beérte kevéssel, durva posztóval, egyszerű vászonnal.   
A templom egy kis völgyben áll, csend, béke és hatalmas, fagyönggyel teli hársak ölelik körül. A selyemfüvű réten valami patak folyhat át, partját messziről jelöli az épp most virágzó acsalapu. Az erdő üdezöld, szinte  érzi az ember ránézve is a zsenge kis levelek selymét. A bodzának már csak napok kellenek és édes virágillattal árasztja el a tájat.
Csodás csend van – a kis lábatlan gyík először el sem akarja hinni, hogy birodalmát megzavarjuk, néz, néz egy darabig, s csak hosszas töprengés után siklik tova.

Szép völgyben kanyarog az út, elhagyjuk a kőlyuki barlanghoz vezető turistautat (de sokszor jártam erre, még barlangozó ifjúságomban !) látszik a Vágotra felvezető nyiladék, melyen villanyoszlopok állnak őrségben.
Balról a karmelita apácák kolostora, jobbról a Sikonda felé vezető útelágazás következik, aztán Magyarszék – hosszú, csendes falu, majd egy nagy kanyarral felfelé iramodunk a gerincre, mely végül megcsendesedve Oroszlóba ereszkedik alá.
Ám ez csak pillanatnyi, átmeneti csend, mert ez után jön az igazi hullámvasút, le-fel-le-fel - én nem is értem, miképp hagyhattak egy országúton ennyi buckát, vagy miért ezt a nyomvonalat választották egy főútnak ?  Nem tudok Baranyában ehhez hasonló más utat. Még nem érünk be Sásdra, amikor tábla jelzi mai  második úticélunkat: Varga falut.

Azért kívánkoztam Vargára, mert 1. tudtam, hogy világvégi (zsák) falu, és az ilyen helyek mindig is érdekeltek  2. itt született egyik kedvenc íróm Sásdi Sándor, akinek a leírások szerint itt van egy emlékháza is.
Az út csak emelkedik, csak kanyarog, zöld-zöld-zöld akármerre nézek, üdezöld lent a völgy, túloldalán az erdő, zöldek előttem, mellettem  az útmenti bokrok,  – és ez a valahogy átszíneződik az ég kékjével, összefolynak a színek valami lágy tavaszi pasztellbe – elringató, elzsongító, ahogy közben kanyarogni kell egyre feljebb és feljebb…


Aztán megérkezünk a faluház elé, ahol fűnyíró munkások pihennek a hűsben. Egy nőszemély van közöttük, ő tűnik legszolgálatkészebbnek, amikor a Sásdi emlékház után tudakozódom. Mondja, nincs itt a falugondnok, s mivel a kulcs nála van, bemenni nem tudunk. Sebaj, lementünk a házhoz,  miközben meghallgattuk ennek a kis falunak (=szerencsétlen Magyarország bármelyik kis falvának) panaszát kísérőnk szájából. Nincs munka, nincs jövedelem, nincs kenyér – tengődés van napról napra. Már a kocsma is bezárt, nincs orvos csak havonta egyszer,  receptírásra jön, nincs pap, nincs itt már semmi a kakukk szaván és a nyírott fű zöld illatán kívül. Lassan emberek se maradnak, aki tud, elmegy – nem mintha a városon több esélye lenne, de ott legalább reménykedhet, míg itt még azt se…..
Mit is lehet erre mondani ? Semmit. Szipogunk a nyers fűillatban, hallgatjuk a kakukkszót….

Majd átsétáltunk egy bájos, közel 150 éves kis kápolnához, megcsodáltuk Baranya megye leghatalmasabb tiszafáját a volt kastély volt parkjában, végül az egyre jobban melegedő délelőttben  mi is leültünk egy árnyas padra, meghúztuk az ásványvizes üvegjeinket. Még ki se lihegtük igazán magunkat, amikor megérkezett a falugondnok – meg vele együtt a kulcs. Így hát szerencsénk van, megnézhetjük a házat.

A térképen jól követhető egész mai utunk....




