2012. augusztus 14., kedd

Amikor a kevesebb több lett volna…


Nem számoltam, hány „műalkotást” állítottak ki a Zsolnay Galériában. Egy biztos, a többségére egy szempillantást vetettem csak, és megállással csak azt tiszteltem meg, ami kedvemre való volt. Kétségtelen, voltak ilyenek is. Most főképp a kis szobrok között találtam kedvenceket.
Valóban furcsa ez a tárlat. Sosem volt még ennyi „jaj-de-nem-tetszik” alkotás, ugyanakkor sosem volt még ennyi aranyos, kedves, szeretnivaló kis szoborka…

Ezért elhatároztam, hogy most csak olyanokat fényképezek, melyek nekem kifejezetten tetszettek és ezekből mutatok meg   párat. Némelyiket többféle nézetből is lefényképeztem. A rondaságokat elhagyom, habár párat azért végülis lefotóztam.…de feleslegesen foglalná itt a helyet.

Ezen a címen láthattok egy másféle összeállítást is a Groteszk 8 kiállításról.











(Nem igazán jön vissza a fotón a kép eredetisége, de tényleg ötletesnek találtam. Nem esztétikailag, hanem mint gondolat...)













Nem én lennék, ha nem biggyesztenék ide a végére két infót, egyikhez még képem is van….
Úgy tervezetem (eredetileg), hogy vasárnap délután végre elmegyek megnézem a planetáriumban is a délutáni előadást. Na mit gondoltok sikerült ? NEM !!! Immáron harmadszor estem pofára. Most (is) épp szünetelnek az előadások. Erről többet nem is írnék, mert csak a vérnyomásomat emelem meg vele. Egy biztos, szerfelett gyanús nekem ez az egész planetárium ügy....

A másik: Elmondhatatlanul ingerel, a lelketlen pazarlás látványa.
Megvesznek virágokat, nem kevés pénzért  (mert nyilván nem ingyen kapják). Kiültetik. Aztán hagyják meghalni – csak azért, mert senkinek nem jut eszébe megöntözni, vagy senki nem felelős ezért. "A mindenkié nem az enyém" - ez itt a vezérlő gondolat, mint olyan sok más helyen is kies kis hazánkban....
Komolyan mondom, nem sok kellett, hogy kérjek egy locsolókannát és sk. intézem el a dolgot. De nekem ezzel az egész ZSKN komplexummal már annyi összeütközésem volt, hogy  végül is cserbenhagytam a virágokat – ami miatt roppant szégyellem magam…. Bár ki tudja...Lehet, hogy holnapra megerősítem a lelkemet és elmegyek megvédeni, vagy megöntözni a virágokat....



4 megjegyzés:

  1. Az a kis szobor amin barna máz van és mintha sár ömlene ki belőle, tehát mállik, nekem az elég gusztustalannak tűnik. Egyébként a lovasok nagyon jók. A kihelyezett virágokkal kapcsolatban már nekem is voltak hasonló gondolataim. Egyszer megírtam a városi fórumra, hogy van slagom és szabadidőm, szívesen meglocsolom a Duna parton frissen ültetett ( pályázati pénzből ) felújított rózsakertet. Mivel kiültetése után senki nem locsolta, kiderült hogy nincs vízcsap elfelejtettek hozzá terveztetni...tehát a természetes víz mellett a virágok pusztulásra vannak ítélve.

    VálaszTörlés
  2. Lám, milyen másképp láthat két ember ugyanazon szobrot/tárgyat/dolgot ! Nekem pont olyan érzésem volt, hogy olyan, mint egy mókás karamelltorta, akiből a karamell folydogál. Szinte kedve van az embernek beledugni az ujját és lenyalni :-)

    VálaszTörlés
  3. Utólag már meg nem mondom,melyik nap olvastam (futólag) a kiállításról a D. Naplóban,- örömmel látom,hogy valahonnan tudtál róla, mert gondoltam, nem tájékoztatlak,hátha - a témája kapcsán- nem érdekelne. Viszont figyelmetlen voltam, nem tudtam,hogy a Zsolnayban lesz (M21 épület (Pécsi Galéria) A pécskép linket jó,hogy beírtad !- mert napok óta azt sem néztem meg. (Örömmel olvasom,hogy volt katalógus is, bár bizonyára nem ingyen (?) - ill. meglepett,hogy több mint 100 művész tartotta a témát olyannak,hogy készítsen arról alkotást. (Gondolom, addig nincs is különösebb "baj," amíg valakinek "csak " tetszik,vagy nem tetszik !- (ahogy pl. ez könyvek esetében is így van ! )- a "bajok" akkor vannak, amikor annak,akinek "nem tetszik" valami, hosszú ideig írogat róla a neten,vagy olvasói levelekben. (újságban) - de ez már nem tartozik de. (legyen az én magánügyem)

    VálaszTörlés
  4. Szokás szerint én "nem védem a mundér becsületét!" - Kb. augusztus 03-án ,vagy kicsit később olvashattam a facebook oldalukon,- ill. ( most megnéztem) a honlapjukon is (eozinmagazin vagy mi ? ) - ott írták, hogy a planetáriumban (valamilyen) műszaki hiba van ?- (vagy karbantartás ?) - és elmaradnak az előadások ! (ha tudtam volna,hogy csak-csak tervezel egy látogatást, hát megírhattam volna... utólag persze ezt sem kell elhinni, csak ...hát, elég nehéz rajtad (is) "eligazodni!"
    Más : hogy a kiültetésre kerülő virágokat "veszik-e"- vagy "csinálják" a P.Holding kertészei (?) - nem tudom. Viszont,ha bárki öntözni akarná... tegye azt a reggeli vagy a késő délutáni órákban ! (Mi van akkor, ha ők is öntözik ?- csak épp' nem akkor, amikor a T.látogatók járnak arra ? ) - ha pl. valaki megnézné a virágainkat a házunk körül, bizonyára azt hinné, hogy mi sem öntözzük !- holott dehogynem. ( kora este)- de ezt sem részletezném jobban, mert "más történet." ( Azaz, de sokszor esett már arról szó, hogy "ha valamiről nem tudunk,attól még létezhet!" - stb.)

    VálaszTörlés