2012. augusztus 20., hétfő

2012 forró nyarán


Nem ellenőriztem vissza pontosan, hogy hány hete nem esett a Mecsek fölött egyetlen csepp eső sem. Közelítjük a második hónapot. A karsztos-köves hegytetőn, ahol kevés a föld alig tartalmaz vizet, szerencsétlen növények olyan katasztrofális állapotban vannak, hogy én ilyent az elmúlt majd 70 évem alatt még nem láttam.
Tegnap estefelé – kínunkban -  a városból való menekülés egyetlen jónak ígérkező útját választva, felmentünk a Dömörkapuhoz.  Pontosabban először elsétáltunk a Flóra pihenőhöz. 
Amit én azon a rövid, alig 100 m-es szakaszon láttam, az egyenesen sírni-valóan kétségbeejtő. Sosem láttam még ilyent, hogy a fákon a ZÖLD levél csörgősre van száradva, egy része  zölden már a földön hever. Még arra sem volt ideje, hogy klorofillját elveszítse és megsárguljon, egyszerűen mert nem jutott vízhez, elszáradt a levél. Nem egy és nem két fa, az egész erdő !! Som szinte egy szem sincs az ágakon, a szeder összeaszott magcsomó, a csipkebogyó gyér és beteges….
Persze azonnal az jutott eszembe, mit tehetnek, miképp védekezhetnek most a szerencsétlen állatok ? Hát őz, róka, nyúl, mókus, madarak, rágcsálók azért élnek ebben a város-széli parkerőben is. Hová mennek inni ? Nem tudom. El nem tudom képzelni, miképp oldják meg, mert még csak nedvdús leveleket/füvet sem tudnak enni. 





Lehet, hogy csak én vagyok ügyetlen, de nem találtam a neten sehol olyasmit, hogy az ember, a városi ember, miként tudna ezeknek az állatoknak segíteni. Igaz, keringett egy E-mail, hogy itassuk a madarakat, van nálam is kitéve víz állandóan, de mit ér vele a dömörkapui őzike ?   
Van-e (nem hiszem) a hegyen lakó gazdagékban annyi emberség, hogy pompás palotáik közelébe egy-egy vödörnyi, tálnyi vizet kitegyenek ?
Az állatvédők tevékenysége miért merül ki abban, hogy beszélnek/írnak az állatokat gyötrő forróságról, de nem hallottam, hogy tervezett volna akár csak egyetlen szervezet is olyan túrát, hogy a szentkenyér megvágása helyett menjünk már fel a hegyre Isten állatait itatni !
(Előre is bocsánat, ha mégis volt ilyen, de én valahogy a neten ennek semmi nyomát nem leltem….)



Nem tudom én se, igazán, hogy miképp tudnék segíteni… Most menjek fel egy vödörre vízzel ? Hát a vödröt ellopják, sőt, meggyőződésem, hogy igenis vannak, akik örömüket lelik/lelnék benne, hogy egyszerűen csak kiborogatják belőle a vizet. Hiszen  efféle rombolókkal, rongálókkal van tele a város, ezektől olyan hánynivalóan undorítóak a buszok, ezek tépik ki a menetrendeket és firkálják össze átkozott filctollaikkal a táblákat, ezek graffitizik be a falakt és gyújtják fel a kukákat.

A világvége kérésen kívül, nincs ötletem, hogy mit lehetne tenni.

De hogy ne ilyen keserű gondolattal fejezzem be ma, (hanem még keserűbbel… ?) ide biggyesztek még három képet. Az első 1936-ban, a második 1959-ben, a harmadik tegnap készült. Aki ismerős a Dömörkapuban (ma Hotel Mediterrán – ahol nyári kánikulában nem kapható fagylalt és amikor egy limonádét kértem, a pincér úgy nézett rám mint valami marslakóra és közölte, hogy az sincs…. – na szóval itt)  készültek a fényképek. Próbáltam ugyanabból a szögből fotózni az épületet, ami persze lehetetlenség, de azért talán valamennyit be lehet azonosítani.
Számomra a középső kép a legismerősebb.  Sokat jártunk ide szüleimmel, nagyszüleimmel  gyerekkoromban. De szép is volt....




Megtaláltam azt a pici présházat is, ahol annakidején többször megfordultunk. Valenta Tóni bácsi volt a tulajdonos, meglehet, ő is építette. Nem is értem, miféle varázslat folytán maradhatott ez meg az emeletes szállodaépületek mellett ilyen sokáig ?
Most  árulják.
Ha lenne pénzem…………


Ilyen volt naplemente után a Makárhegy a Francia emlékműtől: 


3 megjegyzés:

  1. Természetesen nem kisebbítve a téma fontosságát. Épp' a napokban olvasgattam,hogy a források vize iható-e és egyebek. Akkor olvastam ilyesmiket : " A Mecsekben több mint 1200 vízfolyás van..." abból kb. 210 db. kiépített forrás. Máshol olvastam,hogy kb. 100 forrást épp' mostanában tisztítottak meg. (önkéntes turisták, stb.)Feltételezem, hogy mindenféle állat (bogár,madár és egyebek) megtalálják maguknak a vizet ! Megjegyzem : nekem is volt/van kirakva víz a madaraknak -de még egyszer sem láttam,hogy ott ittak volna, holott estefelé a fűben pl. szokott feketerigó "turkálni" és ilyesmik. Amúgy én sem tartom már számon azt,hogy mióta van ez az eléggé nagy meleg... tv.időjósok szerint ez a idei 4.alkalom... ami (bizony) még pár napig "megnehezíti az életünket!"

    VálaszTörlés
  2. Az utolsó fotód látványa legalább ellensúlyoz valamit a sétád alatti rossz tapasztalataidon. Csoda szép!

    VálaszTörlés
  3. Kérdéseidre igazából egy válasz lenne, de felesleges leírnom. Itt már minden lélektelen. Mindenki csak magára gondol - tisztelet a minimális kivételnek! Sajnos én is így látom a dolgokat.

    VálaszTörlés