Itt el kell mesélnem a saját kis Sásdi-sztorimat.  Az 1980-as évek közepén vettem az első Sásdi könyvemet, s mivel igencsak megtetszett a stílusa, elkezdtem keresni régebbi kiadásokat.  Össze is gyűjtöttem jónéhányat, de sehol, senki nem tudott tájékoztatást adni, melyek hiányoz(hat)nak még. Kinyomoztam az író budapesti címét és írtam egy levelet, melyben felsoroltam, hogy mely könyveit tudtam eddig megszerezni, s kértem írná már meg, a teljes sorozathoz melyek hiányoznak. Nos, az alábbi levél érkezett tőle:


Ezekért a  (közel negyed évszázada) leírt sorokért éreztem én úgy, hogy szeretném a könyveiből megismert író szülőházát egyszer meglátogatni. Valahogy sosem jött össze – most sikerült és nagyon örülök ennek. Ez a pont az „i”-n. Életem „elmaradásaiból” egyet kipipálhatok…






Folytatás holnap…..


6 megjegyzés:

  1. Köszönöm, hogy leírtad. Itt van a szomszédban, de én szégyenszemre nem ismerem Sásdit. Sem... Bár lenne időm Veled barangolni! Nagyon jó érzés lehet, hogy láttad a házat és így "kerek" lett a történeted! Várom a folytatást!:)

    VálaszTörlés
  2. Nem mintha az lenne a legfontosabb,hogy a tiszafához : állítólag Baranya megye legöregebb tiszafája,- ill. országosan a legnagyobb törzskörméretű,- igaz "többtörzsű, 442 cm.törzskerület. (Már ezzel is épp' elég időt elvesztegettem, a "kutakodással" a neten.) Könnyebb ügy volt a sarutlan (!) kármelitákat megtalálnom -régebbről emlékeztem, egy rokoni ügy miatt - sarutlan karmeliták
    Elgondolkodtam a "zsákfalvakról" (falvakról) írt véleményeden is,- mennyire lehet az valóban úgy ? - mert bizonyára minden relatív.
    Varga (118 lakos / 2008-as adat)
    Martonfa (203 fő/ 2010-es adat)
    Igaz régebbi ismerősöm "csak" 1952-1973 között élt Martonfán, viszont egy másik ismerősöm meg kb. 2010-ben költözött oda (pontosabban vissza) (60 évesen)- stb. Gondolom minden kistelepülés helyzete más és más (?) - amúgy 352 olyan hely van, ahol 200-nál kevesebben élnek.
    Bár (anno) én is jó párszor mentem "Balatonra"- (autóval) Magyarszék-Sásd felé - már akkor is jó sokan voltak, akik inkább Szigetvár/Kaposvár felé jártak. (Igaz, 1988-89-óta Balatonon sem jártam)- nem is nagyon tudom, manapság merre járhatnak az emberek ? (autóval) -

    VálaszTörlés
  3. Valahogy sehol sem találom, hogy hol lehet eltemetve. (?) Viszont közben megtudtam, hogy Kende Sándor (1918-1992) 1946-ig Sásdi Sándor Pál néven írt...( van pécsi vonatkozása is)- viszont a Farkasréti temetőben ő van eltemetve - stb. Lilith fia (?) a sírfelirata.
    Tüskés Tibor is írt (2003) Sásdi Sándorról, de az a Pécsi Szemle nekem épp' nincs meg.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kellemes olvasmany es kirandulas volt!Kivancsian varom a folytatast!

    VálaszTörlés
  5. Úgy tudom, hogy a Kozma utca zsidó-temetőben van eltemetve.
    Kedvenc íróm nekem is, a legtöbb könyvét megvettem, antikváriumokban interneten,
    volt amit még könyvesboltban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az infót - nem tudtam. Örülök, hogy rátaláltál erre a bejegyzésemre - te vagy (rajtam kívül) a harmadik ember - aki egyáltalán ismeri a nevét.
      Idén is jártam Vargán, itt olvashatod: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2016/06/felsoegerszegen-jartam.html

      Törlés